Gazdaság

Aukciós nagyüzem – Vaszary-rekord

Felpörögtek az események a műtárgypiacon; november utolsó napjaival kezdődően karácsonyig szinte nem múlik el nap árverés nélkül.#<# A Polgár, a Nagyházi, a MűTerem, valamint a Blitz galériák aukciói után, Mikulás napján a Bizományi festményárverésére kerül sor a Lónyai utcában, majd december 7-én porondra lép Kieselbach Tamás és csapata, december 8-án pedig Debrecenben, a Kölcsey Művelődési Intézetben árvereznek. December 9-én Budapesten, a Centrális Galériában a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány - immár nyolcadik alkalommal sorra kerülő - aukcióján kortárs művészek által felajánlott alkotásokat kínálnak jótékonysági céllal. Ezt követően, 10-én a székesfehérvári Fény Galériában árvereznek festményeket, műtárgyakat, majd 12-én az Arte Galéria grafikai árverésének helyszíne Budapesten ismét a Nádor utcai Centrális Galéria lesz. A kalapács alá kerülő kollekció egy gyűjteményből került ki, és a közönségnek az árverés előtt mindössze két napja lesz, hogy az anyagot megtekintse a Centrális Galériában. Aukciós nagyüzem – Vaszary-rekord 1A felsorolt események közül a legrangosabbnak kétségtelenül a Kieselbach-rendezvény ígérkezik, amelynek helyszíne ismét a Vígszínház, ám a kezdés időpontja a szokottnál egy órával későbbi, délután 6 óra. Ezen aukció legnagyobb szenzációját, Munkácsy Mihály Köpülő asszony című festményét 15 millió forintért kiáltják ki.

Farkas István rejtélyes művészetének kedvelői ismét főműre licitálhatnak. Az ebéd című kép – induló ára 12 millió forint – eredetileg a nagy amerikai gyűjtő, Chester Dale kollekciójából származik. Hogy miként került az amerikai gyűjtőhöz, arról maga az alkotó – akinek 30 festményéből gyűjteményes kiállítást szervezett 1929-ben a párizsi La Portique galéria – Lyka Károlyhoz írt levelében számolt be. “Első nap egy francia gyűjtő vett egy festményt, aztán Nemes Marcell foglalt le hét nagyobb képet. (…) Nemes után nagy örömöm telt egy amerikai gyűjtőben, ki ismeretlenül, alkudás nélkül három legnagyobb képemet és egy aquarellemet vette meg. (…) Chester Dale-nek hívják. Muzeális gyűjteményében nem kisebb nevek szerepelnek, mint David, Ingres, Daumier, Delacroix, Corot, Millet, Daubigny, Courbet, Manet, Renoir, Lautrec, Degas, Gauguin, Van Gogh, Matisse, Picasso, Braque, Modigliani stb. stb.” A páratlan kollekció legtöbb darabját egyébként Chester Dale már életében nagy múzeumokban helyezte tartós letétbe, így a Farkas-kép is évekig a washingtoni National Gallery of Art gyűjteményét gazdagította.

A nagy nevek mellett feltétlenül megemlítendő egy 43 rajzból, grafikából álló füzet (2,8 millió forint), amely külföldről került most haza. Ez a kollekció meglepő teljességgel tárja elénk a harmincas évek magyar művészetének önarcképét. A kollekció teljességére jellemző, hogy abban a harmincas évek szinte valamennyi magyar irányzata képviseltetik. Az egykori Nyolcakhoz tartozó művészek – Kernstok, Márffy, Czóbel, Berény, Pór – mellett Szőnyi és Bernáth is felsorakozik a Gresham-kör vezető mestereiként. Az aktivisták közül induló Kmetty mellett a nagybányai második generációt Jándi Dávid, a dekoratív avantgárd népszerű vonulatát Scheiber és Kádár, az alföldi iskolát Fényes Adolf, az École de Paris-t Frank Frigyes és Klie Zoltán reprezentálja. A szentendrei vonulat Bene Géza rajzával jelenik meg. Néhány elsőrangú önarckép idézi fel a korszak magyar szobrászatának kiemelkedő alakjait: Mészáros Lászlót, Pátzay Pált, Csorba Gézát és Beck Ö. Fülöpöt. A kollekció két csúcspontja Ferenczy Noémi kárpitszövő leányalakja és Derkovits önarcképe.

Aukciós nagyüzem – Vaszary-rekord 2És most tekintsük át röviden, hogy mi történt a múlt héten lezajlott aukciókon. A Nagyházi Galériában közel ötszáz tételre kerestek vevőt a múlt hét első felében. Régi mesterek, továbbá XIX. és XX. századi festők kerültek kalapács alá, a kollekció galériától megszokott színvonalú volt. Az anyag mintegy 70 százaléka elkelt, a pálmát egy XVIII. századi, Canaletto követője által készített velencei látkép vitte el 8,5 millió forintos kalapácsárral.

Csütörtökön került sor a Blitz Modern aukciójára, amely vegyes eredményt hozott. A klasszikus kollekció a várakozásoknak megfelelő sikert aratott, Paál László képéért 26 milliót, Patkó Károly művéért 28 milliót ígértek a teremben. Ugyanakkor a kortárs válogatás ezúttal hűvösebb fogadtatásra lelt a régi bőrgyárban létesített múzeumba szép számmal ellátogató közönség körében. Reméljük, mindez nem szegte kedvét a kortárs alkotóknak bizalmat szavazó galériának, és Kováts Lajosnak továbbra is marad ereje a fiatal festők biztatására.

Az őszi-téli szezon csattanóját a múlt pénteken árverező MűTerem Galéria szolgáltatta. A Kongresszusi Központ kissé foghíjasnak tűnő nagytermében a jelek szerint nem hibádzott a vásárló kedv, bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy néhány kortárs itt sem nyerte el a közönség tetszését. A Virág Judit által vezényelt fergeteges licitek egyik csúcspontját Szinyei Merse Pál Patak című alkotásának 34 millió forintos leütése jelentette, majd a rendezvény derekánál következett a megkoronázás. Az idei esztendő aukciós rekordját, egyben az alkotó esetében soha nyilvános árverésen el nem ért árat hozott a két héttel ezelőtti beharangozónkban (Figyelő, 2001/47. szám) is kiemelt Vaszary-csendéletért folytatott alku, amelynek végén 60 millió forintnál koppant a kalapács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik