Haladjon ön is a korral, süssön Váncza sütőporral – ezt a népszerű és sikeres reklám jelmondatot a múlt század harmincas éveiben mindenki ismerte, jóllehet akkortájt még azt sem tudták, mi fán terem a szlogen, a marketing, a píár.#<# Sőt, még legfeljebb a holdban volt a szervezés- avagy a menedzsertudomány, meg a manipulációt (is) szolgáló reklámpszichológia. Azóta nagyot fordult a világ, és a korszerű piacgazdaság igényei egy sor, osztódással szaporodó tudományágat hívtak életre. Merthogy felismerték: a vásárlók megnyeréséért, meggyőzéséért folyó éles nemzetközi versenyben helytállni képes vállalatok vezetéséhez különleges szaktudás szükségeltetik. Megszületett tehát a vállalatirányítás tudománya, és annak egyik legfrissebb irányzata, amely az angol corporate government magyarításaként a kissé fellengzős vállalati kormányzás nevet kapta. Erről szól Angyal Ádám hasonló című szak- és tankönyve.
A szerző – és ezt elöljáróban kénytelenek vagyunk megjegyezni – témájának megvilágításához temérdek anyagot gyűjtött össze, azonban nem volt képes azt körültekintően feldolgozni, rendszerezni, és élvezhetően tálalni. Emiatt (is) egy ismétlésekben bővelkedő, nehezen értelmezhető, ugyanakkor tudálékos munka született, amely kacifántos kifejezésmódja, didaktikai fogyatékosságai miatt nem könnyíti meg az egyetemisták dolgát.
Sajnálatos, hogy a szerzőnek nem sikerült tisztázni könyvének – és vizsgálódásainak – tárgyát. Vagyis hiányzik a vállalati kormányzás világos és egyértelmű meghatározása. Magyarázat persze akad, tudniillik az, hogy “a kilencvenes évtizedet a kormányzás gyakorlatának és elméletének rohamos fejlődése jellemezte”, s nyilván eközben “megindult a vállalati kormányzás elméletének rendszerezése, tézisek és klasszifikációk megalkotása”, ma még folynak e körül a viták. Lássunk egyet szerzőnk sokféle meghatározásából: “Vállalati kormányzáson az üzleti szervezetek vezetésének globális, az egész világra kiterjedő, mindenütt egyaránt érvényesülő gyakorlatát értjük. A globalizáció azonban helyi, lokális alakzatot ölt.” Hát ettől sem lettük sokkal okosabbak.
Ám elég a ka-ján akadékoskodásból! A szerző fejtegetéseiből mégiscsak kihámozható a lényeg. Az, hogy a vállalati kormányzás közeli rokona a társaságirányításnak, és nem más, mint a vezetéstudomány egyik ága. Sajátosságait tekintve voltaképpen a globalizáció terméke, s ezért jobbára a határokon átnyúló nagyvállalatok vezetésével foglalkozik. Méghozzá olyan társult vállalatokkal, ahol szétválik a tulajdonlás és az irányítás, s a tényleges döntéseket leginkább az ügyvezetők, a menedzserek hozzák. Remélhetőleg nem tévedtünk nagyot és a könyv valóban erről szól.
Akkor viszont elismerést érdemel szerzőnk számos hasznos és érdekes eszmefuttatása az ilyen vezetésről, az irányító testületekről, az igazgatóságokról, a felügyelőbizottságokról, a menedzsmentről. S főként nem volna illendő szó nélkül hagyni könyvünk különösen értékes fejezeteit. Így az angolszász, a német, a francia és a japán társaságirányítási rendszerek bemutatását. S ennél tán még fontosabbak a hallgatókat is próbára tévő esettanulmányok. Méghozzá öt olyan nagyvállalatról, amelyek a (szak)sajtóban, sőt politikai vitákban is gyakran szerepelnek. Ezek a következők: Középületépítő, Dunaferr, Bábolna, Postabank, Mol. Nem volna tanulság nélkül, ha az esettanulmányokat követő ellenőrző kérdésekre a hallgatók mellett az illetékes politikai és gazdasági döntéshozók is megalapozott választ adnának.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
