FN

Amarone 2000, Zenato Kellemes, bár nem könnyű műfaj az Amarone. A neve állítólag az amaro, keserű szóból származik, nem a szeretni, amare szóból, de szóban forgó borunk nem keserű, fogyaszthatja az is, aki nem szereti a keserűt. Ama bort hívják így, melyet jól összetöppesztett-aszalt szőlőből nyernek. A teljes érés előtt vagy két héttel leszedik a [...]
2005. 02. 10. 08:00
Rideg és törékeny anyagokat nehéz úgy megmunkálni, hogy mikroszkopikus léptékben is tökéletesen kidolgozott felület alakuljon ki rajtuk. A különböző, miniatűr laboratóriumi eszközök készítésére használt üvegekről, vagy kerámiákról például a hagyományos, mechanikus alakítás közben parányi szilánkok válnak le, így nanoméretekben már töredezettek, sőt előfordul, hogy az egész minta megsemmisül. A University of Pennsylvania kutatói viszont most [...]
2005. 02. 10. 08:00
Magyarország ismét kedvelt célpontja a külföldi befektetéseknek. A már megtelepedett cégek, főként az autó- és elektronikai gyárak bővítése viszi a prímet.
2005. 02. 10. 08:00
A felelős vállalatirányítási normák globális elterjedésében látja a jövőt James S. Turley, az Ernst & Young (E&Y) nemzetközi vezetője.
2005. 02. 10. 08:00
Felpöröghet a magyar filmgyártás, ha az immár államilag ösztönzött stúdióépítések befejeződnek. Igény máris van rájuk: az új filmtörvényben biztosított adókedvezménynek köszönhetően gyűlnek az ágazatba a befektetők.
2005. 02. 10. 08:00
Készül az új tőkepiaci törvény és a kormány dolgozik a hosszú távú fejlesztéspolitikán és egy új adórezsim kialakításán – jelentette be Kóka János, a gazdasági tárca vezetője. A megvalósítás érdekében elkerülhetetlen egy széleskörű társadalmi és politikai konszenzus létrejötte a kérdésben, illetve az ország fejlődési irányának kidolgozása. Az adórendszert már tavasszal módosíthatják, ugyanis még a tavasszal [...]
2005. 02. 10. 00:00
A Gazdaságkutató Rt. (GKI) és az AL Holding fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2004 utolsó negyedévében mínusz 21,6 százalék volt – közölte Akar László, a GKI vezérigazgatója és Illy Péter, az AL Holding vezérigazgatója csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.Akar elmondta: az ingatlanpiac helyzetéről képet adó, s elsősorban a kereslet és a kínálat viszonyát, a piaci szereplők jövőbeni terveit [...]
2005. 02. 10. 00:00
Az ember, aki helyesen akar élni és személyes munkát végez, melyre csak őt jelölte sorsa, értelmesen cselekszik, ha teljesen egyedül él – jegyzi föl sztoikus naplójában, a Füves-könyvben Márai Sándor. Ezt (1943-ból) s elődeit, a Négy évszakot (1938-ból) meg a hasonló aforizmák másik füzérét, az Ég és földet (1942-ből), néhány, úgynevezett kötetbe nem sorolt följegyzéssel [...]
2005. 02. 10. 00:00
A munkahelyváltások oka gyakran nem a csábító magasabb fizetésben vagy a jobb karrierlehetőségekben, hanem a közvetlen főnök elviselhetetlenségében keresendő. Íme tíz tipikus hiba, amely kikészíti az alkalmazottakat.
2005. 02. 09. 17:18
Erősen kérdéses a magyarországi iparűzési adó EU-konformitása – véli elemzésében az Ernst & Young tanácsadó cég. A Világgazdaságban olvasható cikk szerint, a tanácsadó cég úgy látja, ez az adónem inkább forgalmi adónak tekinthető, márpedig az EU-s áfairányelv kimondja, hogy néhány nevesített adófajtán kívül más forgalmi adó nem vethető ki a tagállamokban. Egy hasonló olasz adó [...]
2005. 02. 09. 00:00
Turisztikai kiállítást és konferenciát rendeznek a héten Kaposváron; a csütörtöki szakmai programot péntek délutántól vasárnapig tartó kiállítás követi – közölte az eseményt szervező Kapos Expo munkatársa az MTI-vel.Az ország egyik legkorábbi, a Dél-Dunántúli Régió számára kiemelt jelentőségű Turisztikai rendezvényét az idén tizedik alkalommal rendezik meg – mondta Kelemen Emese.Beszámolója szerint az évnyitó turisztikai konferencia plenáris [...]
2005. 02. 09. 00:00
Az idei évtől a foglalkoztatási rehabilitáció kulcsszereplőivé kell válniuk a munkaadóknak, a megváltozott munkaképességűeket nem csupán állapotuk, hanem valódi emberi-szakmai értékeik alapján kell az elsődleges munkapiacra segíteni – állapították meg az e témában rendezett országos értekezleten a nyugat-zalai Gosztolán kedden.“Az elsődleges munkapiactól még távol lévők felkutatása, bevonása szempontjából felértékelődött a foglalkoztatási rehabilitáció jelentősége” – mondta [...]
2005. 02. 09. 00:00
Ajka város munkahely-teremtési programjának segítségével született 50 megváltozott munkaképességű dolgozónak munkát adó üzemet avatott fel a munkaügyi miniszter kedden. a január 1-jétől a megváltozott munkaképességűekről szóló kormányzati intézkedések a valódi munkáltatók érdekében pozitív változást hoztak, jó példája az ajkai is – mondta Csizmár Gábor. Az önkormányzat – saját költségvetésének terhére – munkahelyenként 200 ezer forinttal [...]
2005. 02. 09. 00:00
Az idén 1,56 milliárd forint jut a költségvetésből a hátrányos helyzetű tartós munkanélküliek közmunkaprogramjára, ami hét hónapon keresztül 3 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé – jelentette ki Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke szerdán sajtótájékoztatón Egerben.A pénz döntő hányadát, 1,46 milliárd forintot a többcélú kistérségi társulások használhatják fel és csupán 100 milliót vehetnek igénybe a [...]
2005. 02. 09. 00:00
Bérbefagyasztásban és a munkaidő emelésében állapodtak meg szerdán Potsdamban a német szolgáltatói szektor dolgozóit összefogó Ver.di szakszervezet és a munkaadói oldal képviselői.A hét elején kezdődött potsdami bértarifa-tárgyalásokat az átfogó reformok jegyében tartották, az amúgy harcias Ver.di nem terjesztett elő bérköveteléseket. A szerdán este ismertetett megállapodás értelmében a szolgáltatási szférában foglalkoztatottak 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben évi [...]
2005. 02. 09. 00:00
A bizonytalanság övezte létszámleépítések rontják a munkamorált és a munkatársak közötti szolidaritást. A legtöbb vezető nem készül fel a felmondó beszélgetésre, pedig az nagy hatással van a távozó jövőjére is.
2005. 02. 08. 13:40
Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) egyik legfontosabb európai uniós támogatással megvalósuló programja a munkanélküliség csökkentésére és a foglalkoztatás bővítésére – mondta az Simonyi Ágnes, az FMM helyettes államtitkára kedden Debrecenben.Fél év elteltével – 2004. december 31-ig – 18 pályázatra több mint 1.500 projekt érkezett, amelynek kétharmadát értékelte, s több mint a [...]
2005. 02. 08. 00:00
A gyorsbeszédű szoftverforgalmazók érveit hallván a „legjobb" e-learning tartalom vagy oktatási keretrendszer mellett, vállalati vezetők egész hada hagy fel a stratégiai gondolkodással és „kapitulál". A „bűnös" nem a szoftver forgalmazója vagy gyártója – sokkal inkább az átgondolatlan beszerzés, aminek eredményeképpen a szervezet nem olyan e-learning megoldást vezet be, amilyenre valójában szükség lett volna. Egy semleges
2005. 02. 07. 21:51
A BEJELENTETT BETÖLTETLEN ÁLLÁSHELYEK, A REGISZTRÁLT MUNKANÉLKÜLIEK ÉS A MUNKANÉLKÜLI-ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA Időszak végén Álláshelyek száma Regisztrált munkanélküliek száma Munkanélküli-ellátásban részesülőkc) zárólétszáma Átlagos segély Jövedelempótló támogatásban részesülők zárólétszáma Rendszeres szociális segélyben részesülők év hó fő Ft/fő/hó fő 1991 dec.   406124 312077 7310 – – 1992 dec. 24097 663027 476962 8828 41250 – 1993 [...]
2005. 02. 07. 13:13
AZ IPAR ÁRINDEXEIa) (előző év = 100) Időszak Termelői árak Belföldi értékesítési árak Ebből: Külkereskedelmi értékesítési árak bányászat feldolgozóipar villamosenergia-ipar és víztermelés TEÁOR98 (NaceR1) C D E 10-14 15-37 40-41 Súlyb)(%) 1,1 77,0 21,9 1990 122,0 124,2 – – – 112,4 1991 132,6 131,9 – – – 130,2 1992 112,3 109,7 104,2 110,4 106,1 116,0 [...]
2005. 02. 07. 12:08
A 15–74 ÉVES NÉPESSÉG GAZDASÁGI AKTIVITÁSA Év (jan.1.) Gazdaságilag aktívak Gazdaságilag nem aktívakb) 15-74 éves népesség Aktivitási arány Munka-nélküliségi ráta Foglalkoztatottak számaa) Munkanélküliek száma Összesen Passzív munkanélküliek Összesen ezer fő % 1992 4025,7 444,2 4469,9 153,0 3202,0 7671,9 58,3 9,9 1993 3770,3 518,9 4289,2 116,5 3417,1 7706,3 55,7 12,1 1994 3692,5 451,2 4143,7 107,9 3576,9 [...]
2005. 02. 07. 10:10
Az élelmiszer-vásárlásnál a legtöbb európai számára az ár fontosabb a minőségnél: a leginkább ártudatosak a németek, a franciák és a lengyelek, a minőség leginkább olaszoknak fontos – derül ki a GfK piackutató tanulmányából, az “Európai fogyasztói vizsgálat 2004″ című vizsgálatból.A hétfőn ismertetett tanulmány szerint a németek 62 százaléka, a franciák és lengyelek 60 százaléka számára [...]
2005. 02. 07. 00:00
Kormányközi gazdasági együttműködési megállapodást írt alá Major István, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium külgazdasági helyettes államtitkára és Mohammad Khazaee iráni gazdasági és pénzügyminiszter-helyettes hétfőn Budapesten.Major István sajtótájékoztatón elmondta: a cél, hogy újjáélesszék a két ország közötti, 20 évvel korábban virágzó gazdasági kapcsolatokat. A két ország közötti árucsereforgalom a 80-as évek közepén elérte a 350 millió [...]
2005. 02. 07. 00:00
Olvasói sztorik