FN

Hasznos-e a cégek eredményessége szempontjából a versengés? Ha nem öncélú, akkor igen - írja vezetési tanácsadással foglalkozó pszichológus szerzőnk, aki szerint meg kell találni a verseny és az együttműködés helyes arányát.
2006. 02. 02. 08:00
Az elmúlt két év gazdademonstrációktól hangos farsangjai után a tavalyi erőltetett ütemű kifizetések meghozták az agrárbékét. Hamarosan kezdődnek azonban a törlesztések.
2006. 02. 02. 08:00
Magyar nagyvállalatok után kis- és középvállalkozások is felfedezték maguknak Szlovákiát, és áthelyezik oda a székhelyüket.
2006. 02. 02. 08:00
A Fidesz „öntené" a pénzt az egészségügybe, az SZDSZ a magán­tőkét csalogatná be, az MSZP a meglévő rendszert reparálná - derül ki a pártprogramok eddig nyilvánosságra került elemeiből.
2006. 02. 02. 08:00
Előrejelzések szerint a szerves polimer alapú kijelzők - az OLED-ek - világpiaca az idén meghaladja az 550 millió eurót, azaz legalább 60 százalékkal bővül 2005-höz képest.
2006. 02. 02. 08:00
A rendszerváltás óta a cégek nagyjából már megszokták, hogy versenyezniük kell, de például a szakmai kamarák nehezen értik meg: az érdekvédelem nem azonos a versenykorlátozással.
2006. 02. 02. 08:00
Rendkívüli körülmények között a különböző anyagok a három megszokott halmazállapot - gáz, folyékony és szilárd - mellett általában új szerkezetet öltenek és meglepően viselkednek: szélsőségesen alacsony vagy magas hőmérsékleten, esetleg elképesztő nyomásviszonyok között rendre furcsa állapotokba kerülnek.
2006. 02. 02. 08:00
Űrszemétből származó anyagdarabkák, de a szélsőséges nyomás, vagy a hőmérsékleti viszonyok is közrejátszhatnak a kozmoszban száguldó űreszközök sérüléseiben.
2006. 02. 02. 08:00
Legszebb formáját Elzászban hozza a tramini, a rózsaszín bogyójú fürtökből jellegzetes rózsavízillatú, szép borsárga, markáns savszerkezetű borokat komponálnak a favázas városkákban lakozó sokgenerációs borászatok francia-német polgárai.
2006. 02. 02. 08:00
Sikerfilmek producereiként Pataki Ági és Kovács Gábor könnyen talál szponzorokat. Ám az hogy a pénzek mikor futnak be, ma még bizonytalan.
2006. 02. 02. 08:00
A cseh filmipar szinte behozhatatlan előnyre tett szert a térségben, de Romániától Bulgáriáig minden ország részesedni akar a sok százmillió eurós tortából.
2006. 02. 02. 08:00
a pénzügyi világ koronázatlan királya - ekként értékelik világszerte Alan Greenspan e hét szerdai leköszönését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed éléről.
2006. 02. 02. 08:00
Ügynököket vetnek be, személyi tanácsadót biztosítanak, rástartolnak a fiatalokra és a konkurensek ügyfélkörére - a lakossági bankok között rendkívül éles a harc, érdemben mégsem csökkennek az árak.
2006. 02. 02. 08:00
Nőtt a Boeing amerikai repülőgépgyártó nyeresége a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban kereskedelmi repülőgépgyártása és fegyverzetgyártása javuló nyereségrésének köszönhetően.
2006. 02. 02. 07:29
Olvasói sztorik