FN

Londoni elemzések szerint a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy értékpiaci fellendülés követheti a keddi amerikai elnökválasztást, gyakorlatilag függetlenül a győztes személyétől, bár a mostani helyzetben figyelembe kell venni a várható, súlyos recessziót.
2008. 11. 04. 15:17
Nagyon kevés távmunkát ajánlanak a hirdetési újságok: főként ügynökök vagy hímzésbedolgozók szerepelnek a listán. Nagyritkán egy-két programozói állás is feltűnik, de a legtöbben inkább csak a „piramisukat építik”, esetleg webkamerás erotikus táncosokra vadásznak. A cégeknek azonban megérné a távmunka bevezetése: recesszió idején ugyanis spórolhatnak vele.
2008. 11. 04. 14:25
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Madridban, a Magyar Gazdasági Évad ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében.
2008. 11. 04. 13:34
Együttműködési keretmegállapodást írtak alá Budapesten a Magyar Fejlesztési Bank és a China Development Bank képviselői. A két állami tulajdonú intézmény a jövőben együttműködik beruházások kölcsönös finanszírozásában, valamint egyes projektek társfinanszírozásában.
2008. 11. 04. 11:55
A csehországi CS Cargo logisztikai csoport cégfelvásárlásokkal és a meglévő ügyfélkörrel történő együttműködés bővítésével tervezi a terjeszkedést Magyarországon.
2008. 11. 04. 11:39
A Fidesz politikusai szerint a válsággal adócsökkentéssel lehet fölvenni a harcot, s nemzetközi példákra hivatkoznak, amelyek azonban némileg sántítanak. A Fidesz szerint az adócsökkentés munkahelyeket teremt, egyes közgazdászok szerint viszont ez nem ennyire egyértelmű.
2008. 11. 04. 11:26
Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták az Európai Bizottság által Magyarországnak szánt 6,5 milliárd eurós kölcsönt – közölte az EU egyik diplomatája. A hitelösszeget az Európai Bizottság a tőkepiacokon szerzi be, és az része a Nemzetközi Valutalap (IMF) magyarországi hitelcsomagjának.
2008. 11. 04. 10:30
Saját kreatív csapat felállításával erősödött a rádiós együttműködés. Az „Egy hullámhosszon” kampány csapata az országos, regionális és helyi sugárzású adók által delegált kreatív szakemberekkel kezdte meg munkáját, akik közösen dolgozzák ki a december végéig tartó kampányidőszak üzeneteit.
2008. 11. 04. 10:15
Jelentősen, 63 százalékkal esett a BMW harmadik negyedévi adózott eredménye éves szinten. A német járműgyártó elsősorban a sport- és luxuskategóriájú gépkocsijai iránti kereslet mérséklődésével indokolta a profit csökkenését.
2008. 11. 04. 10:11
Az UBS AG svájci bank, amely az európai pénzintézetek közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el a pénzügyi válság miatt, a harmadik negyedévben nyereséget könyvelt el. Keddi banki közlés szerint az UBS 296 millió svájci frank (256 millió euró) adózott nyereséggel zárta a negyedévet a megelőző négy negyedév folyamatos veszteségei után.
2008. 11. 04. 10:00
Márkaként definiálva vizsgálta az amerikai elnökjelölteket és stratégiáikat a Synovate globális piackutató cég. Míg Obama a jól hasznosítható eszköz, addig McCain a tapasztalt katona képét festette magáról.
2008. 11. 04. 09:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,44 pontos emelkedéssel, 14 258 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,44 százalékkal erősödött.
2008. 11. 04. 09:08
December 5-én valamennyi közintézményi dolgozónak bruttó 20 ezer forint keresetkiegészítés jelenik meg a számláján. Erről született megállapodás tegnap az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén - írta a keddi Népszabadság és a Világgazdaság.
2008. 11. 04. 07:22
Az igazságügyi tárca tervei szerint jutalmat és védelmet kapnának, akik jelentik a korrupciót. A pénznél nagyobb hajtóerő a becsület, ezért a hatóságoknak elsősorban azt kellene megakadályozniuk, hogy a korrupciós ügyek lefülelői elveszítsék állásukat – nyilatkozták szakértők az FN-nek. A közbeszerzési szabályok módosításával is sokat lehetne tenni a csúszópénzek ellen.
Könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik az értékesítés: minden mű széles körű ismeretekkel ruházza fel a leendő vagy gyakorlott sales szakembereket a vevőkről, a piacról, a tárgyalástechnikáról, az értékesítési folyamat dokumentálásáról. Pedig a jó értékesítő nem lexikális tudás alapján sajátítja el a vevő meggyőzésének művészetét, vagyis nem a bonyolult ismeretanyag alapján tör a havi értékesítői toplista csúcsára. A [...]
2008. 11. 04. 00:00
Noha a válság pénzügyi hatásai súlyosak, a gazdaság bizonyos szektoraiban már dörzsölik a kezüket a leleményesebbek. Tartozzon ön is közéjük!
2008. 11. 04. 00:00
Szakértők szerint a MÁV ÁBE kiesésével a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon vége szakad a korábbi évek díjcsökkenéseinek.
2008. 11. 04. 00:00
A vállalkozások legalapvetőbb érdeke, hogy a munkáltató már a munkába lépés előtt tisztában legyen munkavállalóinak képzettségével, képességével, és nem árt, ha tisztán lát a munkaviszony alatti ellenőrzés útvesztőjében.
2008. 11. 04. 00:00
Olvasói sztorik