Üzleti tippek

Összeültek az Egy hullámhosszon kampány kreatívjai

Saját kreatív csapat felállításával erősödött a rádiós együttműködés. Az „Egy hullámhosszon” kampány csapata az országos, regionális és helyi sugárzású adók által delegált kreatív szakemberekkel kezdte meg munkáját, akik közösen dolgozzák ki a december végéig tartó kampányidőszak üzeneteit.

Tovább bővült az „Egy hullámhosszon” szlogen köré épülő kampány tevékenysége. 2008 utolsó negyedévében már saját kreatív csapat felállításával erősödik a médiavásárló ügynökségeket és a hirdetőket megszólító rádiós együttműködés, amely eddig a közös stratégia-alkotásra, valamint a BTL tevékenységek tervezésére és kivitelezésére irányult. A munkában az országos, regionális és helyi adók által delegált kreatív szakemberek vesznek részt, és közösen dolgoznak a kampány eredményességének növelésén.

A kampány december végéig tartó időszakában a kreatívok a különböző fázisok üzeneteit dolgozzák ki. Az első periódusra készült szpot az általános figyelemfelkeltésen túl a marketinges és ügynökségi szakembereket célozza meg. A szpot üzenete, hogy Magyarország rádióhallgató közönsége hűséges, hiszen még mindig közel 8 millióra tehető a számuk, elérésük tehát kiemelkedően fontos a hirdetők számára.

„A saját csapat felállítása újabb lépés a rádiós összefogás életében. A közösen alakított kommunikáció szorosabb és gyümölcsözőbb együttműködést tesz lehetővé” – nyilatkozta Kapitány János a Danubius Rádió képviseletében. „Az, hogy szó szerint egy asztalnál ülve dolgoznak a részt vevő rádiók kreatív szakemberei, kiérleltebb, erőteljesebb, minden érdeket és szempontot magában hordozó kommunikációt hoz lére” – tette hozzá Boncsér Henrietta, a Sláger Rádió „Egy hullámhosszon” kampányfelelőse.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik