FN

Járai Zsigmond szerint a magyar kormány azért nem mer adót csökkenteni, mert fél, hogy nem tudja fedezni az állami kiadásokat, ezért inkább felvállal egy megszorító csomagot, amiből viszont nem lesz gazdasági növekedés - a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke erről Salgótarjánban beszélt kedden egy fórumon.
2008. 11. 25. 19:22
Drasztikus, a múlt havi rendkívüli emelésnél nagyobb mértékű kamatcsökkentési hullám kezdetének tartják keddi kommentárjaikban londoni feltörekvő piaci elemzők a héten bejelentett váratlan magyarországi pénzügypolitikai enyhítést, amelynek megítélése ugyanakkor nem egyértelmű; a fogadtatás általában kedvező, de vannak citybeli vélemények, amelyek "szerencsejátéknak" minősítik a lépést.
2008. 11. 25. 18:35
Az "esélyek bankjának" létrehozását javasolták kedden Budapesten az MSZP országgyűlési képviselői sajtótájékoztatón. Ez a bank viszonylag kis kamattal, de szabályozott módon nyújtana kisebb hiteleket a rászorulóknak.
2008. 11. 25. 16:12
Az OTP elemzői szerint csak 1,1 százalékos emelés járna a nyugdíjasoknak, a kormány szerint 3,1 százalék, a FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint a kettő között van az igazság. Egy biztos: nyugdíjat nem fog a kormány visszavenni.
2008. 11. 25. 15:50
A bevétel, a kiadás és a hiány is kevesebb lett a jövő évi költségvetésben az adótörvények véglegesítése, valamint a költségvetési törvény módosító indítványainak elfogadása után; az erről szóló módosítást a költségvetési bizottság fogadta el kedden a parlamentben.
2008. 11. 25. 15:24
Magyarország kapta az idén is a legjobb osztályzatokat londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az átalakuló térségről kedden kiadott éves jelentésben, amely szerint azonban a kedvezményezett térség egészének kilátásai tíz éve nem voltak olyan bizonytalanok, mint most.
2008. 11. 25. 15:22
Minden ötödik magyar azt tervezi, hogy az elkövetkező egy évben több pénzt takarít meg, a megtakarítási formák népszerűségében a bankbetét vezet - derül ki a nemzetközi Allianz Csoport második Bizalom Felméréséből, amelyet a Gfk és BellResearch piackutató cégek közreműködésével nyolc európai országban és az Egyesült Államokban végeztek 2008 október-novemberében.
2008. 11. 25. 15:11
Fél százalékkal csökkent az amerikai GDP az idei harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest - hozta nyilvánosságra még előzetesnek nevezett adatát az amerikai kormányzat kedden.
2008. 11. 25. 14:51
Elindult a Sanoma Budapest önálló fejlesztésű internetes könyváruháza, a Polc.hu. A vállalat arra számít, hogy a Polc.hu a piacon jelen levő internetes könyváruházak piacából hasít ki részesedést, emellett online könyv-, DVD-, CD-vásárlással eddig nem próbálkozóknak is igyekszik felkelteni az érdeklődését az internetes vásárlás iránt.
2008. 11. 25. 13:04
A MÁV és a Bombardier cég képviselői kedden Budapesten aláírták a 25 kétáramrendszerű, TRAXX típusú mozdony és további 25 opciójára vonatkozó szállítási szerződést.
2008. 11. 25. 12:29
A magyar gazdaság recesszióba süllyed jövőre, a többi közép-és kelet-európai ország gazdasága lassúbb tempóra vált, de azért növekedni fog - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett jelentéséből.
2008. 11. 25. 12:18
Hazánkban ritka, hogy egy újságíró vagy szerkesztőség visszautasítsa a neki felajánlott díjat, miközben ezek elfogadása olykor etikátlan.
2008. 11. 25. 12:00
A világ egyik legvagányabb márkájának választották a Rolexet nemrégiben. A státusszimbólummá vált karóra a Mariana-árok fenekén is bizonyított.
2008. 11. 25. 12:00
Uniós szinten komoly kihívást jelent a kis- és középvállalkozások figyelmét a felelős működésre irányítani. A kkv-k CSR iránti elkötelezettsége nálunk még gyerekcipőben jár.
2008. 11. 25. 12:00
Szeptemberig jól teljesített a hazai online hirdetési piac, a megkérdezett tartalomszolgáltatók szerint az év utolsó három hónapja sem hoz komolyabb visszaesést. A jövő bizonytalan, de elképzelhető, hogy a gazdasági válság kedvezően hat majd a netes reklámköltésre.
2008. 11. 25. 12:00
Kiemelt feladatunk a lakosság kockázat¬ tudatosságának és az öngondoskodás fontosságának hangsúlyozása – mondta Papp-Váry Borbála, a Generali-Providencia Biztosító kommunikációs vezetője.
2008. 11. 25. 12:00
Magyarországi otthonában ugyan műholdas tévét néz, de meg van győződve a földfelszíni digitális televíziózás sikeréről Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója. A tető- vagy szobaantennával tévézők számára néhány nap múlva kezdődik a digitális korszak.
2008. 11. 25. 12:00
Egyre fifikásabb marketingmegoldások alkalmazására kényszerülnek a könyvkiadók, ugyanakkor legnagyobb kampányaik sem érik el a legkisebb FMCG-büdzsék szintjét.
2008. 11. 25. 12:00
Az idén is nő a karácsonyi időszakban a neten elköltött összeg, igaz, az előző évekhez képest a gazdasági válság hatására igencsak lelassul a bővülés.
2008. 11. 25. 12:00
Olvasói sztorik