Az idei 0,8 százalékos emelkedés után jövőre 0,5 százalékkal csökkenhet a reálbér a fejlett országokban. A krízis nyomán világszerte 20 millió ember veszítheti el állását – írja a Világgazdaság.
A pénzügyi válságért felelős személyek névsora ugyan vitatható, de a FigyelőNet mindenesetre megpróbálta összeszedni mindazon személyeket, akik hibáztathatóak a világméretűvé vált válság miatt.
Molnár Csaba december 1-jén hivatalba lépő új közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján jelenti be, hogy 2009. január 1-jétől nem lesz gázáremelés.
Az Európai Unió területfejlesztéssel foglalkozó miniszterei egyetértettek abban, hogy az EU strukturális alapjaiból válságkezelésre és gazdaságélénkítésre már a következő hónapokban nagyobb összegeket csoportosíthassanak át a tagországok - mondta a szakminiszterek Marseillesben tartott tanácskozása után Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Czirják Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgatója, az MNB volt alelnöke szerint a válság nehéz helyzetben érte Magyarországot, s a piaci logika alapján a valóságos helyzeténél is nagyobb terheket rótt rá; a teendők hasonlóak, mint más országokban, a magyar költségvetés mozgástere azonban csekély.
Az elmúlt évek trendje alapján csoki Mikulásból mintegy 1 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalom várható az idén - állapítja meg a Nielsen piackutató intézet a legutóbbi három év karácsonyi édesség-szezonjának adatai alapján.
A nyugdíjpénztárak vagyonának 7–10 százalékos zsugorodása több mint tíz év alatt hozható csak be, de ettől még nem vész el a nyugdíj, legföljebb a mértéke lehet kisebb a reméltnél - derül ki a legfrissebb Figyelő 36 oldalas exkluzív válságmellékletének egyik cikkéből.
A foglalkoztatás megőrzése és bővítése érdekében konkrét kormányzati lépésekre van szükség a belső piac élénkítésére, valamint a vállalatok esetleges likviditási gondjainak kezelésére - hangsúlyozta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.
Az eddigi legnagyobb névértékű kötvényét adja ki az Európai Unió a magyar gazdaság megsegítését célzó nemzetközi védőháló finanszírozására, írta a Financial Times szerdán. A Standard & Poor's a készülő kibocsátást a lehetséges legjobb adósosztályzattal látta el.
A Bundesliga csapatai könyvelhetik el a legnagyobb bevételt mezszponzorációból – derült ki a német Sport+Markt sportmarketing cég legfrissebb adataiból.
Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) szállítmányozási ágazata, a Rail Cargo Austria AG (RCA) szerdán megerősítette, hogy el kell adnia a GySEV Zrt.-ben lévő 5,7 százalékos tulajdonrészét, mert ezt szabta feltételül az EU a MÁV Cargo felvásárlásához.
A Richter Gedeon Nyrt. november 25-én 10 000 saját részvényt vásárolt a BÉT-en – közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán. A részvényeket 25 888 forintos átlagáron vette meg.
A költségvetés végszavazásakor is az igen gombot fogja megnyomni Császár Antal, aki egy hónapja lépett ki a Fidesz frakciójából. A képviselőt a büdzsé elfogadásakor a vállalkozók érdekei vezérlik, és több volt párttársa szerint is pusztán gazdasági szempontból támogatni kellene a büdzsétervet. Villáminterjú.
Mi történik, ha egy szép napon arra ébredünk, hogy a válság maga alá temette azt a pénzügyi szolgáltatót, amelyiknél a megtakarításainkat tartottuk? Az, hogy viszontlátjuk-e a pénzünket, főleg attól függ, mibe fektettük azt, és milyen összegben - derül ki a legfrissebb Figyelő 36 oldalas exkluzív válságmellékletének egyik cikkéből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,14 pontos csökkenéssel, 11 797,12 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,54 százalékkal gyengült.
Döntéshozók konferenciája a Figyelő és a Heti Válasz rendezésébenA konferencia „szektorsemlegesen” foglalkozik a kompetens vezető különböző ismérveivel, azzal, hogy a XXI. században mit jelent a good governance, mi jellemzi az ilyen típusú gondolkodásmódot. Előadóknak külföldi reprezentánsokat hívunk meg.
A gazdasági válság következtében jövőre várhatóan 0,5 százalékkal csökkennek a reálbérek a fejlett ipari országokban az idei 0,8 százalékos emelkedés után - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egy tanulmányában.
Áremelésre és árcsökkentésre egyaránt számíthatnak jövőre a lapolvasók. A kiadók szerint tovább szűkül a nyomtatott lapok piaca - írja a Napi Gazdaság.
December 1-jén indul az Antenna Hungária földfelszíni digitális platformja, a Mindig TV. A hagyományos tévékészülékeket még nem kell kidobni, mert az analóg adásokat csak 2011-ben kapcsolják le - írja a Népszava.