FN

Először a spórolással, azután a harácsoló magántőke visszaszorításával indokolta a kormány a magánnyugdíjpénztárak elleni támadássorozatot. A jelszavak mögé néztünk. Tudja meg, tényleg kaszinóznak-e a pénztárak, és tényleg rossz gazdái-e a megtakarításoknak.
2010. 10. 21. 12:42
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Magyar Telekom Nyrt. az elmúlt év második felében megtartott „90 Golf, 90 nyertes” elnevezésű SMS-játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított.
2010. 10. 21. 10:34
November 5-éig jelentkezhetnek a női vállalkozók az állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum.
2010. 10. 21. 07:36
"Az lenne az emberek számára a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldás, hogy egy nagy pénztár legyen" - mondta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerdán este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
2010. 10. 21. 06:52
Lapunk kalkulátorával kiszámolhatja, mennyi személyi jövedelemadót kell fizetnie jövőre önnek és házastársának vagy élettársának (ha van). Ellenőrizheti, igazat mondtak-e, akik szerint senki sem jár rosszabbul 2011-ben, s kiderítheti, az ön zsebébe mennyivel kerülhet több vagy esetleg kevesebb.
2010. 10. 21. 06:30
Az állam adóssága nem nőhet az inflációnál nagyobb mértékben, és az alkotmányban rögzítenék az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének felelősségét minden mulasztásért és törvényellenes eljárásáért a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának közpénzügyi munkacsoportja.
2010. 10. 20. 22:29
Olvasói sztorik