Üzleti tippek

Ingyenes képzés női vállalkozóknak

admin
admin

2010. 10. 21. 07:36

November 5-éig jelentkezhetnek a női vállalkozók az állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum.

A projektgazda Közgazdasági Politechnikum 12 millió forint támogatást nyert a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból (KKC) a “Nők vállalkozói készségfejlesztése és képzése, új vállalkozások indítása” című pályázaton.

A programot lebonyolító intézmény tájékoztatása szerint míg két évvel ezelőtt, a program indulásakor elsősorban a gyes-ről visszatérő nőket segítették vállalkozások indításában, az önfoglalkoztatóvá válásban, addig a gazdasági válság hatására egyre több 50 év feletti, szakmai gyakorlattal rendelkező diplomás nő jelentkezik az ingyenes képzéseikre.

A 2008 októberében indult és az idén befejeződő két éves programban 200 résztvevőnek üzleti terv készítését, gazdasági és igazgatási ismeretet nyújtó tananyagot, számítástechnikai ismereteket oktatnak a 7 napos tanfolyamokon.

A képzések és a hozzátartozó tanácsadások térítésmentesek, de regisztrálniuk kell magukat az igénybe vevőknek a www. bivak.hu weboldalon – közölte a Közgazdasági Politechnikum.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.