Gazdaság

Még az idén elkészülhet az új támogatási rendszer

A kormány szeretne az év végéig új támogatási eljárásrendet kialakítani, reményei szerint az Új Széchenyi Terv megvalósításánál már ebben a rendszerben valósulhat meg a végrehajtás.

Az Új Széchenyi Terv országos konzultációsorozatának budapesti állomásán Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár azt mondta: bíznak abban, hogy az új eljárásrend hatékonyabb, egyszerűbb és gyorsabb lesz a jelenleginél.

A 2007-2013 közötti tervezési időszakra az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elérhető uniós források értéke összesen 8042,79 milliárd forint. Ebből jelenleg 1951,09 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre, 2038,85 milliárd forintnyi futó pályázat, és 4052,85 milliárd forint értékű kötelezettségvállalással már elindított projekt mellett, amelyek között már nem szerepelnek a visszavont projektek.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke ismertette: a már folyamatban lévő pályázatokat felül kell vizsgálni, de mozgástér csak ott van a kormány előtt, ahol a döntések még nem születtek meg.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a pályázatok végrehajtásában közreműködő szervezetek száma túl sok, ezáltal a feladatok és hatáskörök duplikálódnak, nehezítve a pályázati rendszer és a források elosztásának zavartalanságát. A rendelkezésre álló forrásokkal kapcsolatos egyik problémának a forráslehívások elégtelenségét jelölték meg.

Nyikos Györgyi elmondta: a források felhasználását szabályozó rendeletek esetében is felmerült az egységesítés, akár egységes lebonyolítási metódus létrehozásával. Céljuk, hogy hatékonyabbá, egyszerűbbé és gyorsabbá tegyék az eljárást – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A konzultáción felszólalók többsége is a széttagoltságot, a lassú ügyintézést, az egységesség hiányát emelte ki, mint a jelenlegi rendszer fő problémáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik