Üzleti tippek

200 milliós bírság a Magyar Telekomnak

admin
admin

2010. 10. 20. 19:08

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintra büntette a Magyar Telekom Nyrt.-t tisztességtelen kereskedelem miatt.

A hírt a penzcentrum.hu közölte, s a GVH az MTI-nek hivatalosan is megerősítette szerdán. A hivatal közölte azt is, hogy részletes tájékoztatást csütörtökön ad az ügyről.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI-vel azt közölte, hogy a hivatalos értesítés megérkezéséig nem kommentálják a büntetést. A távközlési társaság tavaly október és december között sms-kvízjátékot szervezett, 90 Golf, 90 nyertes címmel. A versenyhatóság szerint a társaság a játék feltételeiről és a nyerési esélyeiről az ügyfeleket megtévesztő tájékoztatást adott.
Emellett a Magyar Telekom sms-eivel agresszíven buzdította ügyfeleit a játékban való részvételre, illetve a játék folytatására.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.