FN
A világ leginkább csodált vállalatai a gazdasági változások, a technológiai fejlődés és a globalizáció ellenére évek óta ugyanolyan sikeresek. Mi lehet a titkuk?
A Kecskeméti Református Gimnázium „New Deal“ csapata nyert az idei tőzsdejátékon.
A gazdagoknak több terhet kell vállalniuk - jelentette ki Robert Fico.
Nyolc európai országban kerülnek majd a boltokba a hazai nyersanyag felhasználásával készített termékek.
Erősödött a forint, ám a szakértő szerint ez kérészéletű lehet, és egy 320-330 körüli forint/euró árszint sem kizárt.
Magyarország elmúlt hónapokban kedvezőbbé vált pénzügyi megítélése szertefoszlik, ha a magyar tárgyalási készség hangsúlyozását nem követi az IMF és az EU által meghatározott előfeltételek teljesítése.
2012. 03. 05. 08:00
Több mint harminc százalékkal nőtt egy év alatt a tojás ára, és további drágulás várható.
Görögország hivatalos hitelezői és ellenőrei szerint 2015-től újabb, immár harmadik mentőprogramra is szükség lehet, legalább 50 milliárd euró erejéig.
2012. 03. 04. 13:28
A Liga szerint az jó lenne, ha a munkáltatók fizetnék a bérleteket, de az nem, ha emiatt csökkenne a foglalkoztatás, a bérek vagy a cafeteria.
A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.
Matolcsy György pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a bérkompenzáció végrehajtását lehetővé tevő módosító javaslatát.
2012. 03. 02. 14:57
A cég csak a magyar termékek külföldi megismertetése miatt hozta létre a külföldi cégeket.
Nincs álláspontja a kormánynak a magáncsődről, de azt cáfolja a minisztérium, hogy ne támogatnák.
Kilenc szervezet kapta meg a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést.
2012. 03. 02. 12:48
Csaknem ötven százalékkal dőlt meg a végelszámolási rekord februárban, s az idén akár több mint 30 százalékkal is nőhetnek a felszámolások.
A legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthatnak. A férfiak többet keresnek, mint a nők.
2012. 03. 02. 10:58
Megtévesztően használják a betétvédelmi emblémát. "Nem szükségképpen védett az, aki banki ügyfél”
2012. 03. 02. 10:32
A tavalyi év egészének vizsgálata alapján 10 százalékkal nőtt a magyar termékek exportja – közölte a KSH.
Az iskolaszövetkezetek egyszerre nyitnak a felsőoktatás, a munkaadók és a hivatalok felé is. Egyeztetni akarnak, hogy a fizetős képzésben részt vevő diákoknak munkát adjanak.
2012. 03. 02. 08:00
Egyszázalékos GDP növekedés mellett 25 év kell ahhoz, hogy a tervezett 50 százalékos szintre csökkenjen az államadósság, kétszázalékos növekedés mellett azonban már feleannyi idő is elegendő lehet - írja a Magyar Nemzet.
A német családi tulajdonban lévő vállalkozás Budapesti III. kerületében építene egy bevásárlóközopontot.
Van élet az ingatlanpiacon a végtörlesztés után is, legalábbis a februári adatok mindenképpen ezt mutatják.
2012. 03. 01. 16:47
A BKK helyesli, hogy a munkáltatók fizessék a bérleteket, mert ezzel nőhetnek a bevételei.
- 16:28 Ittas vezetésen kapták Tamási fideszes alpolgármesterét
- 16:27 „Meg fognak őrülni, ha ebben megyek Fradi meccsre” – Gáspár Győző lenyúlta ifj. Schóbert Norbert dzsekijét A Nagy Duett ötödik adása után
- 16:13 75 éves lett Kurt Russell, aki a horrorok és a westernek világát is átírta
- 16:09 Visszaesett az EU-ban a frissen benyújtott menedékkérelmek száma
- 16:03 Ezért neveztek el plüssmackót az amerikai elnökről
- 15:53 Málta felé sodródik a kiégett, legénység nélküli orosz tartályhajó
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 15:45 Ismét megpróbálják megsemmisíttetni a koreai cég akkufeldolgozójának engedélyét Nógrádban
- 15:37 Miló Viki haragszik Kasza Tibire: el is árulta, miért
- 15:12 Törvényt sértett a győri fideszes képviselőjelölt a helyi választási bizottság szerint, mert gyerekek jelenlétében kampányolt
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 14:52 Új unokája született az albatrosznak, aki 74 évesen még tojást rakott
- 14:40 Zendaya először reagált a pletykára, miszerint Tom Hollanddel titokban összeházasodtak
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 09:13 Magyar Péter reagált Toroczkai László feljelentésére
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
