Gazdaság

21 milliárd kompenzációra, béremelésre

Matolcsy György pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a bérkompenzáció végrehajtását lehetővé tevő módosító javaslatát.

A nemzetgazdasági miniszter másik előterjesztése a költségvetési törvényt módosítaná, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknél az 5 százalékos béremelés is gondot okoz.

A 2012-es büdzséről szóló törvényt úgy módosítanák, hogy – a kormány döntése után – 21 milliárd forintot csoportosítanának át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba. A törvényjavaslat általános indoklása szerint a létszámcsökkentések megelőzése és a béremelések elősegítése érdekében azt javasolják, hogy az eredetileg az elmaradó béremelések miatt indokolt munkavállalói kompenzációra szánt 21 milliárd forintos költségvetési forrás is a béremelések megvalósítását szolgálja.

A kormány célja, hogy az adóváltozások miatt 2012-ben a munkavállalók ne járjanak rosszabbul – olvasható az indoklásban.

Matolcsy György másik javaslata, az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés módosítja többek között a munkaügyi ellenőrzésről, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról és az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló törvényeket, emellett a munkaerő-kölcsönző cégek sajátos jogviszonyára tekintettel pontosítja, kiegészíti a bérkompenzációs rendszer szabályait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik