59 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt, ám az új munkavállalóknak körülbelül a fele közfoglalkoztatott volt. A munkanélküliek száma 14 ezerrel nőtt.
A kormány 7 milliárd forintot oszt szét azok között, akik vállalkozóvá válnának, ráadásul még díjat is kaphat a legjobb „maszek”. Egy jó ötlet azonban nem elég ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozó legyen, meg is kell tanulnia az alapokat.
Nagyobb eséllyel léptetik elő azokat, akik jól kijönnek főnökükkel, még akkor is, ha nem megfelelőek a posztra, és értelmi szintjük gyengébb kollégáikénál.
Pontos szabályozás híján a bankok szabják meg, hogy milyen esetekben nehezítik, illetve könnyítik meg, hogy a bajba jutott adósok devizahitelüket forintra váltsák – állítja az enpenzem.hu
Megszavazta a 45 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése. Az osztalék több mint 2 százalék, mintegy 460 forint hozam részvényenként, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.
Csütörtökön is folytatódott a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált biztosítási tranzakciók árazásának lendületes csökkenése az IMF/EU-tárgyalásokhoz adott brüsszeli hozzájárulás hatására.
Gyorsan sokat nyerni mindenki szeretne. Azok többsége azonban, akik erre online kereskedési platformokra belépve tettek eddig kísérletet, veszteséget szenvedett el.
A héten átlagosan 24, a múlt héten 27 forinttal kevesebbért számolhatják el az autósok a benzint, mint amennyit a kutak kértek érte. Megkérdeztük, miért.