Az árfolyam-ingadozások legnagyobb vesztesei azok, akik plazmatévére vagy utazásra vettek fel devizában hitelt. Ugyanis az ő fogyasztásuk a kasszától való távozás után drágult meg nagyon, és még reklamálni sem tudnak.
Csökkent a jövedelmük, veszélybe került a munkájuk, elvehetik a nyugdíjukat, elvesztették a biztonságukat. A munka ünnepén megnéztük, kiket ért hátrány a kormányzat intézkedései miatt.
A részvényáraknak az adott lökést, hogy az Európai Bizottság bejelentette: készen áll a tárgyalások megkezdésére Magyarországgal egy elővigyázatossági hitelkeretről.
Fura jövőkép rajzolódik a Széll Kálmán Terv 2.0-ből: a magasan képzettek bére csökken leginkább, és úgy tűnik, kevesebb ilyen munkavállalóra lesz szükség.
Tartotta erős pozícióját pénteken a forint, a délután 5 órakor jegyzett 287,27 forintos euróárfolyam alig tért el az előző nap délutáni 287,14 forintos ártól.