FN
Ellentmondó szövegek szerepelhetnek az idén megkapott Erzsébet-utalványokon arról, hogy meddig használhatjuk fel melegétel-fogyasztásra. Az előlapnak kell hinni!
Átmenetileg rosszabbul és jobban is járhatnak a rezsicsökkentésnél az átalánydíjasok azokhoz képest, akik a havi fogyasztásuk után fizetnek. Attól függ, mikor van az éves elszámolás, és mennyire ingadozó az éven belül a fogyasztás.
2013. 01. 17. 16:30
Hatalmas várakozás, majd csalódás – nagyjából így jellemeznék a befektetők a hetet. Egyelőre nem tisztázott, hogy a „nagy bejelentés", a keresőmotoros alkalmazás mennyit hozhat a konyhára. A tőzsdei kereskedők mindenesetre nem ájultak el tőle.
Egy kutatás szerint ahhoz, hogy ezt elérjük, más bankot érdemes választani minimálbérrel és mást átlagos vagy átlag feletti jövedelemmel.
A karácsony utáni leértékelés csábító lehetőség, de nem árt figyelni, mert a boltok néha trükköznek, hogy minél több pénzt csikarjanak ki belőlünk.
Novemberben 11,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés tavalyhoz képest, az új rendelési állomány pedig még ennél is nagyobb mínuszban van.
Nem tudta az EU, hogy félmeztelen nőket fognak mutogatni a pénzén.
Sok cégnél nem tudják, hogy február elsejéig be kell jelenteniük többek között a cégvezetők személyes adatait, és a telephely-használat jogszerűségét is igazolni kell. Aki elmulasztja, milliós bírságot is kaphat.
A minisztérium szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvező adózási feltételeket a kata és a kiva. De eddig csak 60 ezren választották.
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
