Gazdaság

Több ezren magasról tesznek az adóhivatalra

Kijött az új adóslista: milliókkal és milliárdokkal tartoznak az adóhivatalnak – azaz végső soron a többi adófizetőnek.

Tavaly év végén 3870 magánszemélyt tartott nyilván jelentős adótartozással a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): ennyi ember tartozott már legalább 180 napja legalább 10 millió forinttal. Kevesebb cég tartozik ennél – 1768 darab –, ám tartozásuk jóval nagyobb, hisz náluk 100 millió forint a belépő az adótartozó cégek klubjába.

Az elképesztően hosszú lista zömét az olyan gyakori vezetéknevek teszik ki, mint a Horváth, Kiss vagy Szabó, de van rajta körülbelül 50 doktor titulusú magánszemély is. A magánszemélyek listáján szereplők az adóhivatal korábbi tájékoztatása szerint jellemzően egyéni vállalkozók.

Mónika, Mónika

A listán még mindig szerepel az eddigi csúcstartó, az üllői Horváth Mónika Zsuzsanna, aki a harmadik negyedévben 1,9 milliárd forinttal tartozott az adóhivatalnak. (A most megjelent listában nem szerepelnek összegek.) Az Origo információi szerint a bírsággal együtt 3,51 milliárd forintot tesz ki a tartozása, s csak cégek követik a listán.

Az Origo kereste üllői címén az adótartozót, akit nem talál a NAV, ám csak ellentmondásos pletykákhoz jutott arról, hogy a valahol külföldön élő nő adataival visszaélve odahamisították a nevét zűrös ügyekhez, s hogy ez ügyben már feljelentést is tettek a rendőrségen.

Rossz üzletek

Szintén szerepel továbbra is a harmadik negyedévben rekorder kecskeméti Extra-Business Kft., amelynek akkor 3,6 milliárd forintra rúgott a tartozása, ez azóta feltehetően nőtt.

Szintén nem sikerült lekerülnie a listáról az Agria Meat Kft.-nek, amely 2,5 milliárd forinttal tartozott szeptember végén. Az Agria Meat Kft. 2010-ben 17 milliárd forint feletti árbevételt ért el, majd 2011-ben az ukrán Khuda Vasyl vette meg. A Cégíróság sem a céget, sem az új tulajdonost nem találta.

Néhány napja a feketelista.hu portál azt írta, hogy 3 36 700 végrehajtás van folyamatban. Ez 2,5 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor volt. Az eljárásoknál beszedendő 873 milliárd forintos adótartozás pedig 14,8 százalékkal magasabb a múlt évinél.

A NAV adatbázisában 1 millió 670 ezer olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével tartoznak. Ez 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban, az adósok listája viszont azóta 124 ezer névvel bővült, összességében tehát alacsonyabb összeggel, de többen tartoznak az államnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik