Gazdaság

London: lehet, hogy marad az alapkamat

Londoni elemzők valószínűnek tartják, hogy kedden tovább csökken a magyar jegybanki alapkamat, de a forintgyengülés miatt nem zárják ki azt sem, hogy marad.

A 4cast hétfői prognózisa szerint a kamatcsökkentés mellett szóló érveket a monetáris testület valószínűleg nagyobb súllyal veszi majd figyelembe a keddi kamatdöntés során, mint a forint jelenlegi gyengülésével kapcsolatos aggályokat. Ám, mivel a forint most már a 300 forint/eurós lélektani határ közvetlen közelében jár, megnőtt a monetáris enyhítés szüneteltetésének valószínűsége.

A ház szerint a jelenlegi forintgyengülés legfontosabb tényezője az MNB-elnökváltással kapcsolatos kockázat. A monetáris tanács külsős tagjai azonban valószínűleg hajlanak arra a feltételezésre, hogy csak „átmeneti zajhatásról” van szó, amely az MNB következő elnökének megnevezésével és a bizonytalanság megszűnésével el fog ülni – vélekedtek a 4cast elemzői.

A JP Morgan közgazdászai szintén várnak egy újabb 0,25 százalékpontos enyhítést, tekintettel a várt ütemtől elmaradó inflációra és a „kiábrándító” gazdasági aktivitási adatokra, prognózisukra azonban kockázatot jelent, ha a monetáris tanács elkezd aggódni a forintgyengülés miatt, és úgy dönt, hogy szünetet tart. A JP Morgan londoni elemzői hangsúlyozták, hogy a forint a decemberi kamatdöntés óta 3 százalékot gyengült az euróval szemben, és 6 százalékot az elmúlt két hónapban.

A JP Morgan londoni szakelemzőinek megítélése szerint a jelenlegi forintárfolyam még nem fenyegeti a pénzügyi stabilitást, mivel javult a magyar gazdaság ellenálló-képessége a forintgyengülés hatásaival szemben, részben a devizaalapú adósságállomány csökkenése miatt. Ha azonban a forint a jelenlegi gyors – havi átlagban 3 százalékos – ütemben gyengül tovább a következő hónapokban, akkor az MNB valószínűleg szünetelteti a monetáris enyhítést, és megvárja az újabb kamatcsökkentésekkel a forint stabilizálódását – jósolták a JP Morgan szakértői.

A Goldman Sachs (GS) változatlanul egy 0,25 százalékpontos MNB-kamatcsökkentéssel számol.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászainak jelenleg érvényes előrejelzése szerint, ha az MNB élére a márciusi váltás során olyan jelölt kerül, akit a piac szoros politikai kötődésűnek ítél, az a magyar kockázati felárak emelkedését eredményezheti, ami viszont a monetáris alapállás szigorítását kényszerítheti ki. A ház szerint a befektetői hangulat esetleges romlása ebben az esetben akár forintvédelmi célú kamatemelésre is rászoríthatja az MNB-t az idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik