A nyugdíjrendszer a kormány szerint hosszabb távon is fenntartható, a juttatások értékmegőrzőek. A szakértők közül meg jó páran úgy látják, hogy gondok lehetnek.
A tőzsde zárása után a Mol alaptőkéjének több mint négy százalékát képviselő, 4,28 millió darab részvényt bocsátottak aukcióra szerdán. Csak találgatni lehet, ki volt az eladó.
Év végére megszűnhet az utolsó devizahitel, még ebben a kormányzati ciklusban teljesülhet az egykulcsos szja, és módosíthatják a reklámadót – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Bár a legutóbb neten keringő átverésekről nem bizonyosodott be, hogy igazak lennének, a fogyasztóvédők tanácsot adtak, hogyan lehet megúszni a csalásokat.
Szociálisan rászoruló, nehéz anyagi helyzetben lévő fogyasztóknak nyújt anyagi támogatást pályázati úton az EDF DÉMÁSZ területén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Megtévesztő kamatszámítás miatt bírságolták meg a pénzintézetet. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a bank hitelkártyáinál a kamatmentes visszafizetés lehetőségeiről adott tájékoztatása nem volt korrekt.
2014-ben már a rendszeresen internetezők 72 százaléka vásárolt online. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok/ajándékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba.
A Mol 24,74 százalékos állami részvénycsomagja után az idén júniusban rekordméretű, 15,2 milliárd forint osztalékbevételre jogosult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.