Pénzügy

Vigyázat: nyugdíjlehúzás az utolsó pillanatban!

Azénpénzem.hu egyik olvasóját ezzel kecsegtette egy nyugdíjbiztosítási alkusz: „Ne gondolkozzon sokat, mert ezzel a lehetőséggel júliusban már nem élhet!” Mint kiderült, a különlegesen kedvezőnek beállított konstrukció egy olyan nyugdíjbiztosítás, amit a következő hónapban már azért nem lehet értékesíteni, mert túl drága.

Etikátlan ügyeskedés

Július elsejétől ugyanis szigorú korlátokat vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosításokra. A közvetítők egy része – a minél nagyobb jutalék érdekében – a feltételeknek nem megfelelő konstrukciókat különleges lehetőségként igyekszik még az utolsó pillanatban rásózni az ügyfelekre.

Azénpénzem.hu szerint az alkuszok között is meglehetősen nagy felháborodást keltett, hogy néhányan így próbálnak ügyeskedni. A pénzügyi portál azt tanácsolja, hogy most mindenki maradjon nyugodton és várja ki a július 1-je utáni fejleményeket. Pláne, hogy várhatóan szeptembertől igazán széles, a korábbinál jóval olcsóbb palettáról lehet majd válogatni.

Itt a plafon!

Ahogy arról korábban az FN24 is beszámolt: a költségplafonnal az MNB lényegében azt szeretné elérni, hogy a nyugdíjbiztosítók kevesebb költséget számoljanak fel az ügyfeleiknek, és az adóelőnyt is adják át nekik. A jegybank a 10 éves nyugdíjbiztosításnál legfeljebb 4,25 százalékos, 15 évesnél 3,95 százalékos, 20 évesnél pedig maximum 3,5 százalékos teljes költségmutatót (TKM) tart elfogadhatónak. A jelenleg elérhető nyugdíjbiztosítások ennél jóval drágábbak: átlagosan 5,2 százalékos TKM-mel futnak.

A biztosítók ennél legfeljebb két százalékponttal drágább terméket is adhatnak, de ezt külön meg kell indokolniuk. Például összetett, az átlagosnál magasabb hozamlehetőségű, tőke- vagy hozamgarantált vagy speciális biztosítási kockázatot tartalmazó nyugdíjbiztosítás esetében van lehetőség a felárra.

Ellenőrzik a közvetítőket

A jegybank fontos elvárása, hogy a nyugdíjbiztosításokat az azok sajátosságait ismerő, befektetési ismeretekkel is bíró, jól képzett közvetítők árusítsák, akik –– az ügyfelek igényeinek helyes felmérése után – a fogyasztóknak megfelelő terméket ajánlanak. Az ajánlás alkalmazását az MNB 2014. július 1-jétől várja el a biztosítóktól és biztosításközvetítőktől. A jegybank a továbbiakban vizsgálni fogja, hogy nem jogellenes vagy a fogyasztóknak nem jár-e indokolatlan hátránnyal, ha egy piaci szereplő esetlegesen az ajánlásban foglaltaktól eltérően jár el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik