Egyetlen ajánlat sem érkezett a Budapest Főváros IX. kerület, Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala új épületének kivitelezésére kiírt, becsült értéken 3 milliárd forintos tenderre.
Be nem jelentett alkalmazottak és igazolatlan eredetű árukészlet miatt 4,5 millió forintos bírságot szabtak ki egy külföldi tulajdonú, pékárut forgalmazó üzletláncra. Vizsgálják, mennyi bevételt titkolt el a cég
Folyton arról beszélünk, hogy egyre több az idős ember, és hogy az állami nyugdíjkasszák vajon meddig bírják fedezni a járandóságukat. De van az éremnek egy másik oldala is.
A devizahitelek forintra váltásáról a törvényeket idén el kell fogadni, hogy jövőre megtörténhessen az átváltás – mondta a gazdasági miniszter a hvg.hu-nak, aki a brüsszeli „harcokról" és az adóscsökkentési ígéretekről is beszélt.
A kormány – az önfényezéssel ellentétben – nem védte meg a nyugdíjasokat a válság negatív hatásaitól, sőt komoly megszorításokat hajtott végre a nyugdíjrendszerben.
A háta közepére sem kívánja az uncsinak tartott értekezleteket, tárgyalásokat? Íme néhány ötlet, hogyan pezsdítse fel a hangulatot úgy, hogy közben profinak és felkészültnek tűnjön.
Elrabolja a megszokott pihenőnapjainkat a munka. Miközben a rendes időben ledolgozott órák száma viszonylag alacsony, sokan kénytelenek a szombatot és a vasárnapot is munkával tölteni.