Üzleti tippek

Mártha Imre: Ma a távközlésben több a kreativitás, mint az energetikában

FN24
FN24

2014. 07. 18. 16:15

Sikeres volt a profilbővítés az Invitelnél – fogalmazott a vállalat operatív főigazgatója a Bitport.hu-nak adott interjúban. A szakember kérdésre válaszolva elmondta: amíg a magyar költségvetésnek szüksége van az ágazati adókból befolyó bevételekre, addig az energetikai, a banki, a média és a kereskedelmi szektornak várhatóan együtt kell élnie a különadókkal.

Korábban a témában:

„A magánvéleményem az, hogy valószínűleg hiú ábránd, hogy a különadók egyik napról a másikra megszűnnek. Az ágazatnak viszont jót tennének az ezekkel kapcsolatos finomhangolások, fokozatos kivezetések. Az adózástól függetlenül egyébként a távközlési iparág már annak is nagyon örülne, ha a hálózatépítés engedélyezési folyamata egyszerűsödne – például az önkormányzatoknál” – mondta Mártha Imre, az MVM korábbi vezérigazgatója, aki nagyjából másfél éve igazolt át az energetikai szektorból a távközlési ágazatba. Szerinte sok a hasonlóság a két ágazat között, „bár a telekomszektorban ma több a kreativitás, és összetettebbek a szolgáltatások”.

Mártha Imre (mártha imre, invitel) 

Az operatív főigazgató hozzátette: jó lenne, ha például a közműadó az új beruházásokra nem vonatkozna, vagy nem olyan mértékben, mint a meglévőknél. Az pedig nemzetgazdasági érdekeket szolgálna, ha a beszedett adót visszaforgatnák beruházási és keresletélénkítési célokra.

Szerinte ez nem önös igény, hanem a kormány érdeke is, ha szeretnék, hogy 2018-ra már digitális Magyarországról lehessen beszélni. A teljes interjút itt olvashatja el.

Eladásról szóló híresztelések

A Bitport.hu a társaság körüli piaci pletykákról is kérdezte a főigazgatót, miszerint úgy hírlik, hogy a tulajdonos Mid-Europa Partners megválna az Inviteltől.

„A tulajdonos és a menedzsment álláspontja, hogy az ezzel kapcsolatos híreket nem kommentáljuk. Azt persze el szoktuk mondani, hogy az Invitel életében nem ez lenne az első ilyen tranzakció. Maga a vállalat is folyamatos átalakulások, egybeolvadások eredménye. Ennek alapján elmondható, hogy nem úgy állunk ehhez, mint egy olyan cég, amely harminc éve egy tulajdonosnál van. Az ágazat egészében egyébként nagy a mozgás: összeolvadásokról, felvásárlásokról szól az európai és amerikai piac. Ugyanilyen híresztelések vannak például a T-Mobile US környékén, ott se filozofál erről a menedzsment, nem szokatlan ez” – összegezte Mártha Imre.

„Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a piaci verseny miatt egyre felpörgetettebb állapotba kerülünk. Mi egy pénzügyi befektető többségi tulajdonában vagyunk, így különösen abban vagyunk érdekeltek, hogy a cégérték, a vállalat mérete gyorsan növekedjen. Nálunk az utóbbi időben nemhogy lassulnának, inkább gyorsulnak a beruházások, az ügyfélakvizíciók. A nagy hatékonyságjavító projektek is folyamatban vannak, és a stratégiai tervezés sincs elnapolva. Azt tapasztalom, hogy a tulajdonos inkább a gázra, mint a fékre lépést ösztönzi” – tette hozzá.

Sikeres a stratégiaváltás

A cég néhány éve kezdett profilbővítésbe, új területként jelentek meg az infokommunikációs (ICT) szolgáltatások, a TV-előfizetések és a mobilinternetes ajánlatok is. „Az már jó ideje világosan látszott, hogy csak a vezetékes hangpiacból nem lehet megélni, kellenek a több részes csomagajánlatok. A stratégiaváltást sikeresnek tartjuk, és már eszközöket – például routereket, laptopokat, táblagépeket, projektorokat – is ajánlunk a szolgáltatásainkhoz.”

A főigazgató az elért eredményeik közül kiemelte, hogy az elmúlt években a legmodernebb optikai- és digitális kábelhálózattal fedték le a szolgáltatási területük jelentős részét. Nagyszabású hálózatmodernizációs programot hajtottak végre: több mint 320 ezer háztartás számára tették elérhetővé az interaktív televíziózást, az IPTV-t, a HD-adásokat vagy a nagy sebességű (adott esetben akár 150 Mbit/s) internetet.

Az Invitel mára 570 ezer lakossági és kisüzleti ügyféllel, illetve több mint 20 ezer vállalati ügyféllel rendelkezik, a nagykereskedelmi partnereink száma pedig meghaladja a 230-at.

Ezt olvasta? Új táncrendet kellett megszokniuk a vállalatoknak

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.