Pénzügy

Devizahitelek: az OTP biztosan perel

A jelzálogbank kiszámolta: az árfolyamrés alkalmazása miatt 8,1 milliárd forintot kell visszafizetniük.

Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank Zrt.-nek várhatóan mintegy 8,1 milliárd forintot kell visszatérítenie az ügyfeleknek. Az adózás előtti eredményre gyakorolt negatív hatás pedig mintegy 6,7 milliárd forint lehet.

Varga Mihály:

Az egyoldalú szerződésmódosítások miatti visszafizetendő összeg számításaik szerint ennél jóval többet, 68,6 milliárd forintot tehet ki. Ebben a kérdésben azonban a bank élni kíván perindítási jogával – tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

Kijelentik azt is, hogy a bank (OTP Bank Nyrt.) az igazgatóság által hozott határozat alapján feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a jelzálogbanknál, valamint a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt.-nél, illetve az OTP Ingatlanlízing Zrt.-nél a törvény miatt jelentkező negatív hatások kiküszöbölésére.

Ezeket a szerződéseket érintheti

A közleményben ismertetik, hogy a pénteken kihirdetett, a devizahiteleseket segítő első törvény hatálya kiterjed valamennyi 2004. május 1. napja és a törvény hatályba lépésének napja (2014. július 26.) között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre, így a lakossági deviza- és forintalapú hitel- vagy kölcsönszerződésekre, és a pénzügyi lízingszerződésekre.

A törvény, mint köztudott, a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződéseknél az árfolyamrés alkalmazását tisztességtelennek tartja, vagyis semmisnek. Ezenkívül valamennyi fogyasztói kölcsönszerződésnél megdönthető vélelmet állít fel arra is, hogy az egyoldalú kamatemelés, költségemelés, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötések tisztességtelenek. Az ügyfelekkel való elszámolás szabályait pedig külön törvény fogja rendezni.

Adósmentés

Vitatják

A jelzálogbank egyébként bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása (ahogy ők fogalmaztak) indokolatlan és ezért érvénytelen lenne. Emellett fenntartják azt az álláspontjukat is hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezéseik megfeleltek a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak.

Azt is közölték, hogy a jelzálogbank az OTP Bank Nyrt.-vel együtt vizsgálja, milyen jogorvoslati lehetőségeket biztosítanak nekik a törvények, és élni kívánnak a perindítás jogával, hogy bizonyítsák, tisztességes volt az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel.

A lízingcégek még lobbiznának

A Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint nem szerencsés, hogy a devizahiteles ügyleteknél egy kalap alá veszik a banki és a lízingcégek által nyújtott szolgáltatásokat. Utóbbiak ugyanis nem tudtak középárfolyamon devizához jutni, így a bankokra voltak utalva. Vagyis a lízingcégeknél emiatt tényleges költségként jelentkezett az árfolyamrés.

Ezért bíznak abban, hogy a bankoknál kedvezőbb elszámolási szabályokat tudnak majd elérni a későbbi törvényben. Jogászok azonban ezt nem tartják valószínűnek – írta az Azénpénzem.hu. Információik szerint egyébként a szövetség segítséget kínál tagjainak ha perelnek, hogy bebizonyítsák, az ő szerződéseik nem tisztességtelenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik