Gazdaság

Nyugdíjasok: sokba kerülnek, de hatalmas üzletet jelentenek

Folyton arról beszélünk, hogy egyre több az idős ember, és hogy az állami nyugdíjkasszák vajon meddig bírják fedezni a járandóságukat. De van az éremnek egy másik oldala is.

Valójában nem védték meg a nyugdíjakat

A nyugdíjjáradék biztosítása egyre nagyobb terhet jelent az államoknak az időskorúak arányának növekedésével, amit jól jelez az is, hogy rengeteg cikk születik a témában. Azonban nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy mint a Napi.hu írja, a nyugdíjasok hatalmas piacot jelentenek. Fogyasztásuk rengeteg cégnek jelent bevételt, embernek ad munkát, és végül is az államnak is jelentős bevételeket hoz, az adókon és járulékokon keresztül.

Az ezüst gazdaság nagy biznisz

Az 50 év felettieket képviselő AARP nevű amerikai civilszervezet vezetője például azt mondja, ez a korosztály vásrálásaival évente mintegy 7,1 ezer milliárd dollárnyi üzleti tevékenység létrejöttét teszi lehetővé.

Az időseknek szóló termékek és szolgáltatások értékesítéséhez ugyan kell némi ötlet (kitalálni, hogy mire van szükségük), de számos példa mutatja, hogy aki ráhangolódik a problémáikra, annak ez könnyen jelenthet bomba üzletet. Erre több példát is hoz a lap, meg az ellenkezőjére is.

Nemrégiben számoltunk be róla, hogy milyen bomba üzletet várnak az időskorúaknak, emlékezetvesztésben szenvedőknek kifejlesztett új eszközben, a nyomkövetős karperecbtől vagy nyaklánctól.

Úgy tűnik, az elöregedő EU is potenciált lát az idősekben, mert az Európai Bizottság szeptemberre konferenciát hirdetett Brüsszelbe, az Ezüst Gazdaság támogatása Európában címmel.

A rendezvény célja az lesz, hogy a közös és fogyasztói piacok termelői és kutatói konkrét példákon át betekintést mutassanak abba, mi szükséges ahhoz, hogy világelsővé tegyék az ezüst gazdaság piacát, s ezzel egyben elősegítsék az európai ipar fejlődését is. A rendezvényre politikusokat, egészségügyi szakembereket, szolgáltatókat és fogyasztókat hívnak meg, hogy megosszák nézeteiket a témában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik