FN
Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló 50 százalékos társasági részesedését vásárolták fel.
2014. 10. 10. 16:04
Meghalt egy Ausztriában dolgozó szombathelyi szobafestő pár napja, mert főnöke nem hívott hozzá mentőt, hanem hazafurikázta. De ezzel nem menekült meg a szankciók elől.
A norvég jegybank nyílt pályázaton választotta ki az új bankjegyeket. Mutatjuk a győztest!
2014. 10. 10. 13:58
Nem elég, hogy a pancsolt tokaji miatt beperelte őket az amerikai kereskedőpartnerük, még az idei szőlőtermés is gyengének ígérkezik.
2014. 10. 10. 13:34
Az Alkotmánybíróság (AB) keddi ülésén fogják vizsgálni azokat az indítványokat, amelyek a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségét kimondó törvényt támadják.
2014. 10. 10. 12:55
Ha csökkennek az árak, az látszólag jó dolog. Ha viszont minden így marad, hosszú távon összgazdasági szinten rosszat tehet a gazdaságnak.
Adóügyi és tiltott állami támogatás gyanúja miatt is vizsgálódik az új magyar sarcnál az Európai Bizottság Adóügyi, illetve Versenypolitikai Főigazgatósága.
Elkészült a gyógyfürdő energetikai korszerűsítése, és átadták az új wellnessközpontot is.
2014. 10. 10. 10:24
Elszomorító, sokkoló számok következnek. Európa szegényei vagyunk, az összes mutatónk szerint. A magyar gyerekek csaknem fele él nélkülözve.
Stagnálásra számítanak a magyar sörpiacon.
Bruttó 4 forinttal csökkentette az üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
Látszólag egy hajsampont reklámoznak a stockholmi metróban, ám a végén jön a meglepetés. Érdemes végignézn!
Dömping volt ma a bíróságon a devizahiteles perekben. A hat perből ötöt elhalasztott a bíróság, a Sopron Bank jogerősen pert vesztett.
Orosz milliárdos vásárolta be magát az egyik legnagyobb osztrák ingatlanos cégbe, a CA Immóba.
2014. 10. 09. 15:19
Az elmúlt egy év folyamatos növekedése után a harmadik negyedévben nem javult tovább a vállalkozások bizalma.
Az MSZP-nek nagyon nem tetszik, hogy ahogy az orosz embargóból adódó agrárproblémát kezeli a kormány.
A leggyorsabb munkáltatók már utalták is az első összegeket az igénylő kollégáknak, de a többség csak 2015-re tervezi, hogy elindítsa az új juttatási formát.
Végzős diákoknak havi 6810 forintot kell fizetniük egészségügyi szolgáltatási járulékként, akkor is, ha nincs munkájuk - hívja fel a figyelmet a NAV.
A különleges helyzetben lévő adósok elszámolása is másképp történhet, mint a többségé.
Polgári reptérré fejlesztené a kormány a pápai katonai repteret, így erős versenytársat kaphat a sármelléki légikikötő.
Mindeközben csak az idén mintegy 190 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a tavalytól bevezetett tranzakciós illetékből. És számos bankfiókot bezártak, ATM-et leszereltek.
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
