Pénzügy

Devizaperek: az Alkotmánybíróság elé kerülnek

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2014. 10. 10. 12:55

Az Alkotmánybíróság (AB) keddi ülésén fogják vizsgálni azokat az indítványokat, amelyek a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségét kimondó törvényt támadják.

Korábban a témában:

Az Alkotmánybíróság főtitkárától, Bitskey Botondtól tudta meg a Napi.hu, hogy október 14-én, kedden kerülnek a taláros testület elé az első adósmentő törvényt támadó indítványok.

Fordulat a devizapereknél

Az első adósmentő törvényt támadták meg

Ebben a törvényben mondták ki a Kúria jogegységi határozata alapján többek között azt, hogy tisztességtelen az árfolyamrés. Illetve hogy a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosításánál (pl. kamatemelés, költségemelés, díjemelés) vélelmezik a tisztességtelenséget. Azonban a bankoknak lehetőségük van bizonyítani ez utóbbi ellenkezőjét a bíróságon. Ezért indultak először az úgynevezett devizaperek, ahol az elsőfokú tárgyalások már lezajlottak. Most a másodfok van folyamatban.

Alkotmánybírósághoz fordult a bíróság

Ezt kéri a bíróság az AB-tól

A pénzintézetek szinte mindegyike kérte, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, de erre végül csak 4 esetben került sor. A beadványban a bíróság az alaptörvény-ellenesség megállapítását kérte, valamint azt, hogy az AB állapítsa meg, a törvény nemzetközi szerződésekbe ütközik. És azt indítványozták, hogy visszamenőleges hatállyal semmisítsék meg.

Közben egy bank

Az indítványozó kifejti többek között, hogy a törvény sérti az Alaptörvényből eredő jogbiztonság elvét. Méghozzá azért, mert a hatálybalépése előtti időszakban létrejött, és az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelő fogyasztói kölcsönszerződések szerződéses kikötései tekintetében utólag, visszamenőleges hatállyal állít fel vélelmet e kikötések tisztességtelensége mellett.

Ezenkívül nem biztosít a címzettjei és a bíróság számára kellő felkészülési időt. Ezeket a problémákat a bankok is jelezték a perek során.

A Napi .hu értesülése szerint nem valószínű, hogy a jövő héten döntést is hozzon az AB.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.