A mikroelektronika - és ennek kapcsán a távközlés - területén ma is forradalmi változások mennek végbe, ami alapvető hatást gyakorol a gazdaságra és a társadalomra.
A DNS sok mindenre jó. Azon kívül, hogy óriási tömegű információt tárol, továbbá szinte hiba nélkül másolható, még számítások elvégzésére is alkalmas. Ezt a tulajdonságát használták ki a University of Wisconsin-Madison vegyészei: olyan számítógépet állítottak elő, amelyben mesterséges DNS-láncok meghatározott rend szerinti párosodása, s a kialakuló párok egymáshoz viszonyított aránya jelenti egy-egy probléma megoldását. DNS-számítógépekkel [...]
Az autópiac 1999-ben rekordteljesítményt produkált. A szárnyalás az idén is folytatódik, bár a tempó valamelyest lassul. Kovács úr az idén megveszi élete harmadik Volkswagenjét is. A korábbi reklámszlogennek eme torzított – s a múlt évben a legitöbb új autót importáló Porsche Hungáriánál hallott – változata is sejteti, hogy az idén még 1999-nél is jobb évre [...]
abban az autóban, amelybe Matolcsy az év elején beleült, hiszen miközben a gazdasági miniszter új korszak kezdetéről beszél, addig más kormánytagok a fél-régmúltat idézik nyilatkozataikkal. Élükön Gógl Árpád egészségügyi miniszterrel, aki a gyógyszergyártókkal és -forgalmazókkal folytatott első eszmecsere után végső megoldásként a hatósági ár bevezetését sem tartotta kizártnak. A két miniszter nyilatkozatai közötti diszkrepancia már [...]
Vannak ma még áttörhetetlennek látszó gátak: a morált hagyományosan félresöprő hatalmi érdekek. Pinochet ügye csak szánalmas jelképe annak, hogy ebben az ősi párbajban a szereplőket továbbra is gúzsba köti a választási kényszer zavara.
Nem csupán a termelői árak növekedése lehet a patikai árak emelkedésének oka, hanem a tb-támogatások csökkentése is – hangsúlyozta Orbán István, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. Az érintettek ugyan egyetértenek az inflációellenes törekvésekkel, de felhívják Gógl Árpád miniszter figyelmét arra, hogy tavaly a tb által támogatott körbe tartozó készítmények ára 21 százalékkal emelkedett, ám [...]
Interneten a hazai bankkártyáknak ma alig az egyötöde használható, ám a jóslatok szerint egy év múlva így is tömegessé válnak az elektronikus vásárlások.
Február elsejétől az OTP Bank két új lakáshitel-konstrukciót dob piacra. Mindkét új konstrukció Lakáshitel 2000 névre hallgat, de közülük az egyiket kiegészítő állami kamattámogatással kínálják. Ezt a 35 évnél fiatalabb, vagy kettőnél több gyermekes, illetve harmadik gyermeket vállaló házaspár első lakásának megvételére vagy felépítésére igényelheti. A maximum 8 millió forintos hitelösszeg esetén a kamattámogatás mértéke [...]
Újabban a vezetők váltak a szervezetek hatéikonyságával foglalkozó vizsgálatok legkedveltebb alanyává. Az elméleti és a gyakorlati szakembereket egyaránt foglalkoztatja, kiből válik jó menedzser, illetve mitől kiváló egy vezető. Daniel Goleman – az Érzelmi Intelligencia című, magyarul is megjelent könyv szerzője – szintén e kör magatartását vizsgálta, s arra az eredményre jutott, hogy a legeredményesebb vezetők [...]
juthat eszünkbe Matolcsy György kijelentése kapcsán, miszerint érdemes lenne öt év alatt megvalósítani a tíz évre tervezett gyorsforgalmiút-fejlesztési programot. Az államnak a közelmúlthoz képest erőteljesebb szerepvállalását az infrastruktúra fejlesztését szolgáló programokban csak helyeselni lehet, hiszen ez tipikusan az a terület, ahol a piac önmagában nem tud hatékonyan működni. Persze az állami részvételre alkalmazni kell azt [...]
ELŐNYÖK Acél- és kompozit technológia átadása Az Optare-termékekkel bővül a NABI választéka, így Amerikában más piaci szegmensekbe is betörhetnek Megnyílik a brit piac a NABI buszok előtt, ami ugródeszka a kontinentális Európába is Közös fejlesztés, hasonló tervezési-gyártási kultúra Közös, ezért gazdaságosabb anyagbeszerzés Magyar piaci megjelenés az olcsóbb Optare buszokkal KOCKÁZATOK Megnőtt a hitelek aránya Sok [...]
Meglepetésszerűen 1,5 százalékponttal csökkentette irányadó kamatait a jegybank. A döntés hátterében a spekulációs pénzek beáramlásának megfékezése állhatott. Igencsak meglepődött a magyar pénzügyi piac, amikor múlt szerdán a Reuters-képernyőkön megjelent, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 bázisponttal csökkenti irányadó kamatát. Egyrészt a mérték volt szokatlan – a jegybank addig az óvatos 25-50 bázispontos mérséklés taktikáját [...]
A sztrájkok miatt a szakminiszter nem vitte a kormány elé a vasúti reformtervezetet, mondván: az államvasutat a MÁV vezetésének kellene irányítania. A reform így késésben van.
A gombamód szaporodó irodaházak bérlői immár megválogatják, milyen bútorokkal veszik körbe magukat és munkatársaikat. A piac bővül, a verseny erősödik.
Egyedülálló műtétet végeztek el debreceni orvosok január 10-én: olyan eszközt helyeztek be egy 20 éves nő koponyájába, amelynek segítségével a beteg gyakorlatilag fül nélkül hall. A páciens hallóidege egy tumor terjesz- kedése miatt elsorvadt, ezért hallását csak egyetlen módon nyerhette vissza: olyan szerkezet beültetésével, amely a közép- és belső fül kiiktatásával, közvetlenül az agytörzsre juttatja [...]
Munkaviszonyunk megkezdésétől nyugdíjazásunkig felmérések szerint átlag 80 ezer órát töltünk ülve a munkahelyünkön, éppen ezért kulcsszerep jut a székeknek. Az ülés eleve jobban megterheli a gerincoszlopot, mint az állás. Ha ehhez hozzávesszük a helytelen görnyedő testtartást is, azt kapjuk, hogy üléskor a gerincre kétszeres terhelés nehezedik. A különböző betegségek és maradandó károsodások elkerülésének érdekében fontos [...]
Nagyon jól kezdődött a 2000. év a magyar értékpapír-piaci befektetők számára. Vízkeleti Sándor, a Budapest Alapkezelő munkatársa szerint a pozitív befektetési környezet fennmarad a következő hónapokra is. A világ nagy gazdaságairól kedvező előrejelzések készültek, ami egyrészt növeli a befektetői aktivitást, másrészt az európai országok gyorsuló növekedése közvetlenül is hat a magyar gazdaság eredményére. A hazai [...]
INTER-EURÓPA BANK. A bank Passage néven indított útjára meglehetősen vegyes profilú internetes áruházat, amelybe a nemzetközi kártyatársaságok által is elfogadott, úgynevezett SET szabvány szerint fogad kereskedőket és vásárlókat. E vállalkozása azonban a vártnál kevésbé fejlődik, sem a kereskedők, sem a vevők nem tolonganak. A vásárlás biztonsága érdekében e szabvány szerint a vásárlókat azonosító “igazolvánnyal” szerelik [...]
Vége az egyen-irodabútorok korszakának. A rendszerváltás előtti egypólusú piacot, ahol maximum azt dönthette el a megrendelő, hogy laminált vagy furnérozott kivitelben kéri bútorát, mára a sokszínűség váltotta fel.
JANUÁR VW Polo A Polo 60 százalékban megújult. Főleg az 1, 0-től 1, 6 literig terjedő benzines motorpalettában érezhető a különbség. Az 1, 4 literes, 60 lóerős “alap” erőforrás mellett 75-re, sőt 100 lóerőre izmosított 16 szelepes típus is szerepel. A dízelből 4 és 3 hengerest is kínálnak. Érték a horganyzott karosszéria is, 12 év [...]