Gazdaság

Március 11-e, a francia helyhatósági választások első fordulója előtt Lionel Jospin szocialista miniszterelnök abban reménykedett, hogy majd "rózsaszínű hullám" önti el az országot.
2001. 03. 21. 10:13
tudja ezt mindenki. Általában mégsem szokás azzal számolni, hogy egy tranzakció lezárása után nem sokkal, a körülmények legkellemetlenebb konstellációja jön létre.#
2001. 03. 20. 21:39
Mintegy kétezer házban 4 milliárd forintnyi kárt okozott a tiszai árvíz az eddigi kimutatások szerint, ám az összkár meghaladhatja a 19 milliárd forintot.#
2001. 03. 20. 21:15
Vonza Andrást választotta ki a kormányfő a kisgazda pártelnök agrárminiszter-jelöltjei közül. A szabolcsi főállatorvos lapzártánkig - a szokásosnál kissé nehezebben - a bizottsági meghallgatásokon jutott túl.
2001. 03. 20. 20:44
Felkészült az Egyesült Államokból induló gazdasági válság hatásainak fogadására Szalay Péter, a Motorola Magyarország Kft. ügyvezetője.
2001. 03. 20. 20:37
Nem pusztán pluszforrást jelentenek a magyar gazdaság számára a hazánkban megtelepült globális, illetve nemzetközi cégek, hanem magukkal hozzák azt a szoftvert is, amellyel cégüket működtetik.#
2001. 03. 20. 20:19
Majdnem annyian fizetnek elő Japánban a mobil internetre, az i-mode-ra, ahányan az Egyesült Államokban az America Online szolgáltatásaira.#
2001. 03. 20. 19:24
Kit neveztek “nagy kormányosnak”? Ki volt a “láncos kutya”? Rázós kérdések lehetnek ezek egy mostanság divatos kvízjátékon.#
2001. 03. 20. 19:20
Amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás azt tervezte, hogy hozzá méltó királyi környezetbe vonul#
2001. 03. 20. 19:11
Olvasói sztorik