Ritka, ám nem védett madár égtájainkon a független gondolkodó, akit meggyőződés és nem elfogultság, avagy a hatalomhoz való törleszkedés vezérel. #<#Jóllehet az elvhűséget, következetességet manapság sem övezi babér. Ezért is üdvözölhetjük nyolc jeles szerző világos és élvezetes stílusú Magyarországi Egyesült Államok? - kissé furcsa - című, ízléses kötetbe gyűjtött írásait nagy és kis világunk dolgairól. Soroljuk fel őket: Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Kende Péter, Lengyel László, Romsics Ignác, Szilágyi Ákos, Várhegyi Éva, Volosin Hédi. Említést érdemel a szokatlan műfaj, az oldottságnak, játékosságnak kedvező (fiktív) levélforma is. Ámbár valamennyi dolgozatban véresen komoly eszmefuttatásokat olvashatunk. Céljuk: "tanuljunk meg hajózni az új vizeken". Ez azonban nem könnyű, hiszen ismeretlenek a tengerek, kiszámíthatatlan az időjárás, na meg törékeny kis hajónk sem állja szilárdan a fenyegető viharokat.
HELYKERESŐBEN. De hát miről is szólnak az érdekes levelek? Sok mindenről, ami nálunk és körülöttünk történt, s a jövőben megtörténhet. Szabatosabban: arról, honnan indultunk, mi lett mára az “álmodozások korából”, s hol találhatjuk meg helyünket az átalakuló nagyvilágban. Megmásíthatatlan választ persze e kérdésekre az illusztris szerzők sem adhatnak; e sorok írója is csupán néhány töprengésre késztető megállapítás bemutatására szorítkozhat. Kezdjük a “félmúlttal”: “A monarchiai lét boldog békeidőként való, illetve azóta egyre rosszabb lett megközelítésű leírása téves és félrevezető.” Ugrás az időben: “a legvidámabb barakk a szovjet táborban – ez lett Magyarországból az 1960-as és 1970-es években, mint ahogy annak tartották a második világháborúban a német táborban. E nyelvi lelemény abból az időből származik” – írja Romsics Ignác. Az “átkosnál” maradva szóljunk még a napjainkban némelyek által keményen ostorozott reformerekről és reformjavaslatokról. “A reformgondolatok, megoldásjavaslatok többsége beleveszett a semmibe, a szovjet világbirodalom és hazai képviselete nem hatásukra omlott össze. A politika új urai 1989 után pedig még az emléküket is gyorsan kiseprűzték, s zöldmezős beruházásként jól bevált nyugati sablonokat használva építették fel az új politikai és gazdasági rendszert, holott a reformoknak fontos szerepük volt abban, hogy az átmenet békés formában játszódhatott le. Az elmúlt tíz évben azonban a kelet-közép-európai értelmiség letette a fegyvert és ez a kompánia elfogadta azt, hogy mások már kitalálták a világot és nekik csak az engedelmes éltanuló szerepe juthat” – állítja Hankiss Elemér.
KÖZVETÍTŐ NÉLKÜL. Ez a “kitalált világ” pedig a globalitás világa, ami sok újdonságot hozott számunkra. Nézzünk néhányat: “Magyarországra előbb érkeztek meg a globális világ transznacionális óriásai, mint az Európai Unió.” Emiatt (is) “előbb globalizálódtunk, mint európai regionalizálódtunk. Ez pedig új helyzet újkori történelmünkben, mert eddig mindig regionális nagyhatalom – Monarchia, Németország – közvetítésével kötődtünk a világpiachoz. Most tehát ki vagyunk téve a globális óceán hullámverésének és innen haladunk egy regionális, védettebb öböl felé” – hangsúlyozza Lengyel László. Mindeközben az új helyzet kínos következménye, hogy régiónkra már a nemzetközi érdektelenség árnya vetül – mondja Hankiss Elemér. Egyébiránt politikusaink hajlamosak elfeledkezni róla, hogy “a kommunizmus alatt még Kelet-Európa középső felén voltunk, de a rendszerváltás óta már Közép-Európa keleti felén vagyunk”.
Ebben az új világban meglehetősen anakronisztikusnak hat, hogy mennyi szó esik nálunk mostanság a hagyományokról. “Vannak, akik a történelem feneketlen zsákjából csipegetnek, mások a honfoglalás előtti turáni mezőkön bóklásznak” – írja Gombár Csaba. “Az igazi baj, hogy ez a tradicionalizmussá összeálló jelenségtömeg állampolitikai hátszéllel rejtett üzenetté válik: légy résen, mert a globális civilizálódás bennünket támad!” Ezek az avítt nézetek azért találhatnak nálunk termékeny talajra, mert a gyors és drámai változások ellenére “évszázados történetünkből és helyzetünkből nem léphetünk ki röpke tíz év alatt”. Ez sem lehet azonban mentség arra, hogy “gazdaságilag már valóban össze vagyunk fonódva az Európai Unióval, de politikai és civilizációs szempontból még alig”. Megszívlelendő gondolat!
Ám térjünk vissza a globalizációhoz, a glóbuszközpontú világképet meghatározó “globális sorskérdésekhez”. Ez annál is fontosabb, mert – Szilágyi Ákos szerint – “nemzeti sorskérdések nincsenek többé”, s a régimódi sorskérdéseket (népességfogyás, korrupció, romák helyzete) nem lehet már nemzeti keretek között megoldani. Már csak ezért is értelmetlennek tartja az “idegen szívű kapitalizmus” szembeállítását a “nemzeti kapitalizmussal”. És így folytatja: nem a globalizáció fordította ki önmagukból az országokat, régiókat, államokat, népeket, nemzeteket, hanem a nemzetállami kereteket meghaladó modernizációs folyamat.
Végezetül még egy lényeges állítás: Jelen állapotában a magyar gazdaság “globális üzemmódban” van, és nemcsak azért, mert nincs más választásunk, hanem azért is, mert ez a “civilizációs haladás módja, mert több szabadságot, jobb életminőséget jelent”. Ehhez csak azt fűzhetjük hozzá: kívánjuk, mielőbb így legyen!
