Gazdaság

Az év első kilenc hónapjában nem végleges adatok szerint az államháztartás hiánya – a helyi önkormányzatok nélkül – elérte a 465,3 milliárd forintot, 6,2 százalékkal haladva meg az év egészére tervezett értéket. Thuma József, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára azonban leszögezte: tartható a tervezett 4 százalékos GDP-arányos hiány. A PM a központi költségvetés stabilizálását bevételi [...]
1999. 10. 20. 00:00
Amerikában néhány éve egy élelmiszer-kereskedelmi hálózat beperelte az Andersen Consultingot, mert az a kilencvenes évek elején (!) nem 2000. év kompatíbilis megoldásokat szállított számára. A tanácsadó cég viszontkeresetet nyújtott be, amelyben arra kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg, melyik az időpont, amikortól a vevőnek a 2000-év kompatibilitást is figyelembe kellett volna vennie az áru vagy [...]
1999. 10. 13. 00:00
Nemes Nagy Ágnesnek, aki nagy költő volt, van egy “Villamos-végállomás” című prózaverse. Egy passzus belőle: “Ez mindig furcsa hely volt. A villamos befutott egy völgytorokba, ment, ment, egyre szűkülő úton, aztán szemből is felszökött a hegyfal, s a villamos megállt. Katlan. Fokozhatatlan végállomás.” Ami ihlette, az a Zugligeti út egykori villamosának egykori végállomása, s tán [...]
1999. 10. 13. 00:00
Az MCI WorldCom és a Sprint közti megegyezés hírére a Deutsche Telekom (DT) bejelentette, hogy nem kíván ajánlatot tenni a 10 százalékban a tulajdonában lévő Sprintre, sőt el is adja érdekeltségét. A Deutsche, a Sprint és a France Télécom már évekkel ezelőtt létrehozták Global One nevű – nem túl jól működő – nemzetközi leányvállalatukat, és [...]
1999. 10. 13. 00:00
Forrás: KSH RÉGIÓ Az üzemeltető gazdasági szervezetek száma Kiskeres- kedelmi üzletek száma: Ebből 10 ezer lakosra jutó üzletek száma társas vállalkozás Egyéni vállalkozások Által üzemeltetett Közép-Magyarország 29 380 37 604 21 201 15 745 132 Közép-Dunántúl 10 914 16 319 6 745 9 423 147 Nyugat-Dunántúl 10 392 16 482 7 939 8 405 167 [...]
1999. 10. 13. 00:00
Eddig 11,868 milliárd forint összegű garanciát váltottak be az államtól a Budapest Bankhoz (BB) kötődő ügyek miatt, holott az egész bankért 12 milliárd forintot fizettek – mondta el a napokban a sajtó képviselőinek Járai Zsigmond. A Pénzügyminisztérium úgy becsüli, hogy még több milliárd forintos garanciabeváltás lehetséges a BB privatizációjának következményeként. A bankkal kapcsolatos állami kiadásokra [...]
1999. 10. 13. 00:00
TÉTEL “REGENT” MODELL “CONSOR” MODELL KÖLTSÉG/HÓ KÖLTSÉG/ÉV KÖLTSÉG/HÓ KÖLTSÉG/ÉV Közös költség 100,00 1 200,00 100,00 1 200,00 Áramellátás 110,00 1 320,00 125,00 1 500,00 Víz, csatornázás 40,00 480,00 45,00 540,00 Kábeltévé 25,00 300,00 25,00 300,00 Telefon 30,00 360,00 30,00 360,00 Karbantartás/cserék 50,00 600,00 50,00 600,00 Ágynemű/Törülközők 55,00 660,00 70,00 840,00 Takarítás 100,00 1 200,00 100,00 [...]
1999. 10. 13. 00:00
Gazdálkodó szervezetek Magánszemélyek (az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők) I. Adómérséklés Csak a pótlék és a bírságtartozás mérsékelhető, feltéve, ha annak megfizetése a gazdálkodási tevékenységet ellehetetlenítené Az adóhatóság a méltányosságot feltételhez kötheti Adó-, bírság-, és pótléktartozás is mérsékelhető vagy elengedhető, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan [...]
1999. 10. 13. 00:00
Magyarország és Lengyelország között a kereskedelmi forgalom 1993 óta megháromszorozódott, napjainkban már közel 5 ezer cég vesz részt a két ország közötti gazdasági együttműködésben, amelynek értéke 1998-ban meghaladta az 1 milliárd dollárt. A legnagyobb előrelépést most a CEFTA keretein belüli agrárvita rendezése jelentené, de a két ország közti áruforgalomnak lökést adhat a minőségi tanúsítványok kölcsönös [...]
1999. 10. 13. 00:00
1 Folyószámlahitel; 2 Folyószámla Hiperhitel; 3 Munkáltatói jövedelemigazolás kell hozzá; 4 Nem munkabér jellegű átutalásoknál, minimum 6 havi számlaforgalom, a rendszeres jövedelemről APEH-igazolás szükséges, s az igénylésről az ügyfélnek írásban kell nyilatkoznia; 5 18 éves korától igényelheti az ügyfél, munkáltatói jövedelemigazolással, minimum havi netto 20 ezer forintos munkabér esetén; a kérelmet a bankfiókban bírálják el; [...]
1999. 10. 13. 00:00
A Képzőművészek Új Társaságához (KUT) tartozó művészek sorából – Bene Gézát és Járitz Józsát követően – Ráfael Győző (1921-1981) munkáit bemutató emlékkiállítás nyílt a héten a Haas Galériában. Ráfael Győző a század egyik legmozgalmasabb művészpályáját járta be. A zene és a szobrászat iránt is hevesen érdeklődő alkotó Münchenben, Párizsban, Rómában többek között Kandinszkijjal, Picassóval, Braque-kal, [...]
1999. 10. 13. 00:00
A Figyelő múlt heti számában megjelentetett melléklet közreműködőiként elsődleges célunk, a web felhasználási lehetőségeinek bemutatása volt a lehetséges új belépők számára. Ennek egyik részeként a web mint médium alkalmazását is tárgyaltuk. Nos úgy tűnik, hogy e téren sikerült darázsfészekbe nyúlnunk. A szereplők közül többen sérelmezték, hogy egy másik szereplőt jellemző valamely adat valótlan, teljességgel lehetetlen [...]
1999. 10. 13. 00:00
Új módon próbál a kisbefektetők kedvében járni a hétfőtől kezdődő idei második igazán jelentős nyilvános részvényértékesítése során az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. Minden bizonnyal a nyár eleji Matáv-akcióból tanulva – amikor a viszonylag csekély kedvezmények miatt – igen kevés magánbefektető jegyzett a papírokból, most máshogy és “többet” kínálnak nekik. Akik legfeljebb 40 darab [...]
1999. 10. 13. 00:00
Ellentétben az elemzői várakozásokkal, a kamatok változatlanul hagyása mellett döntött múlt heti ülésén az Európai Központi Bank (ECB) illetékes testülete. A valutaunió monetáris politikáját irányító grémium határozata meglepetést okozott, miután közvetlenül az igazgatótanácsi ülés előtt látott napvilágot az az adat, miszerint az Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) legnagyobb gazdaságának számító Németországban az ipari megrendelések volumene [...]
1999. 10. 13. 00:00
A belépési stop után a magánpénztári tagszerzés célravezető módja más pénztárak komplett bekebelezése maradt. A verseny két irányban is tombol: a beolvadni akaró pénztárak tendereztetnek a minél jobb árért, a beolvasztók pedig futnak az egyre fogyatkozó számú szabad préda után.
1999. 10. 13. 00:00
A jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslat nem tartalmaz a hiány finanszírozási módjára vonatkozó rendelkezést, és nem ad tájékoztatást a több évi elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre áthúzódó hatásairól – bírál az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2000. évi központi költségvetésről szóló jelentésében, amelyet a múlt pénteken nyújtottak be az Országgyűlésnek. A számvevők kifogásolják, hogy a [...]
1999. 10. 13. 00:00
Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board a kamatok változatlanul hagyása mellett döntött legutóbbi ülésén. A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) a megelőző két alkalommal – júniusban és augusztusban – egyaránt 0,25 százalékponttal, előbb 5, majd 5,25 százalékra növelte az irányadó kamatot, de a második döntésnél jelezte, hogy a következő időszakra nézve semleges álláspontot [...]
1999. 10. 13. 00:00
Olvasói sztorik