Gazdaság

Elena Galkina – Oroszország – Orosz sárm

Hajdani legnagyobb versenytársa ma az egyik legjobb üzleti partnere az orosz üzletasszonynak.

Szokatlan módon térképezte fel a budapesti konkurenciát Elena Galkina orosz üzletasszony, a budapesti Bál, Estélyi Ruhaszalon tulajdonosa. Miután eldöntötte, hogy exkluzív estélyi ruhákkal kíván kereskedni, végigjárta az erre szakosodott üzleteket. Bemutatkozott, kezet fogott a vezetőkkel, s mindenütt elmondta, reméli, hogy békében, egymás munkáját tisztelve tevékenykednek majd a piacon.

Elena Galkina – Oroszország – Orosz sárm 1Örömmel fogadták a barátságos gesztust, csupán egyetlen hölgy utasította el a közeledést. Kiderült ugyanis, hogy mindketten ugyanattól az amerikai gyártótól szerzik be az árut, s attól félt, hogy Galkina üzlete majd az ő forgalmát csökkenti.

Az élet később úgy hozta, hogy a konkurens bolt valóban bezárt – igaz, nem Galkina miatt -, az ellenséges kapcsolatból azonban idővel barátság lett. Ma az egykori “rivális” az egyik fő beszállítója az orosz származású üzletasszonynak.

“Igazán sok barátom él Magyarországon! – állapítja meg látható örömmel Elena Galkina, aki négy év múltán immár túljutott az üzletindítás kezdeti nehézségein. “Az első kísérletem nem jött be. Kis látogatottságú üzletközpontban nyitottam meg az első boltomat. Egy év után szántam rá magam a költözésre, s a Rózsakertbe tettem át a székhelyem.”

GYEREKKORI ÁLOM. Galkina asszony nem készült eredendően kereskedőnek, szociálpszichológiát tanult Moszkvában, s abból is doktorált. Friss diplomásként azonban pályát módosított, s marketingmenedzseri másoddiplomát szerzett, majd rögtön a svéd Oriflame kozmetikai termékeket forgalmazó cég moszkvai képviseletének lett a public relation és reklámszakembere. Mivel hozzá tartozott a nemzetközi kapcsolattartás, sokat utazgatott a világban. Rigában, egyik barátnőjénél tett látogatása alkalmával figyelt fel arra, mekkora üzleti lehetőség rejlik a tengerentúli exkluzív estélyi ruhák forgalmazásában.

A rigai barátnő New Yorkból hozatta kollekcióit, s mivel ebben a régióban – a ruhák minősége, anyaga, szabása miatt – valóban minőséginek számított a termék, a vásárlók óriási érdeklődéssel fogadták. Elena Galkinának a gyönyörű estélyi ruhák láttán villant be” gyerekkori álma: a ruhatervezés. Arra gondolt, divattervező már biztosan nem lesz, de a kereskedelem révén még “szerencsét” próbálhat a ruhaiparban.

Az üzleti szellem amúgy sem áll távol családjától, rokonai még a kilencvenes évek közepén vetették meg lábukat Magyarországon: faárut forgalmaznak, s a férje is rendelkezik üzleti érdekeltséggel Budapesten. A döntő elhatározásra 1997-ben szánta rá magát. A magyar fővárosba települt férjével és kislányával együtt. Itt aztán örömmel tapasztalta, hogy az amerikai estélyi ruhák számára nemcsak Rigában, hanem Budapesten is “van rés a piacon”.

A legnagyobb nehézséget az ideérkezés évében a tartózkodási engedély megszerzése okozta számára. “Rettenetes a bürokrácia” – hangzik a bírálat. A hivatalos iratok beszerzésével megbízott egy erre szakosodott fővárosi céget.

KÖZELEBB A PESTI EMBERHEZ. “Nagyon nem tetszett – emlékszik vissza -, hogy a hivatalokban külön sorban várakoznak a kínaiak, az oroszok és az angolok. Sovinizmusra vall. Ilyen Németországban elképzelhetetlen!” Mindazonáltal elégedetten tapasztalta, hogy a hivatalos pecséteket mindenütt viszonylag hamar megkapta, s így az üzletre tudott koncentrálni.

A rigai példa láttán többször is Amerikába utazott, találkozott a kollekciók gyártóival, s meg is állapodott velük. A kezdeti négy-öt partner után ma már közel ötven amerikai, angol, svéd céggel áll kapcsolatban.

Elena GalkinaA Moszkvai Állami Egyetem pszichológia szakán 1986-ban szerzett vörös diplomát; szociálpszichológiából 1991-ben doktorált, mellette marketingmenedzseri diplomát is szerzett.

1997-ben települt át Magyarországra

Férjezett, egy 6 éves kislánya van.

Rózsakerti üzletével elégedett.” Családias hangulatú hely, bejáratott vevőkörrel, 70-80 százalékuk rózsadombi törzsvásárló, ugyanakkor ez a “belőtt” forgalom a hátránya is. A pesti ember ugyanis nem megy át Budára” – mondja.

A család egyik jó barátjától értesült arról, hogy Mammutban kiadó egy helyiség, a korábbi bérlő ugyanis elköltözik. “Gondoltam, megragadom az alkalmat, s kicsit közelebb megyek a pesti emberhez. A Moszkva tér a város minden pontjáról jól megközelíthető.”

EGY IRÁNYBA MEGY. Galkina asszony jól számított. Ebben az üzletközpontban sok a betoppanó vendég, s ily módon a forgalom is növekedett. A kollekciók lenyűgözők. Nem mellékesen a legjobb New York-i áruházakban és a londoni Harrodsban is ugyanezeket a részben kézi munkával készült, flitterekkel, gyöngyökkel díszített, muszlin, sifon és organza anyagú estélyi ruhákat árusítják – idehaza 60 ezer és 200 ezer forint között mozog az áruk. Galkina Bál-i üzletének már híre ment, estélyi kollekciói divatlapokban jelennek meg, s őt magát is hívják a tévébe, rádióba, hogy “közvetítse” az aktuális tengerentúli divatot Magyarországon.

“Még csak nullszalldós sem vagyok, de remélem, hogy belendül a forgalom” – mondja. Elena Galkina hisz abban, hogy előbb-utóbb biztos piaca lesz Budapesten is a különleges alkalmi viseletnek, s nem akarja keverni a bolt profilját amerikai hétköznapi, munkahelyi ruhák forgalmazásával.

“Egy irányba érdemes előremenni! Csak erre lehet sikeres marketinget építeni, kapkodásra, ide-oda ugrálásra nem” – vallja. Annyiban mégis bővítette az üzlet kínálatát, hogy estélyi kiegészítőket – nyakékeket, karkötőket, kesztyűket, táskákat, neszesszereket, kalapokat – is kínál, s újabban kölcsönzésre is van mód.

“Bár messze vagyok a nyereségességtől, látok jövőt az üzletben. Már csak azért is, mert mindent megteszek a felfuttatása érdekében. Az egyébként a legnagyobb hibám is, hogy mindent magam akarok csinálni. A nap 24 órájában vagyok üzletember, működik a faxgép, s közel 50 külföldi partnerrel tartom személyesen a kapcsolatot. A férjem csak azért nem szól rám, mert ő is üzletember, utazgat a világban, s nem látja, hogy milyen kevés időm jut a családra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik