Kedvenc pubjában, 1993 decemberének egyik szombat estéjén ismerkedett meg Derek Acland az angolos nevű magyar lánnyal, Evelinnel, aki akkor nyelvet tanult és babysitterkedett a dél-angliai Southamptonban. A kilencvenes évek elején ugyan az átlagosnál jóval többet foglalkozott a brit sajtó és televízió a közép-európai eseményekkel, ám a legtöbb angol nagyon keveset tudott a volt szocialista országok történelméről, kultúrájáról. Dereket még középiskolásként érdekelte a modern kori történelem, ezért igyekezett olvasással tovább bővíteni Magyarországgal kapcsolatos ismereteit, már csak azért is, hogy ne szégyenkezzen az angol kultúrát és történelmet jól ismerő Evelin előtt.
A magyar lány februárban hazautazott, de előtte megkérdezte Dereket, nincs-e kedve meglátogatni őt Budapesten. A Business Highschoolon tanuló Derek 1994 júliusában érkezett először Magyarországra.
PUBOK ÉS BISZTRÓK. A repülőtérről Kőbányán át vezetett az út Rákospalotára. Gyárakat, lakótelepeket, öreg Ladákat és Trabantokat látott – éppen ilyennek képzelte az egykori szovjet blokkhoz tartozó országot. Csak azt nem értette, miért áradozott neki Evelin a magyar főváros szépségéről. Este aztán, amikor elmentek a Duna partra sétálni, megváltozott a véleménye. Igaz, a másnapi “felfedező út” kicsit ismét módosította a képet, lehangolta, hogy a gyönyörű századfordulós paloták között még a belvárosban is sok az omladozó, málló vakolatú bérház. Leginkább a háborús lövedéknyomok döbbentették meg. A kilencvenes évek eleji Magyarországot Derek szerint tetten érhető kettősség jellemezte: miközben egymás után nyíltak a divatos éttermek és pubok, a régebbi vendéglátóhelyeket még sokáig a “sajnos nincs” attitűd jellemezte.
Az elmaradottság és az európai kulturális hagyomány közötti éles kontraszt azonban azt erősítette meg benne, hogy itt viharos léptékű változások következnek be, s ez így is történt. Az egyik jele volt például mindennek, hogy – kortól függetlenül – nagyon sokan kezdtek el angolul tanulni.
Derek visszautazott Angliába, abbahagyta a főiskolát, s a Berlitz nyelviskola tréning programjára iratkozott be: 1994 végétől már a Berlitz angoltanáraként dolgozott Budapesten. Tanítványai jellemzően multinacionális cégek és magyar nagyvállalatok alkalmazottai közül kerültek ki. Mivel főképp középhaladó csoportok és szakmai nyelv oktatását várták tőle, neki is készülnie kellett minden órára szakmai angolból. Ügyfelei főleg pénzügyi és marketing “nyelvet” kívántak tanulni tőle, ezért erre a területre specializálódott.
Derek AclandA southamptoni fiatalember 1993-ban ismerkedett meg egy magyar lánnyal. Nem sokkal később Budapestre érkezett.
1998 óta saját nyelviskolája van.
Hozzáállása annyiban különbözött a világban utazgató angoltanárokétól, hogy új családja is ide kötötte, 1995 nyarán megszületett a kisfiuk, akit csecsemő kora óta tudatosan “kétnyelvűként” nevelnek. Házassága ugyan válással végződött, de Dereknek eszébe sem jutott, hogy hazautazzon. Ezer szállal kötődik a magyar fővároshoz.
EGYEDI TANREND. Derek Acland már ideérkezésekor sem csupán átmeneti külföldi pénzkereseti lehetőségnek tekintette az angol nyelv tanítását. Néhány hónapos magyarországi tanítás után – hogy képezze magát – Angliában elvégzett egy újabb féléves tanfolyamot. Ezután három évig az International House-nál dolgozott, s mellette magántanítványokat vállalt. Magyar barátai beszélték rá 1998-ban, hogy alapítson saját nyelviskolát. Az International Class nevet, a szlogent és a logót édesapjával együtt találta ki. Döntésében szerepet játszott, hogy úgy gondolta, a nagy nyelviskolák uniformizált tanrendje nem igazán alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez. Hivatalos ügyei intézésekor és fordítási megbízásainál is tapasztalta, hogy óriási igény mutatkozik a már lefordított szövegek stilizálására, sokan elvárják, hogy a szakmai fordulatokat, a szöveg eredeti hangulatát is ültessék át angolra. Abból indult ki, hogy egy jó nyelviskolának elsősorban a “megrendelők” igényeihez kell igazodnia.
Kezdetben korábbi magántanítványai lettek az ügyfelei, s néhány cég is. Derek szerint az ország egyik jellegzetessége, hogy mindenki ismer mindenkit, társaságban előbb utóbb szóba kerül a közös ismerősök neve. “Éppen emiatt a legjobb reklám az ismerősök ajánlása” – véli. Körülbelül másfél év kellett ahhoz, hogy az International Class megfelelő eredménnyel működjön. Ma már nyolc nyelvtanár dolgozik nála, akik egy-egy területre specializálódva tíz cégnél ötven csoportot oktatnak. A nyelvórákat a megrendelő vállalatnál tartják, a tudásszint és az igények felmérését követően kidolgozott program szerint. Korábbi tanítványa, Babos László – az Intermenedzsment Kft. építőipari tervező cég vezetője – szerint Derek Acland tárgyalási technikákat ismertető órái rendkívül hasznosak, s eredményesen készítette föl őket a British Council által szervezett nemzetközi nyelvvizsgára is. A tanítványok értékelték, hogy nem a vizsgán találkoztak először a british englisht beszélő oktatókkal, hanem már a nyelvórákon is. Tapasztalatai szerint azonban Derekék módszere csak azoknál volt igazán eredményes, akik már eljutottak a nyelvtanulásban egy szintre. Nehezen eldönthető, hogy panasz-e vagy dicséret, mindenesetre a cég egyes alkalmazottjai túlságosan szakmainak találták az órákat.
FELELŐS GONDOLKODÁS. Derek már kevéssé tudja megítélni, hogy idejövetele óta mennyit változott az ország, hiszen naponta tanúja, részese az itteni életnek. A magyarokhoz képest azonban mégis objektíven ítéli meg dolgokat. Szerinte a látványos külső változásoknál – mint például építkezések, tatarozások, útépítések – is jelentősebb az a szemléletbeli változás, ami az emberekben végbement. Munkája során úgy tapasztalja, hogy – akárcsak Nyugat-Európában – ma már itt is elfogadják a piaci viszonyokat, s az emberek gondolkodása egyre inkább az egyéni felelősségvállaláson alapul. Hét évnyi tapasztalattal a háta mögött mondja: “A toryk által vezetett Nagy-Britanniában nem méltányoltam a piacgazdaság előnyeit, ezt igazából itt, Magyarországon tanultam meg. Az azért érdekes, hogy Angliában kevésbé kell egyéniségnek, különbözőnek lenni ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon. Úgy látom, az itteni boldoguláshoz ez is szükségeltetik.”
