Gazdaság

Az EU-ban Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között – hívta fel a figyelmet a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva az MTI-nek eljuttatott elemzésében szerdán. A jelentős drágulás ellenére a magyarországi ingatlanok árszintje az európai országok között így is a középmezőny végén helyezkedik el.

A volt szocialista országokban – Románia kivételével – mindenhol a 138,8 százalékos uniós átlag feletti volt a lakások drágulása az elmúlt 6 évben.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az albérletekért átlagosan 160 ezer forintot kell fizetni havonta, egy belvárosi lakást pedig már 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet megvásárolni Budapesten. Horvátországban, Észtországban és Szerbiában a magyarországihoz hasonló áron lehet lakást venni, ennél olcsóbbak pedig az olyan államok fővárosai, mint Románia vagy Görögország.

Az ingatlanközvetítő szakembere szerint a közeljövőben folytatódhat az áremelkedés. A nemzetközi ingatlanpiac lakhatási célú keresletére a legnagyobb bizonytalanságot az energiaárak tartós emelkedése jelenti; a növekvő kamatkörnyezet miatt dráguló hitelek és a szigorodó hitelezési folyamatok pedig a finanszírozási oldalon okozhatnak majd nehézséget – hangoztatta.

Az Eurostat adatai alapján a bérleti díjak és lakásárak az Európai Unió országaiban átlagosan 1,2, illetve 9,2 százalékkal emelkedtek tavaly a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – idézték fel a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik