Sebastian Kahnert / picture alliance / Getty Images
Gazdaság

Elképesztő ütemben nő a hevítéses dohánytermékek fogyasztása Magyarországon

Tavaly januárban 38,3 millió szál hevítésre szánt dohányterméket értékesítettek, idén augusztusban már ennek közel a négyszeresét, 144,3 millió szálat. A fogyasztók száma több százezerre tehető, ehhez képest némileg meglepő adatot közölt a 24.hu-val a dohánykereskedelmi cég, miszerint másfél év alatt 13 millió hevítésre szánt eszközt adtak el. Ami a tradicionális értelemben vett cigarettát és a töltésre, sodrásra szánt, finomra vágott fogyasztási dohányt illeti, ott az értékesítési tendencia egyértelműen csökkenő.

2020 januárja óta a négyszeresére emelkedett a hevítésre szánt dohánytermékek havi értékesítése Magyarországon, derül ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nzrt. adataiból. A 24.hu által kikért statisztikák szerint hónapról hónapra nő az eladott, hevítésre szánt eszközök száma is, miközben a hagyományos cigaretták piaca zsugorodik.

A sokszor a cigaretta alternatívájaként emlegetett hevítéses dohányzás egy viszonylag új technológia, és nem összekeverendő az e-cigarettákkal. A felhasznált dohány a hivatalos megfogalmazás szerint ebben az esetben olyan feldolgozott dohány, amelyet hevítenek, ám nem égetnek el, ahogy az a hagyományos termékekben történik. Ez különféle módokon valósulhat meg, ám minden hevítésre szánt dohányt tartalmazó termék dohányt használ fel az égetés nélküli gőz előállítására vagy aromásítására.

Axel Heimken / picture alliance / Getty Images

Magyarországon a két legelterjedtebb dohányhevítéses terméket a Philip Morris és a British American Tobacco értékesíti. Jellemzően azzal érvelnek mellette, hogy a káros dohánygőz szintje akár 95 százalékkal is alacsonyabb lehet, mint a cigarettafüsté. Ráadásul jellemzően olcsóbbak is a termékek a hagyományos cigarettánál. Ezzel együtt a csomagoláson kötelező feltüntetni a figyelmeztetést, ami úgy szól: „Ez a dohánytermék károsítja az Ön egészségét és függőséghez vezet.”

Kapcsolódó
Egyre több nő dohányzik Magyarországon
És a tüdőrákosok száma is megemelkedett.

Az új technológia 2019 áprilisától ismert Magyarországon, és a statisztikai adatok szerint népszerűsége azóta szárnyal. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nzrt. adataiból kitűnik, hogy

amíg tavaly januárban 38,3 millió szál hevítésre szánt dohányterméket értékesítettek, úgy 2021 augusztusában már ennek közel négyszeresét, 144,3 millió szálat.

Az emelkedés tehát látványos és éves összevetésben is szembetűnő, hiszen 2020-ban összesen adtak el annyi (802 millió szál) hevítésre szánt dohányterméket, mint 2021-ben júliusig bezárólag (804 millió szál), tehát valamivel több mint fél év alatt.

Értelemszerűen a hevítésre szánt eszközök (két márka van a piacon, az iQOS és a Glo) értékesítése is leköveti ezt a dinamikus növekedést: tavaly januárban megközelítőleg 400 ezer eszközt vásároltak a dohányzók, idén júliusban már 900 ezret. 2020 januárja és 2021 augusztusa között összesen 13 millió eszközt adtak el a gyártók. Az itt feltüntetett szám ugyanakkor nemcsak a dohányhevítő eszközöket, hanem a kiegészítő termékeket, különböző tartozékokat és tisztításra szolgáló eszközöket is magában foglalja.

Ebből nem lehet egyértelműen megbecsülni, hogy mennyien használnak hevítéses dohánytermékeket, de a fogyasztók száma több százezerre tehető. A fogyasztók átlagéletkora Magyarországon a 30-as évek második felére tehető.

Made with Flourish

Ami a tradicionális értelemben vett cigarettát illeti, ott az értékesítési tendencia egyértelműen csökkenő. Ha 2020 és 2021 ugyanazon hónapjait vetjük össze, akkor látható, hogy minden vizsgált időszakban kevesebb szál cigarettát adtak el idén, mint tavaly. A különbség átlagosan 50 és 100 millió szál cigaretta között mozog havonta.

Mindez azt is jelenti, hogy 2021 augusztusáig 500 millió szál cigarettával kevesebbet (4 milliárd 615 millió szálat) vásároltak a magyarok, mint 2020 első nyolc hónapjában (akkor 5 milliárd 188 milliót).

Made with Flourish

Ugyanez a visszaesés igaz a töltésre, sodrásra szánt, finomra vágott fogyasztási dohány esetében is, amelyből jellemzően havi 10-30 tonnával adtak el kevesebbet 2021-ben, mint az előző év ugyanazon hónapjaiban. Augusztussal bezáróan megközelítőleg 150 tonnával kevesebb (2699 tonna) cigarettadohány fogyott így az idén, mint egy évvel korábban (2837 tonna).

Made with Flourish

2030-ra eltűnhet a cigaretta?

A Philip Morris International a nyáron lengette be, hogy egy évtizeden belül felhagynának a Marlboro cigaretták árusításával Nagy-Britanniában, egyben arra kérték a brit kormányt, hogy tiltsák be a hagyományos dohánytermékek forgalmazását.

 

A világ legnagyobb dohánycége közleményében arról írt, el tudnak képzelni egy cigarettamentes világot. Úgy fogalmaztak, minél előbb következik ez be, annál jobb lenne, de a megfelelő intézkedések mellett a Philip Morris akár tíz éven belül is leállíthatná a cigaretták gyártását.

 

A vállalat úgy látja, hogy a leszokás lenne mindenki számára a legjobb döntés, de a tudomány és a technológia lehetővé tette az általuk is kínált alternatív megoldást, ami a hevítéses dohányzás. Közölték azt is, hogy előrejelzéseik szerint négy éven belül várhatóan a füstmentes termékek teszik majd ki a bevételeik több mint felét, ami most 25 százalék körül mozog. Ez is mutatja, milyen dinamikusan nő ez a piac világszerte, és Magyarország is beleillik ebbe a trendbe.

Ha ez a tendencia folytatódik, akkor akár pár éven belül is utolérheti a hevítéses dohánytermékeket fogyasztók aránya a cigarettázókét.

Érdekesség, hogy bár 2022. január 1-jétől csak egységes csomagolásban lehet majd árusítani a cigarettát és a finomra vágott dohányt, a dohányhevítéses termékekre ez nem vonatkozik, hiszen amikor megalkották a vonatkozó kormányrendeletet, ez a technológia még nem volt a piacon.

Kapcsolódó
Jönnek az egységes cigisdobozok: a gyártóknak megváltás, a dohányboltosoknak rémálom
Az év végéig kaptak haladékot a dohánytermékek gyártói az egységes csomagolás alkalmazására, akkortól a hagyományos cigaretták ugyanolyan dobozba kerülnek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.