A Népszava szerint Tolnában sem a „talpas földmívesek”, hanem nagybefektetők, politika közeli üzletemberek tenyereltek rá a zsírosabb földekre. Az adatok ezúttal is cáfolják, hogy az Orbán- kormány „Földet a gazdáknak!” programja kedvezne a helyben élő földműveseknek. Ángyán József professzor újabb jelentése szerint az elárverezett területek 75 százalékát a propagandában szereplő „kis/közepes családi gazdaságok” helyett máshol élő, tőkeerős árverezők szerezték meg.
A második Orbán-kormány egykori agrárállamtitkára feltárta, hogy még a „helybeliek” között is voltak olyanok, akik csak cégük székhelye jogán válhattak „szerzőképes helyi földművessé”, úgy, hogy helyben sohasem jártak, a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik. A tolnai földárveréseken 20 hektár alatti nyertesek, vagyis
A meghirdetett 7398 hektárból 6789 kelt el, ebből 4200 hektárt mindössze 18 nagy érdekeltség szerezte meg részben, vagyis újra keveseknek jutott sok, sokaknak kevés föld. Tolnában sem volt igaz, hogy a versenyben kialakult piaci áron jutottak a nyertesek az állami földekhez. A terület csaknem fele kikiáltási áron, 1140 hektár legfeljebb 20 százalékkal e fölött kelt el.
A földek csaknem kétharmadát olyan nagy (50-200 hektár közti) birtoktestben hirdették meg, amelyek árát a valóban gazdálkodó családok nem tudták megfizetni.
A professzor Tolna megyéről szóló (immár 13.) jelentése szerint
a nyertes „földművesek” között van milliárdos nagyvállalkozó, kiskereskedő, vendéglátós, fémszerkezet-gyártó, biztosítási ügynök, bróker, könyvelő, jogász, óvónő és csecsemőgondozó, de néhány polgármester, alpolgármester és számos önkormányzati képviselő is.
Az árverési győztesek listáján első helyen szerepel Varga József, aki Ángyán szerint multimilliárdos nagyvállalkozó állatorvos, az agrárszektor száz leggazdagabb vállalkozóinak egyike. Ő nejével közösen 2,4 milliárd forintért vett mintegy 800 hektárt. Őket Gscheidt Mátyás, a Szekszárdi Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági tagja követi 223 hektárral.
A dobogó harmadik helye egy, az árveréskor még faddi címre bejelentett óvónőé, aki már Londonban él férjével: ő 201 hektárt szerzett meg 500 millió forintért. Ángyán szerint az óvónő férje Nagy Sándor, aki 2012 és 2015 közt Paks II. Zrt. vezérigazgatója volt, a Népszava információi szerint jelenleg az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége londoni irodájának igazgatója.
A Greenfo a jelentés kapcsán emlékeztet rá, 2019. július 1-től az NFK (Nemzeti Földügyi Központ) honlapján közzétett adatok szerint az árveréseken eddig mintegy 9 ezer birtoktest talált gazdára. A szakminiszter ezzel szemben még idén is azt mondta, 30 ezer földműves szerzett átlagosan 2-2 birtoktestet. Ángyán József eddig 13 megyét elemzett, az elárverezett terület több mint 86%-a tényadatai alapján a nyertesek tényleges száma csak 3.207 fő.
A legfrissebb adatok is azt erősítik, hogy az árverésre bocsátott területek kiválasztásában a bérlőnek a kormányzó „elithez” való viszonya – mint a feudális jellegű rendszerekben általánosan, itt is – döntő szerepet játszhatott. A korábban már állami földekhez juttatott „baráti” besorolású bérlőknél Tolnában is szembetűnő, általános volt, hogy meghirdetett bérleményeik jelentős részét, akár egészét maguk vagy valószínű strómanjaik vásárolták fel.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu