Gazdaság koronavírus

Chikán Attila: Most előbb életben kell maradjanak az emberek, hogy aztán segíthessék a gazdaság talpra állítását

És még egy állítás a professzortól, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterétől: „Tér nyílik a populisták és a diktatórikus álmokat szövögető politikusok előtt.” Telefonos, karanténos Nagyinterjú.

44.04.04.

Jó sok négyes, igaz?!

Pont négy.

A születési dátumom, fölismertem.

Isten éltesse, professzor úr. Hisz kicsit számmisztikában?

42!

Hogy?

A Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvben „az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre” az a válasz, hogy 42.

Fotó: Laurie Sparham /AFP

Koronavírusra is jó a 42?

Jó lenne, ha jó lenne.

A negyvenkettőt viszonzandó elárulom önnek a világ legigazabb mondatát.

Nosza.

Douglas Adams helyett Laár Andrástól való az idézet. „Több hülyeség van, mint nem hülyeség.”

Oh. Ez valóban pont akkora igazság, mint a 42. De abbahagyom a viccelődést, elkezdhetünk interjúzni.

Betartja a karantént?

A párommal ki se mozdulunk itthonról, az ellátásunkat rendeléseken keresztül és a lányunk meg egy a IX. kerületnél önkénteskedő fiatalember segítségével oldjuk meg. Nem unatkozunk, suhan az idő, reggeltől estig telefon, e-mail, cset, de legalább nincs időnk szorongani a vírustól.

Látott ön akkora gazdasági válságot, mint amibe épp most gázol bele a világ?

Aki ma él, még hasonlót sem látott.

Mi a legdurvább és mi a legenyhébb forgatókönyv?

A legszerencsésebb esetben fél év alatt levonul a járvány, Magyarországon akár nyár elejére kifulladhat, aztán szeptemberben újrakezdődik az élet, járhatunk rendesen dolgozni, nekiláthatunk a felhalmozódott tennivalóknak. Ez se lenne egyszerű, különösen a ma hősiesen küzdő, addigra csapágyasra járatott egészségügyben a halasztott vizsgálatokkal és műtétekkel.

És a pesszimista forgatókönyv?

Az felmérhetetlen, nincs racionális felső határ. Meglehet, az idők végezetéig velünk marad a koronavírus, ciklikusan visszatér a járvány, s csak abban bízhatunk, hogy a vakcina- és a gyógyszerfejlesztés lépést tart e fura gömböcske mutálódásával. Ráadásul jöhetnek új vírusok, nemcsak olyanok, melyek az emberi testet támadják, hanem olyanok is, melyek az egész életünket lefedő digitális térben ütik fel a fejüket: egy virtuális szupervírus legalább akkora galibát okozna, mint ez a mostani valódi. Mindeközben rendíthetetlenül hiszem, hogy az emberiség, miként mostanáig, ezután is megtalálja a hatékony választ a létét fenyegető problémákra. Még a negyvenkettőnél is hatékonyabbat.

A világgazdaság mennyit bír ki totálkár nélkül vírusüzemmódban? Hol a határ, amikor el kell törölni a karantént, vállalva, hogy akár milliószám halnak meg olyanok, akiknek tán éveik lehetnének vissza az életből?

Semmi sem fekete-fehér. Ahogy a hétköznapi életben, úgy a politikában és a gazdaságban is a legritkább esetben helyes a szélsőséges álláspont. Arányokat kell találni. Nem úgy szól a kérdés, hogy humánum, szolidaritás vagy a gazdaság életben tartása. Nem vagy van, hanem és. A hangolás a politika dolga.

Ha elfekszik a gazdaság, abból brutális munkanélküliség, rohamosan terjedő szegénység, romló egészségügyi állapot, tömeges depresszió, számtalan öngyilkosság, növekvő bűnözés, káosz következik.

Így igaz. Utólag, alapos elemzéseket követően lesz válasz arra, hogy a következő járványnál merre mozduljon a világ. Egységesen alkalmazható megoldás biztos nem születik majd, hiszen nincs két egyforma nemzet, pláne nincs két egyforma kontinens.

De most a szociális gondoskodás az első. Magyarországon már eddig is százezrek éltek lehetetlen helyzetben, s milliók méltatlan viszonyok között. Erre jött a koronavírus az elbocsátásokkal. Egyre nő a szociális ellátásra szorulók száma

Ha szabad sarkosan fogalmazni: életben kell maradjanak az emberek, hogy aztán segíthessék a gazdaság talpra állítását.

Számos európai kormány, hogy mentse a munkahelyeket, magára vállalja a céges bérköltségek felét, kétharmadát. Magyarországon egyelőre szerényebb segítséget ígér az állam. Miért?

Mert ez következik a kormányzat általam s más közgazdászok által korábban is bírált politikai és gazdasági prioritásaiból, melyek előtérben tartják az önerőre támaszkodó gazdasági növekedést a súlyos szociális feszültségek kezelésével szemben. A kormány ehhez alakította ki az intézményi struktúrát is, ami a jelenlegi válság hatékony kezelésének komoly akadálya. Hadd hozok egy példát. Noha a logisztika mind a termelő vállalatok, mind a lakosság ellátásában alapvető szerepet játszik, egyetlen tárca egyetlen szervezeti egysége sem felelős ezért a területért. Beszéltem erről miniszterekkel, államtitkárokkal, mindannyian elismerték, hogy ez helytelen, de nem történt változás. És most mi van? Olyan intézkedések születtek, melyek miatt hatalmas károkat szenvedett el az áruforgalom, az ország. Olyan is volt, amit másnap vissza kellett vonni. A szakma tálcán kínálta a megoldási lehetőségeket, de az apparátusban egész egyszerűen nem volt kihez fordulni. Amúgy általánosan is igaz, hogy a magyar gazdaságpolitika ahelyett, hogy nyitna a cégek és a szakértők meg a nyilvánosság felé, ahogy a sikeres országokban csinálják, inkább még az olyan gigaberuházások adatait is titkosítja, mint a belgrádi vasútvonal-építés.

Miért?

Ami pénzt eldugnak, annak elköltését elég nehéz ellenőrizni. A felhatalmazási törvény kapcsán majd’ hanyatt estem, amikor megláttam, hogy a koronás salátatörvényben egyetlen olyan elem szerepel, aminek van köze a vírusellenes védekezéshez: az önkormányzatok intézkedési jogának korlátozása, amit szinte azonnal vissza is vontak. Az összes többi tétel bizonyos politikai tényezők régi vágya, s a kormány kapott az alkalmon, hogy parlamenti vita nélkül nekiállhat az ingatlanadományok újraszabályozásának, a nemváltoztató műtéti beavatkozások ellehetetlenítésének meg hasonlóknak. Az ilyen döntések erodálják a kormány iránti bizalmat.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A magyar gazdaság nyitott, így különösen nagyot üthet rajtunk a válság. Nincs nyersanyagunk, nincs számottevő innováció, a mezőgazdaságunk inkább termel, mint feldolgoz. A turizmusunk hasított, de a vírus lenullázta a szektort. Az ipari termelésünk évről évre bővült, köszönhetően az itt dolgoztató nyugati autókonszerneknek, csakhogy, még ha tán átmenetileg is, sorra állnak le a gyárak. Önt idézem tavaly nyárról, amikor még nem sejthette, hogy jön a koronavírus: „Nem az a baj, hogy az autógyárak bejöttek, hanem az, hogy mások nem jöttek be. Gazdaságunk skálája szűk, veszélyesen rá vagyunk utalva a német autóiparra. Ha érkezik a válság, márpedig előbb-utóbb érkezik, azt az elsők között és mélyen megsínyli Magyarország, hiszen az autóipar az első, ami ilyenkor visszafogja a termelést. És miután Németországban erősek a szakszervezetek, nem biztos, hogy a cégek a német munkások elbocsátásával kezdik a karcsúsítást.” Tud akkorát borulni a világgazdaság és benne Magyarország, hogy kivonulnak innen az autógyárak?

Azért fájdalmasan aktuális a kérdés, mert alapvető változások előtt áll a világ. Egyrészt van a vírus kiváltotta baj, másrészt a vírus nélkül is esedékes volt egy gazdasági válság. Plusz a digitális forradalom miatt eleve óriási átalakulások jelezhetők előre. Tudjuk, hogy a vírus apropóján a világ vezető gazdasági erői, köztük az autómultik lázasan keresik a megoldást arra, hogy minél gyorsabban álljanak át valami egészen új rendre.

Chikán Attila: Ma csak a Fidesz képes megszólítani ezt a népet
Viszont a kormánynak nincs stratégiája. Nagyinterjú Orbán volt gazdasági miniszterével.

Vagyis?

Vagyis ne reménykedjünk abban, hogy a vész múltával ugyanúgy gyártják tovább Kecskeméten a Mercedeseket és Győrben az Audikat, mint a járvány előtt. Átalakulnak a piacok, jön a digitális termelés: hatalmas változások lesznek egészen rövid idő alatt. Amiből persze akár jól is kijöhetünk. Segítségünkre lehet, hogy a válság felhívta a figyelmet a globális ellátási láncok sérülékenységére. Irtó büszkék voltunk rá, nekem is van rá ábrám, szoktam vetíteni diákkörökön, milyen csodás, hogy egyetlen autóba több tucat országból érkezik alkatrész. Ennek hátulütői, főleg környezetvédelmi szempontból, már egy ideje beszédtémát képeztek, most pedig nagyon világossá vált, hogy:

minél több a beszállító, annál veszélyeztetettebb a termelés.

Várhatóan felértékelődik a földrajzi közelség szerepe. És Magyarország közelebb van Németországhoz, mint például Kína.

Mit kell kínáljon a magyar politika, hogy előbbre kerüljünk a listán?

A földrajzi közelség adott. Kell még szakképzett és megfizethető munkaerő, fejlett digitális és logisztikai infrastruktúra, valamint politikai és gazdasági stabilitás.

Ebben mindben jók vagyunk?

Mindben nem. Van okunk aggódni, s reménykedni is. Kétségtelen, hogy az elmúlt egy-két évtizedben a csehekhez, de még a szlovákokhoz, a lengyelekhez és a románokhoz képest is teret veszítettünk versenyképességben, ám az újragombolás mozgástérbővülést kínál a politikának.

Az olcsó munkaerő a forint gyengülésével adott. Amikor Orbán Viktor hatalomra került, 2010 áprilisában 262 forintot kellett fizetni egy euróért, közvetlenül a vírusválság előtt 340-et, aztán már 370-et, a minapi jegybanki beavatkozás után úgy 355-öt. Ráadásul a régiós valutákhoz képest is értéktelenedik a forint, például a cseh korona 2010 áprilisa óta 10-ről 13 forint fölé drágult. A kormány szándéka szerinti ez a folyamat, vagy a piac ítél a magyar gazdaság fölött, netán, ahogy a fideszesektől hallani, Soros György mesterkedése áll a háttérben?

A sorosozás nyilvánvaló képtelenség, a másik két tényező viszont valós. Kétségtelen, hogy a kormány gazdaságpolitikáját támogató Magyar Nemzeti Bank sokat tett a forint olcsósításáért.

A gondolatmenet egyszerű: ha euróban számolva egyre alacsonyabb a magyarországi munkabér, akkor idehozza a gyárát a multi, ami csökkenti a munkanélküliséget, növeli a GDP-t.

Csakhogy az ilyen versenyképességi előny viszonylagos, rövidtávú, és válság idején durván visszaüt.

Meg akkor is, ha Galápagosra utaznánk nyaralni. Vagy az Isztriára. Vagy csak Párkányba knédlizni egyet.

Ezekről nem is beszélve.

Van ideális forint-euró árfolyam?

Különböző gazdaságpolitikákhoz különböző ideális árfolyam tartozhat. A közelmúlt hazai gazdaságpolitikájának szerves része volt a forint relatíve gyengén tartása.

A mostani vírusválságban jót tenne, ha az euró lenne a fizetőeszközünk? Vagy pont mázli, hogy a kormány játszhat az árfolyammal?

Azért nem jó a kérdés, mert a gazdaságunk paraméterei miatt nem reális, hogy ma legyen eurónk.

A maastrichti kritériumokat lényegében már a vírusvész előtt teljesítettük, stimmelt az infláció és a költségvetési hiány, csak az államadósság magas, de az se nőtt 2010-hez képest.

Ezek a befogadók szempontjai. Nekünk a versenyképességünk alapján kell mérlegelni, az pedig gyenge, ráadásul a termelékenységünk alacsony színvonalú eszközellátás és elbátortalanító bizalmi viszonyok mellett alig több mint fele a nyugat-európainak, vagyis egy magyar ember időegység alatt feleannyi értéket termel, mint egy nyugati kollégája.A  jelenlegi válság miatt különösen a magyar gazdaság gerincét adó kis- és középvállalkozóink kerülhetnek kilátástalan helyzetbe. Többségüknek nincs számottevő mozgósítható tartaléka, sokan eladósodtak a fejlesztés érdekében. Ha meg akarják tartani az embereiket, a termelést, akkor gyakran a személyes vagyonukból kell bepótolni. Ha az állam nem segít gyorsan, vége a cégnek, el kell bocsássák az embereiket, és a helyzet normalizálódása után nincs honnan elindulni. Viszont, akik megtalálják a túlélés módját, azok megerősödve kerülnek ki a válságból.

Természetes és kegyetlen szelekció megy végbe, a gyöngébbek méltóan vagy méltatlanul tönkre mennek, az erősebbek maradnak fönn.

Fontos kormányzati elv kell legyen ezekben a hetekben, hónapokban, hogy a támogatásokban egyszerre érvényesüljenek a szociális gondoskodás és a gazdaságfejlesztés szempontjai, a túlélési periódusban koncentrálva a szociális szempontok prioritására. A majdani gazdaságélénkítésben majd azokat kell támogatni szociálisan is, akikben nagyobb gazdasági potenciál rejlik.

A kapitalista világ államai öntik a pénzt a gazdaságukba, csak az Egyesült Államokban kétezer-milliárd dolláros csomagok repkednek, s az EU-ban is százmilliárd euróról tudni. Kinek a pénze ez? Ki fogja visszafizetni? Egyáltalán: ezek valós összegek, van mögöttük fedezet, arany, épület, bármi, vagy csupán részben kinyomtatott, részben ki sem nyomtatott bankjegyhegyek, melyeket egy pénzügyi tornádó éppúgy elsodorhat, mint ahogy az a 2008-as pénzügyi válság idején történt?

A pénz mögött mindig kell álljon valami.

Olykor csak ígéret, nem?

Az se kevés.

Most mi az ígéret?

Az, hogy a gazdaság alapjai elég erősek ahhoz, hogy a segítség révén kitermeljék a törlesztést.

Olvasta Vonneguttól a Galápagost?

Sokat olvastam tőle, Galápagoson megfordultam, de pont ez a könyv sajnos kimaradt.

Meséli Vonnegut, hogy a Galápagos-szigetek évszázadokon keresztül mit sem ért, a környékbeli államok még arra sem méltatták, hogy elfoglalják, végül Ecuador vette birtokba 1832-ben, duzzogva. Aztán 1835-ben megjelent Galápagoson az ifjú Charles Darwin, s leírta, hogy a szigetcsoport az ottani különös állatok és növények miatt igenis értékes. Vagyis egyetlen ember véleményétől egyszeriben izgalmassá vált, ami korábban dögunalmasnak ítéltetett, miközben maga Galápagos csöppet sem változott. Vonnegut szerint pont ilyen abszurdan működik a pénz is: az egyik pillanatban fizetni lehet vele a fűszeresnél, ruhát, lakást kapni érte, aztán az emberek valamiért hirtelen megmásítják róla a véleményüket, s onnantól legföljebb arra jók a bankók, hogy kibéleljék vele a kanári ketrecének alját. Pusztán a kollektív véleményváltozástól előáll az az abszurd, hogy miközben a világ tele élelemmel, milliók halnak éhen, mert nincs a kezükben semmi, amivel fizethetnének az ennivalóért.

Szép művészi párhuzam. És lényegében igaz. A gazdaság alapja a bizalom, még ha ez olykor produkál is fura helyzeteket. Tanulság minden kormánynak, hogy válság idején kiemelt feladat a bizalomépítés.

Háborúban hatalmas vagyonok születnek, az eleve hatalmas vagyonok még hatalmasabbak lesznek. Ebből a szempontból a vírusvész is háborús helyzet?

Az.

Hogyan lehet most vagyont csinálni?

Vannak nyugati módszerek. És van a kelet:

mifelénk a meggazdagodás legfőbb módszere az, hogy jó helyen kell állni a kormányzati támogatások osztogatásánál.

És aki tisztességes, mit tehet?

Kormányzati támogatás elnyerése is lehet tisztességes. Aki tisztességes és van pénze, az előtt hatalmas tér nyílik: megszerezhet összeomlott piacokat, felvásárolhat bajban lévő cégeket, olyanokat, melyek békeidőben nem eladók, vagy nem annyiért, amennyiért most elvihetőek. Ezekhez a fejlesztésekhez rugalmas stratégia és komoly menedzsment kell.

S aki csak okos, szorgalmas, de nincsenek százmilliói?

Ez se rossz kombó: a válság lehetőség a rátermettek számára. Mondok egy példát. A szupermarketek ma képtelenek kielégíteni a lakosság házhozszállítási megrendeléseit, több hét, mire megjelenik a furgon. Viszont azonnal előbukkant néhány kisvállalkozó, aki rövid határidővel bevásárol bárkinek. Az ügyesebbje pár hónap alatt is értékelhető profitra tesz szert, de ami ennél fontosabb: a válság utánra is piacot épít ki magának.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Elég egy furgon, és gyerünk?

A furgon csupán a technikai feltételek egyike, ami semmit nem ér szervezőkészség és ügyes piacfeltárás nélkül. Ugyanez nagyban: néhány jó ideje létező kommunikációs világcég, amelyeknek eddig is jól ment, most rettenetesen meg fog gazdagodni a rengeteg netes konferenciabeszélgetésen. Nem mellesleg ezek sztorija illusztrálja az emlegetett digitális ugrást, amit most félig kényszerből hajtunk végre.

És a szegény? Vele mi lesz? Még szegényebbé válik?

A globalizáció, amellett, hogy sosem látott mértékben árasztotta el javakkal az emberiséget, mértéktelenül növelte az egyenlőtlenséget országok és egyének között is. Emiatt tudott elterjedni a populista politika, azon belül a populista gazdaságpolitika, melynek iskolapéldája a trumpizmus.

Az egyenlőtlenség a koronavírus előtt is súlyos probléma volt, és a következő években tovább durvul: az eddig is reménytelen helyzetben lévő százezrek mellé sokan lecsúsznak majd az alsó középosztályból.

Abba pedig bele sem merek gondolni, mi lesz a fejletlen országokban élőkkel.

Lehet világszerte társadalmi robbanás a vége?

Az biztos, hogy a társadalmi robbanás veszélye megnő. És az is biztos, hogy további tér nyílik a populisták előtt épp úgy, mint a központosított, akár diktatórikus álmokat szövögető politikusok előtt.

Magyarországról is beszél?

Mindenkiről beszélek. Magyarországról is.

Sokan lehetőséget látnak a vírusválságban arra, hogy az emberiség mérsékli a túlfogyasztást, s ezzel végre érdemben tesz a globális felmelegedés ellen.

Szeretném, ha így lenne. És elképzelhetőnek is tartom. A jelen válság fontos sajátossága minden eddigi válsággal szemben, hogy miután nem gazdálkodástechnikai problémák, nem a bankrendszer hibás döntéssorozata vezetett hozzá, ezért a megoldás is jórészt a gazdaságon kívül keresendő. Most jelentős részben a társadalom viselkedésén, az egyes emberek aggregált magatartásán, fegyelmezettségén, felelősségtudatán, önmérsékletén múlik az emberiség közös sikere, a természetvédelem és rajta keresztül az emberi élet, az utódjaink védelme.

A hallgatóit a Közgázon mire buzdítja? Maradjanak a szakmában? Vagy gyerünk furgonozni? Esetleg gazdálkodjanak, hogy legalább legyen mit enni, ha összedől minden? És: maradjanak itthon? Maradjanak Európában? Eszük ágába ne jusson az összedőlő turizmus és rendezvényszervezés felé fordulni, vagy épp a várható csődök miatt nyílik tér új szemlélettel a letarolt piacon?

Globális felszólítással nem állnék ki a katedrára, hogy ezt vagy azt csináljátok minél többen, ugyanis az egyéni út magától az egyéntől függ. Ötleteim, tanácsaim vannak, aki kikéri a véleményemet, attól nem sajnálom az időt.

Pánikba esni nem kell, se az egyénnek, se a közösségnek, viszont tudomásul kell venni, hogy bár nagyon más lesz minden, mint eddig volt, de az alapvető törvényszerűségek az életvezetésben és a szakmában is megmaradnak.

Higgadtság és felelősség – ezt ajánlom mindenkinek.

Legalább azt árulja el, hogy itthon vagy külföldön?

Ez is egyéni. Általában úgy vélem, érdemes idehaza diplomát szerezni, aztán menni külföldre még tanulni, a nemzetközi tapasztalatszerzésnek óriási a jelentősége. Aztán, aki úgy gondolja, jöjjön haza, hisz ennek sok érzelmi hozadéka lehet, és bár mindenütt lesznek új lehetőségek, itt is ugyanolyan értelmes életet lehet élni, mint másutt.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.