Közélet koronavírus

Ifj. Lomnici Zoltán: külső támadás érte a forintot

A Századvég jogi szakértője a feltárt jelek alapján jutott erre.

Ifj. Lomnici Zoltán az állami hírtévében azt mondta, a külső támadásra utal az is, hogy az MNB korrekciós beavatkozásként végrehajtott kamatemelése után erősödött a forint. A Századvég jogi szakértője ennek kapcsán emlékeztette rá a nézőket, hogy Soros György 1992-ben a brit font, 1997-ben a maláj, a thai és a dél-koreai fizetőeszköz, 2008-ban pedig az OTP részvényei ellen hajtott végre spekulációs támadást.

Az állami hírügynökség szerint az alkotmányjogász felhívta arra is a figyelmet, hogy a forint gyengülése annál inkább sem indokolt, mert az elmúlt időszakban évi 5 százalék körüli növekedés mellett, példaértékű pályán mozgott a magyar gazdaság. Az emelkedő konjunktúrát azonban nemcsak a járvány, hanem a külső támadások is meg tudják törni.

Ifj. Lomnici Zoltán azt mondta, éppen ezért az ilyen eseteket az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálhatja, illetve a Büntető törvénykönyv is szankcionálja a tiltott piaci befolyásolást.

Előzőleg az M1 Híradója, illetve a Hír TV is arról számolt be névtelen elemzőkre hivatkozva, hogy tőzsdespekulációra használhatja a koronavírus-járványt Soros György, aki shortol, azaz nagy tételben fogad a forint gyengülésére.

A Magyar Nemzet szerdai címlapján Soros György és Matolcsy György fényképével illusztrálva tudatta, hogy támad a Soros-hálózat, de a jegybank segített a forint stabilizálásán.

Kiemelt kép: illusztráció Kétfarkú Kutya Párt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik