Gazdaság

Orosz mentőövet is kaphat Ciprus

Élesen bírálta Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a ciprusi bankválság rendezésére jóváhagyott tervet hétfőn, szerinte Cipruson folytatódik a már kiraboltak megkárosítása.

Miután az orosz kormányfő megvitatta helyetteseivel az euróövezeti pénzügyminiszterek döntésének következményeit,  Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak, hogy vizsgálják meg a Ciprusnak 2011-ben, 5 évre nyújtott 2,5 milliárd eurós hitel átstrukturálásának lehetőségét. „Vlagyimir Putyin az eurócsoport (övezet) döntését figyelembe véve lehetségesnek tartja a ciprusi elnök és az Európai Bizottság erőfeszítéseinek támogatását a szigetország gazdasági és bankválságának leküzdésére” – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes a kormányfő Moszkva környéki rezidenciáján megtartott tanácskozását követően még azt mondta az állami hírügynökségnek: Moszkvában jelenleg abból indulnak ki, hogy Ciprusnak nincs szüksége az orosz segítségre. Azt is közölte, hogy Oroszország csak azt követően dönt arról, hogy támogatást nyújt-e Ciprusnak, ha megvizsgálta az Európai Bizottság, a valutaalap, a ciprusi kormány, a szigetország központi bankja és parlamentje által is elfogadott pénzügyi mentőcsomagot.

Az euróövezet pénzügyminisztereinek válságtanácskozásán elfogadták azt a tervet, amelynek értelmében az EU és a Nemzetközi Valutaalap 10 milliárd eurós segítséget nyújt a fizetésképtelenség határára sodródott szigetországnak. Ám a szükséges pénz fennmaradó részét, 5,8 milliárd eurót Ciprusnak magának kell előteremtenie. Ehhez a százezer eurónál nagyobb összegű bankbetétek szolgálnak majd fedezetül.

Oroszország 2011-ben 5 évre 2,5 milliárd euró hitelt nyújtott Ciprusnak. A szigetország az adósság átstrukturálását szeretné elérni, azt, hogy csökkentsék a 4,5 százalékos kamatot, és a hitel lejáratát 2016-ról tolják ki 2020-ig. Mihalisz Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter azonban nem ért el eredményeket múlt heti moszkvai tárgyalásain.

A Moody’s hitelminősítő számításai szerint 2012 végén orosz bankok mintegy 12 milliárd dollárnyi, orosz vállalatok pedig 19 milliárd dollárnyi betétállománnyal rendelkeztek ciprusi pénzintézetekben.

Az orosz bankok által ciprusi offshore cégeknek adott hitelek nagyságát 30-40 milliárd dollár közé teszik. Az orosz pénzintézetek ciprusi leányvállalataiban további 12 milliárd dollárt helyeztek ki.

A Trigon Capital lett befektetési bank szakértői szerint a ciprusi válság rendezését célzó intézkedés miatt az orosz kézben lévő pénzeket ki fogják vonni Ciprusról, és az orosz tőke a most leginkább kedvezőnek tűnő Lettországba áramolhat – írta a mail.ru orosz hírportál. A lett pénzügyi felügyeletnél azonban nem számítanak arra, hogy erőteljesen megnő az orosz befektetések aránya, mert a balti országban szigorúan ellenőrzik a külföldről érkező tőkét.

A Ria Novosztyinak Garik Zakarjan, az 1899-ben alapított Bank of Cyprus Grouphoz tartozó orosz Uniastrum bank elnöke úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Ciprussal kapcsolatos döntés rossz példát teremt egész Európa számára. A görög adósságot is a bankbetétesek kárára akarják majd leírni. Úgy vélte, hogy Ciprusnak van esélye a válságból való kilábalásra.

Barroso nem találgat

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint egyelőre nem lehet megmondani, milyen hatással jár majd a Ciprus számára hétfő hajnalban elfogadott pénzügyi mentőcsomag intézkedéseinek végrehajtása. „Bízom abban, hogy a program működni fog, de legyünk őszinték: pillanatnyilag nem tudjuk megmondani, milyen lesz a hatása” – mondta.

A korábbi tervek értelmében valamennyi bankbetétről leemeltek volna meghatározott százaléknyi egyszeri illetéket. Az uniós jog azonban előírja a százezer euró alatti megtakarítások banki biztosítását, ezért ezeket a betéteket végül mentesítették a különleges teherviselés alól. Így viszont nagyobb pénzügyi áldozatot kell hozniuk a nagy összegű bankbetétek tulajdonosainak.

Barroso kijelentette: nem kívánja elkövetni azt a hibát, hogy megjósolja, mikorra állhat vissza a ciprusi gazdaság a normális kerékvágásba. A most elhatározott rendezés gyakorlati fogadtatását számos olyan politikai tényező is befolyásolni fogja, amelyre Brüsszel nincs hatással – mondta, és külön kiemelte: nem tudni, mennyire tudja fenntartani ebben a „súlyos kihívást jelentő helyzetben” a ciprusi kormány a kilábalási program mellett a társadalmi konszenzust.
Egy dolog bizonyos – hangsúlyozta a Néppárthoz tartozó portugál bizottság elnök –, Ciprus eddigi gazdasági modellje fenntarthatatlannak bizonyult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik