Gazdaság

Tömeges hitelbedőlés fenyeget

A jegybank és a pénzügyi felügyelet is riadót fújt. Szakértők szerint nagy a baj.

Tömeges hitelbedőlés fenyeget, a jegybank, a pénzügyi felügyelet riadót fúj a lakosság romló pénzügyi helyzete miatt – írja a hétfői Népszava. Az átstrukturált kölcsönnel rendelkezők felének például hat hónapon belül lejár a könnyített időszak, ami 20-30 ezer szerződést érinthet az MNB szerint.

A hiteladósok gondjainak megoldásában az államnak szerepet kellene vállalnia, de a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrejöttéről továbbra sem lehet biztosat tudni – mondta a Népszavának Müller János, a Magyar Bankszövetség stratégiai tanácsadója.

Lénárd Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének főtitkára arra mutatott rá a lapnak nyilatkozva, hogy a könnyített hiteltörlesztés nem oldotta meg a bajba jutott jelzáloghitelesek gondjait. Lénárd Mariann szerint óriási a baj, amit az is jelez, hogy 40-50 százalékkal nő azoknak a fizetésképtelenné váló ügyfeleknek a száma, akik hozzájuk fordulnak segítségért.

Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke a lapban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fordulópont a lakáshiteleseknél jövőre, április közepén következik majd be, akkor szűnik meg a kilakoltatási moratórium.

AJÁNLOTT LINK:

Tömegesen járnak le az átütemezett hitelek (Népszava Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik