Minden bálon ott lenni, minél több asszonyt megtáncoltatni – valószínűleg Machiavelli is efféle tanácsokkal látná el a „jó magyar polgármestert” a jelenlegi uram-bátyám demokráciában. Nem feltétlenül erény ugyanakkor a csípős nyelv, különösen, ha azt nem mindig képes féken tartani a gazdája. Debrecen polgármestere – a Fidesz egyik legnépszerűbb politikusa – több alkalommal adta tanújelét annak, hogy ami a szívén, az a száján. Akad, akinek kifejezetten tetszik Kósa Lajos szókimondó stílusa, mások viszont rosszul viselik, különösen, ha éppen rajtuk köszörüli a nyelvét a Fidesz vasárnap a párt alelnökévé választott politikusa. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökasszonyára tett megjegyzésével például kivívta magának a „Magyarország legbunkóbb politikusa” címet a fórum frakcióvezetőjétől. Annak a pártnak az egyik prominensétől, amelynek egy kiszivárogtatott tavalyi belső dokumentuma még a Fideszen belüli antipopulista fordulat letéteményeseként jelölte meg Kósát. (Az elfuserált mondatért a debreceni polgármester később közleményben és személyesen is elnézést kért Dávid Ibolyától.)
Meggondolatlan megszólalások miatt Kósának saját városában is akadtak már kellemetlen percei. Legutóbb áprilisban, egy kiállítás megnyitója alatt folytatott élénk diskurzust, amellyel sikerült kihoznia a sodrából a bevezetőt tartó képzőművészt. Olyannyira, hogy a Kossuth-díjas alkotó a több száz fős hallgatóság füle hallatára tett megjegyzést az illetlenségre.
A Fidesz kongresszusán. Remekül érzi magát a nép körében. Fotó: Lakos Gábor
SZEREPLÉSI VÁGY. Sokak szerint azonban mégsem a szabadszájúság a debreceni születésű polgármester országos karrierjének a legfőbb akadálya. „A jelenlegi szellemi-társadalmi-politikai közeg nem az ő terepe. Nincs meg benne az agresszió, ami ilyen körülmények között első számú vezetővé emelné. Sokkal inkább kommunikatív, együttműködő személyiség” – állítja egyik közeli ismerője, akivel még egyetemistaként hozta össze a sors. Közgazdász hallgatóként Kósa a Rajk László Szakkollégium hangulatfelelőse volt, „tehetséges, izgő-mozgó, jópofa gyerek, jókora adag szereplési vággyal megáldva”. Kreativitása és lelkesedése szerteágazó volt: kivette a részét a kollégiumi életből, zenekart szervezett, védőként erősítette a kollégium futballcsapatát. Tervgazdaság szakosként jó volt az elméleti tárgyakból, ám sosem volt az a zárkózott, köldöknézős fickó – emlékszik vissza egy másik évfolyamtárs.
Szerepet vállalt a nyári szakkollégiumi táborok szervezésében is, innen datálódik ismeretsége a Bibó István Szakkollégium tagjaival, akikkel később együtt bábáskodott a Fidesz születésénél. Eleinte inkább a párt háttérmunkáját erősítette, aminek okát ő maga abban jelöli meg, hogy a jogállami keretek megteremtése közepette értelemszerűen a jogász végzettségű bibósok vitték a prímet. Ő akkoriban „kereste a helyét”, országgyűlési képviselőként – gazdasági bizottsági tagságából kifolyólag – főképp szakpolitikai kérdésekben hallatta a hangját. Egyébiránt, noha az Országgyűlés honlapja a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet tünteti fel Kósa legmagasabb végzettségeként, a városvezetőnek csak abszolutóriuma van: diplomáját nem védte meg – igaz, így is óraadó tanár lehetett az egyetemen.
„Amit nem szeretek csinálni, azt nem szeretem csinálni” – intézi el röviden az oklevél hiányát firtató kérdést. Ám ez a válasza arra is, szóba jött-e a neve bármilyen kormányzati pozícióban a Fidesz 1998-as választási győzelmét követően. Úgy véli, egy kormánytag rengeteg, meggyőződésével ellentétes dolgot kénytelen megtenni, ő viszont két évvel korábban már megtalálta a helyét: eldöntötte – mi több, szándékához Orbán Viktor áldását is megszerezte -, hogy szülővárosában indul a polgármesteri címért. A lokálpatrióta elképzeléshez az adta meg a végső lökést, hogy a megrögzötten liberális polgármesterhez drótozott szabad demokrata-szocialista ötvözetű közgyűlés nem működött valami fényesen – állítja Kósa. Pártja akkori befolyását jól mutatja, hogy az ötvenfős közgyűlésben egyetlen ember képviselte a Fideszt. Az ő szívósságát pedig az, hogy az 1997-es felmérések szerint – tehát bőven az 1998-as helyhatósági választások előtt – már sok debreceni egyenesen azt hitte, Kósa a város polgármestere.
Pedig csak jött, látott és győzködött. Nem csupán a választópolgárokat tudta maga mellé állítani – a város baloldali szavazóinak többsége is rá adta a voksát -, de igyekezett érdekeltté tenni a győzelmében a helyi vállalkozói réteget. A városi vagyon kezelésére felállított modell, a tizenöt érdekeltséget működtető vagyonkezelői holding még a helyi ellenzék körében is elismerést aratott, legalábbis eleinte. A városi cégek megszűntek ugyan „kiskirályságok” lenni, ám az új városvezetés mindjárt kettőt lépett: a tagvállalatok gazdálkodására a közgyűlésnek már nincs rálátása, tekintetük csak a vagyonkezelőig ér el. A polgármester ugyanakkor úgy véli: teljesen átláthatóan működik a struktúra, amelyet az Állami Számvevőszék korábbi, a transzparencia javítására tett javaslatai alapján továbbcsiszoltak. Ráadásul nem csupán a vagyonkezelő felügyelőbizottságának elnökét delegálhatja a városi ellenzék, hanem az egyes választott testületeiben is ott ülnek a képviselőik.
Az ellenzék mégis áldatlan állapotot emleget, annak megváltoztatására azonban nem lát esélyt. Kényelmes többségével a polgármester azt visz át a közgyűlésen, amit jónak ítél. Ha valaki mégis szóvá tenne valamit, azt a közgyűlést korlátlan hozzászólási idővel levezető elnökként Kósa teszi helyre, nem egyszer kioktatóan. A legutóbbi közgyűlésen egyébként a polgármester visszafogottan bánt a be- és kiszólásokkal, de megfigyelhető volt, hogy nem hagy elvarratlan szálat, akárcsak egykor a rajkos diákbizottságban, ahol a „szemmel látható többség” megváltó erejére támaszkodva zárt le nem egyszer már-már parttalanná váló vitákat.
Az ellenzék szerint bármit megtehet, hiszen a Budapestről nézve jófajta, békülékeny demokratának tűnő polgármester fenemód okos médiapolitikus. „Debrecenben az a hír, ami a helyi médiában benne van, a helyi média pedig az ő kezében van” – fogalmazott egyik forrásunk, az önkormányzat által fenntartott, a debreceni háztartásokba kivétel nélkül eljutó, ingyenes hetilapot, a városi televíziót, az internetes portált és rádiót tartalmazó sajtóportfóliót említve.
NYAKASVIADAL. Tény, hogy a „mi emberünk” hangulat ugyanúgy érezhető a debreceni utcán, mint ahogyan a hétvégi Fidesz-kongresszuson is jelen volt, ahol Kósát alelnökké választotta a tagság. A debreceni polgármester szemlátomást remekül érzi magát a nép körében: mindenkit ismer, mindenkihez van egy jó szava. Helyi népszerűségét a sokasodó önkormányzati beruházásokkal kapcsolatos szereplésekkel erősíti meg, miközben az ellenzék szerint a város aligha kerülheti el az adósságcsapdát (a polgármester reakcióját lásd interjúnkban). Arra is van energiája ügyelni, hogy a város ne szigetelődjön el. Fittyet hány a Fidesz által hivatalosan meghirdetett mosolyszünetre: ha kell, parolázik a kormányfővel, beruházást ad át a pénzügyminiszterrel. Persze ez a magatartás már korántsem számít annyira kihívónak, mint régebben. „Amióta a Fidesz a tavalyi helyhatósági választások óta önkormányzati párttá vált, megváltozott az efféle cselekedetek megítélése a vezetésben” – véli Halász János debreceni alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselő.
Bármennyire is meglepő, egyik helyi – magát a Fideszhez közelállónak valló – forrásunk szerint Kósa pozícióit még a Dávid Ibolyára tett idétlen megjegyzése is erősítette, mint ahogy az sem ejtett csorbát a nimbuszán, hogy éveken keresztül köztudomásúlag érvényes jogosítvány nélkül használta a motorját. Ezzel együtt, noha debreceni sikerei esetleg feljogosítanák arra, hogy feljebb lépjen, meghatározó országos politikussá váljon – esetleg a hétvégi Fidesz-kongresszuson immár kilencedszer újraválasztott Orbán Viktor pártelnök kihívójává előlépjen -, erre még saját párttársai szerint is kicsi az esélye. Az, hogy hajlamos elveszni a részletekben, rendszeresen lekési a programjait, még csak-csak megbocsátható, ám „félő, hogy mivel csak a tutyi-mutyi városi ellenzékkel kell szembenéznie, elkényelmesedik” – fogalmazott a közgyűlési többséget adó politikai csoportosuláshoz közeli forrásunk, aki szerint a fővárosban Kósát szétszedné a sajtó, különösen, hogy nem tud lakatot tenni a szájára.
A polgármester egyébként is azt tervezi, hogy marad a kaptafánál: 2010-ig egészen bizonyosan nem adja fel debreceni posztját. Ami a jövőbeni szerepvállalását illeti, diplomatikusan hárít: „Nem látok a jövőbe, és van néhány elvi megfontolás, amelyek miatt óvatos akarok lenni.”
„A helyi politikában nem elég a félrebeszélés” – interjú a Fidesz új alelnökével
Debrecen polgármestereként Magyarország egyik legnagyobb „kényszervállalkozása” vezetőjének mondja magát a Fidesz újonnan megválasztott alelnöke.
– A tisztújítást megörökítő tablóképen épp az Ön vállát karolta át a párt frissiben megválasztott elnöke.
– Kedvelem Viktort, ennek a momentumnak azonban nem tulajdonítok jelentőséget. A vak véletlen hozta így.
– Pedig lehetne szimbolikus a gesztus azt követően, hogy a nyilatkozatai alapján Ön nem egyszer ment szembe a Fidesz elnökével, a párt vezetésével.
– Nem rejtem véka alá a véleményem, akár egybecseng a Fidesz-vezetésével, akár nem. De sosem képviseltem semmit a párttal, a párt vezetésével szemben. Azonos értékrendet vallunk ugyan, ám ez nem azt jelenti, hogy minden, amit mondok, százszázalékos egyetértésre találna a Fideszben.
– Feltételezem, azzal nem erősíti a pozícióit, hogy míg országos szinten a Fidesz kifejezetten kerüli, hogy szóba álljon a kormánypártokkal, Debrecenben más módi dívik.
– Ha mélyebbre ásunk, látni lehet, hogy az ellenzéki nagyvárosok sikerének egyik titka az integratív politika. Polgármesterként azt tanultam meg, hogyan lehet különböző nézeteket integrálni. A város érdekei nem engednek meg mást, a helyi politikában sosem elég a félrebeszélés.
– Az országos színtéren viszont elég?
– Ahhoz semmiképpen, hogy kimozduljunk a jelenlegi állapotból. A mai napig nem sikerült meghaladnunk a Kádár-rendszert, amelyről már a maga idejében lehetett tudni, hogy a társadalom versenyképtelenségéhez vezet. Az, hogy ott tartunk, hogy nincs az a világgazdasági széljárás, amely számunkra kedvező lenne, már nem pusztán politikai ügy. Több annál.
– Mintha eddig egyik politikai tömörülés sem állt volna elő igazán ütős megoldással.
– A válság természete bonyolultabb és mélyrehatóbb annál, hogy azt néhány törvényjavaslattal és kormányzati rögtönzéssel orvosolni lehessen. Azt viszont városvezetőként a bőrömön érzem, hogy az államcsőd réme az olyan sikeres településeket is fenyegeti, amilyen a miénk.
– Ezért érzi szükségét annak, hogy Debrecen minél erősebben álljon a saját lábán? Egyesek szerint zártkörű részvénytársaságként tekint a városra.
– A modern politikában ugyanúgy vállalatirányítási módszerekkel dolgoznak, mint a cégvezetésben. Mások persze a körülmények, de az elvi alap ugyanaz. Nem én állítom, hogy a Debrecenben meghonosított, a vagyonkezelőn és a közműcégek önkormányzati kézben tartásán alapuló modell jól vizsgázott.
– Az kétségtelen, hogy a város élen jár a saját erős beruházásokban. Mi több, már külföldön is „terjeszkedik”.
– Mielőtt azt gondolná bárki, hogy ez az én személyes mániám, szeretném leszögezni: Debrecen egy „kényszervállalkozás”. Nem az én ízlésem szerint való, hogy vállalkozunk, de ha nem akarunk éhen halni, muszáj.
– A székelyudvarhelyi vízműben valóban akkora üzlet van?
– A víznek stabil piaca van, egy ilyen cég hosszú távon gazdaságosan üzemeltethető. Ezért vette meg a Debreceni Vízmű Zrt. Akárcsak a nagyszalontai vízszolgáltatót. De tovább megyek: hazai vízműcégek is vannak már a portfólióban, Romániában pedig hulladéklerakót építünk, mert látunk benne fantáziát. Ha eladó lenne, és elfogadható árat kérnének érte, a nagyváradi hőerőművet is megvennénk.
– A helyi ellenzék szerint viszont Debrecen nem bírja sokáig az erőltetett menetet, egyre nagyobb adóságokba veri magát.
– A városi költségvetés főösszegéhez viszonyítva most 14 százalék az adósság aránya, ami megegyezik az 1998-assal. Igaz, közben 2004-re sikerült 10 százalékra is leszorítanunk e mutatót, de azóta egyre kedvezőtlenebbé vált az államháztartási környezet. Ugyanakkor Debrecen vállalkozói vagyona névértéken számítva 23 milliárd, a teljes vagyonunk pedig 274 milliárd körüli, aminek körülbelül a fele forgalomképes. Összességében tehát semmi ok az aggodalomra.
