Draskovics Tibor pénzügyminiszter és a magyar költségvetési statisztikai diplomácia sikere volt – több más nyugdíjreform-ország, így Szlovákia, Lengyelország mellett -, hogy sikerült elérniük a nyugdíjreform költségeinek degresszív beszámítását a maastrichti (azaz az euró bevezetetésének követelménye szerint a GDP 3 százalékát meg nem haladó) államháztartási hiánymutatóba. Eszerint a nyugdíjpénztár-tagok utáni kompenzációból az idén 100 százalék nem terheli az uniós statisztika szerinti államháztartási deficitet, s ez a mérték 2009-ig 20 százalékpontnyi lépésekkel csökkenni fog. „Ezáltal Magyarország számára biztonságosabbá válik az euró bevezetésének eddig felvázolt menetrendje” – sietett leszögezni közleményében a Pénzügyminisztérium (PM). Lehet választani: tartsák-e a hazánk esetében a 2010-re kitűzött terminust, ami továbbra is jó, kényelmes, a politikai költekező versenyfutásnak változatlanul kedvező menetrendet tenne lehetővé, vagy egy évvel előrébb hoznánk a kritérium teljesítését, s ezzel a többi új tagországgal folytatott versenybe kapcsolódunk be erőteljesebben. A hét végén megállapított szabályok lehetővé tennék, hogy 2008-ban már 3,4 százalékos hiány is elegendő az eurózónába való 2010-i belépés teljesítéséhez. 
A nyugdíjreform figyelembevétele nélkül a tavalyi hiány Magyarországon a GDP 5,6 százaléka lett volna (magasabb annál az 5,3-nál,amit korábban bejelentettek), így viszont a deficit 4,5 százalékra „olvadt”. A kormányzati adósság GDP-hez viszonyított mértéke meghaladta volna a 60 százalékot (bármily kínos, 60,7 százalék lett volna), ám a hétvégi Ecofin egyezmény ezt is egy „szalonképes” 57,6-ra szorította le. Az Eurostat adatai szerint a közép- és kelet-európai régióban tavaly még így is a lengyel 4,8 százalékos GDP-arányos deficit után a második leggyengébben muzsikáltunk, míg Szlovénia 1,9, Csehország 3,0, Szlovákia 3,3 százalékos kormányzati többletkiadással büszkélkedhetett.
Mindez persze apróság ahhoz képest, amit Németország vívott ki magának. A megállapodás legnagyobb nyertese nem kevesebbet ért el, minthogy a német újraegyesítés költségeit figyelembe vegyék az államháztartási hiány mértékének elbírálásánál. Márpedig 1990 óta évente 80 milliárd eurót, a GDP mintegy 4 százalékát fordítják a keletnémet tartományok felzárkóztatására.
A stabilitási paktum lazítása mindkét oldalon, az öreg kontinensen és a tengerentúlon is fokozza a kamatemelés esélyét. Az Európai Központi Bank már korábban figyelmeztetett, hogy a paktum s vele a fiskális politika fellazítása monetáris szigorítást fog maga után vonni, s csakugyan, az euró a hét elején kéthetes mélypontra süllyedt, az állampapír-hozamok pedig tízhetes csúcsra emelkedtek. Amerikában a központi bank szerepét betöltő Fed elnöke, Alan Greenspan legutóbbi négy kongresszusi meghallgatásán egyetlen egyszer sem ejtette ki a száján a „mérsékelt hiteldrágítás” kifejezést, ami korábban a 25 bázispontonkénti, fokozatos szigorítás politikájának jellemzésére szolgált. Vagyis a Fed drasztikusabb kamatemelésre készül, amiben nem kis szerepet játszik a közgazdászok által ez évre várt 3,5 százalékos amerikai infláció.
Ám vissza kicsit a magyar berkekbe: itt a legnagyobb veszély az, hogy továbbra is fenyeget az áfabevételi tervektől való elmaradás. Emiatt a költségvetési prioritások kényszerű átrendezése várható. Megismétlődhet a tavalyi eset, amikor a teljes évre kitűzött hiánycél már az első félévben teljesült. A kormány a múlt héten máris drasztikusan döntött: a fejezeti kezelésű előirányzatok első félévi kifizetése nem haladhatja meg az éves keret 35 százalékát. Ez bizony megint egy kényszerpálya: a közpénzek elvégre, ha már vannak, arra valók, hogy el is költsék azokat.
