Gazdaság

Elemzői modellek és hüvelykujjszabályok

ALAPESETEK. Egy adott papír értékét általában kétféle módon lehet megközelíteni. Az elemzők egy részvény fair árfolyamát a jövőbeli cash-flow jelenre vonatkozó diszkontálásával határozzák meg, miközben alternatív módszerként szofisztikált mutatószám alapú értékeléseket is használnak.

A MINDENHATÓ P/E. Dinamikus környezetben előtérbe kerülhetnek azok a hüvelykujjszabály-szerűen használt, szigorúan vett szakmai értelemben nem a legmegbízhatóbb, néha torzulást hozó mutatószámok, amelyek nagyon könnyen számíthatóak. Ezek közül kiemelkedik az árfolyam és az egy részvényre jutó eredmény hányadosa, vagyis a P/E.

VISZONYSZÁM. Önmagában véve a P/E-ráta ugyan nem mond semmit a valós részvényértékről, de megfelelő körültekintéssel gyorsan segít rámutatni, hogy régiós viszonylatban van-e még tartalék a részvényben. Annak ellenére, hogy bankpapírok vagy egy egész piac esetében (az egyes piacok eltérő szektorsúlyozása miatt) alkalmazhatósága megkérdőjelezhető, befektetői körökben elfogadott a felhasználása döntéshozatalkor. Amikor arról beszélnek a szakemberek, hogy a magyar piac még mindig olcsó, ezt általában a piaci P/E-ráta alapján jelentik ki.

A JÖVŐ A DÖNTŐ. Az egyszerű hüvelykujjszabályok természetesen csak a gyors helyzetértékelést könnyítik meg, s nem csökkentik az elemzői munka jelentőségét, amely során nem csak az értékelésre, hanem a társaság jövőbeli fundamentális pályájának feltárására is sor kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik