Engedelmesen tükrözte a decemberi választások eredményeit az orosz parlament, a duma tevékenysége az új esztendő első napjaiban. Akkor – alig öt héttel ezelőtt – Vlagyimir Putyin elsöprő szervezési offenzívával, a gyakorlatilag már kezében lévő apparátus minden erejének könyörtelen felhasználásával tovább szilárdította helyzetét. Nyikolaj Rizskov, a Jelcin-korszak egykori politikai hatalmassága (ma “független”, valójában inkább csak pártokon kívül szorult képviselő) történelmi példával jellemezte a helyzetet: “Úgy fest a dolog, mint a forradalom előtti 4. duma idején. Akkor a cár, most az elnök kezében van a döntés minden eszköze. Így a képviselőház működése automatikus. Putyin szól a duma elnökének – aki pártjának frakcióvezetője is -, hogy egy törvényt két napon belül el kellene fogadtatni. És már megy is a dolog, akár egy olajozott gépezet.”
Akinek Putyin szól, az e sajátságos orosz parlamentarizmus új csillaga, Boris Grizlov, aki belügyminiszterként oly hatásosan menedzselte az elnök választási kampányát. Egy hónap alatt a kulisszák mögött végrehajtott (tényszerűen nem ismert, csak elképzelhető) manőverekkel elérte, hogy több párt is támogatólag sorakozzon föl Putyin mögé. Így ma az “elnöki párt” a duma 450 mandátumából több mint 300-at ellenőriz, biztosítva Putyin számára a voksok kétharmadát. Ennek a birtokában az elnök minden törvényt könynyen elfogadtathat. Ilyen erőpozícióban a márciusi elnökválasztás lefutottnak tekinthető. Ami ennél is fontosabb, e többség birtokában – ha 2004 és 2008 között úgy ítéli meg, hogy a helyzet szükségessé teszi – bármikor módosíthatja az alkotmányt.
ALKOTMÁNYOS PUCCS? Ez a lehetőség a Putyin-korszak kínos belső válságához vezethet, ha az elnök az alkotmánynak azt a rendelkezését akarná megváltoztatni, amely két hivatali periódust, legfeljebb nyolc évig tartó “uralkodást” engedélyez az államfő számára. Moszkvában már a választások után olyan hírek kaptak lábra, hogy Putyin esetleg ilyen “alkotmányos puccsra” készül, hogy legalább 2012-ig bebetonozza hatalmát. Egy ilyen akciót úgy lehetne értelmezni, mint az önkényuralom restaurálására tett kísérletet. Putyin, érezvén a gyanakvást, határozottan megígérte, hogy nem lesz semmiféle alkotmánymódosítás. Négy év alatt azonban sok minden történhet. Ezért egy ilyen kísérlet kockázata ott lebeg az orosz közeljövő felett, és senki nem tudhatja, milyen lenne a politikai reakciója. Miként arra sem tudja senki az igazi választ, miért jelentette be minden párt első embere (a kommunista Zjuganovtól a liberális Javlinszkijig), hogy nem indul a márciusi elnökválasztáson.
Az orosz politika továbbra is tele van a külvilág számára érthetetlen rejtélyekkel, ám a külvilág nem mondott le arról, hogy megértse az érthetetlent. A New York Times január első hetének végén “híranalízis” rovatában részletes elemzést közöl az orosz politika választások óta eltelt hónapjának fejleményeiről, különös tekintettel az európai kapcsolatokra. Az első mondat Putyint idézi: “Kultúráját és gondolkozásmódját tekintve az orosz európai nép.”
ÚJ EURÓPAI VÁLASZVONAL. Az elemzés címe mégis: “Moszkva elfordul az Európa-eszmétől” Lee Myers amerikai politológus, az analízis szerzője szerint a fő ok az Európai Unió küszöbön álló kiterjesztése. “Nincs az a diplomata – írja -, aki nyíltan kimondaná, de a valóság az, hogy az EU keleti kiterjesztése új választóvonalat rajzol Európa térképén. A vonal innenső oldalán vannak a balti államok és Kelet-Európa hajdani csatlós országai. Ezek most bekerülnek a demokratikus államok elit-klubjába.”
Myers, aki elemzését a helyszínről, Moszkvából küldte, elismeri, hogy ez a függöny távolról sem lesz olyan áthatolhatatlan, mint a régi, vasból készült elődje, ám azt nem lehet tagadni, hogy létezik, miként azt sem, hogy Oroszországot a választóvonal másik, külső oldalán hagyja. A következtetés: “Moszkva nemcsak politikai és gazdasági, hanem mélyebb pszichológiai vonatkozásban is egyre kevésbé hajlandó elfogadni Európát mint a demokrácia modelljét.” A másik, nyugati oldalról szemlélve, a trend hasonlóképpen az “elfordulás” folyamatának erősödését jelzi. Dimitrij Trenin, a Carnegie alapítvány moszkvai irodájának vezetője azt nyilatkozta erről, hogy az oroszok kül- és belpolitikai akciói “aggodalmat keltettek Európában, és erősítették a kételyeket Putyin demokratikus elkötelezettsége iránt. Ezért megvan a veszélye annak, hogy Amerika és Európa úgy tekint majd Oroszországra, mintha a szovjet rendszert egy cári típusú rezsim váltotta volna fel.
