Gazdaság

Az utolsó legényév

Bár szűk a mozgástér, Magyarországnak a csatlakozásig hátralévő másfél évben meg kell alapoznia leendő kapcsolatait az Európai Unión kívüli világgal.

Piaci terjeszkedési tervvel és új autóbusz-típusok kifejlesztésével készül a NABI Rt. az Európai Unió bővítése utáni időkre. „Elsősorban a közép- és kelet-európai régió igényeinek megfelelő városi buszmodelleket fejlesztünk, hiszen a csatlakozás miatt nem halogatható tovább az egykori szocialista blokk elavult tömegközlekedési járműparkjának korszerűsítése” – bizakodik Érsek Ákos, a társaság igazgatója. Csak a remélt megrende-lések ismeretében dől majd el, hogy milyen fejlesztések szükségesek a NABI Rt. kaposvári gyárában. Ám a cég termelési kapacitásai az igazgató szavai szerint rugalmasan képesek alkalmazkodni a piaci igények változásához, és az említett buszpark-korszerűsítési kényszer okán a vezetés „komoly reményeket” táplál a csatlakozás előtt álló országok piacai iránt. Annál is inkább, mert a járművásárlások támogatásához több EU-forrás is rendelkezésre áll.

Erőltetett menet Európába

  

Meghatározó lesz az EU-csatlakozásig hátralevő 15 hónap abból a szempontból, hogy a következő évtizedben mit hoz Magyarországnak az uniós tagság. Egyesek még azt a kijelentést is megkockáztatják, hogy a mostantól a belépésig terjedő időszak még a felvételi tárgyalások eredményeinél is nagyobb hatással lesz a tagság minőségére. A csatlakozási tárgyalások politikailag és gazdaságilag csupán egy keretet teremtettek meg, amelynek kitöltése ezután már szinte kizárólag Magyarország ügyességén és felkészültségén múlik, nem pedig az unió szűkmarkúságán vagy bőkezűségén.
Az uniós politikában sokéves tapasztalattal rendelkező diplomaták szerint a tagjelöltek, így hazánk egyik legfontosabb teendője most annak eldöntése, hogy az ország tulajdonképpen mit is akar az Európai Unióban (EU), milyen célok elérésére és hogyan szeretné felhasználni a tagságot. A dánok vagy a finnek például mindig tudják, hogy mit akarnak, és néhány, számukra igazán fontos dologra koncentrálnak. A portugálok vagy a görögök ellenben gyakran a hasonló érdekekkel rendelkező befolyásosabb országok „mögé bújva” viszik keresztül a terveiket. Brüsszelben egyesek nem értik, hogy a magyar diplomácia miért nem mutat több lelkesedést a Benelux-államok közeledése iránt, amelyekkel pedig sokkal több közös érdeke lesz az EU-ban, mint a rendszerint egyoldalú szerelemnek bizonyuló nagy tagországokkal.
Rövid távon még a helyes stratégia megválasztásánál is fontosabb a csatlakozásig megteremteni a feltételeit annak, hogy az ország a lehető legtöbb uniós forrást legyen képes felhasználni abból, ami papíron a rendelkezésére áll. A források minél jobb kihasználása ugyanis a gyors felzárkózás záloga, miként azt az irigyelt írek példája is jól mutatja. A 2004. májusi csatlakozás aranyat érhet – minden számítás szerint inkább hasznunk származik abból, hogy nem januárban lépjük át az unió küszöbét –, mert ennyi idő alatt talán a mezőgazdaságnál és a felzárkóztatási alapoknál is be lehet hozni a felkészülés egyébként jelentős lemaradását. A mezőgazdaságban a haszonállatok és a termőföldek nyilvántartására szolgáló integrált közigazgatási és ellenőrző rendszer (IACS) időben történő felállítása jelenti a legnagyobb kihívást, e nélkül ugyanis a gazdák nem juthatnak hozzá a közvetlen támogatásokhoz. Ám a gyorsaság mellett a játékszabályok betartására is oda kell figyelni: Görögország nemrég a támogatások 25 százalékának utólagos visszafizetésével „lakolt” a rendellenességekért.
A lakosság közérzete szempontjából leglényegesebb felzárkóztatási alapoknál sziszifuszi munka vár a magyar közigazgatásra és a helyi önkormányzatokra. A kormánynak Brüsszelben záros határidőn belül be kell nyújtania a Nemzeti Fejlesztési Tervet, amelynek elbírálása körülbelül fél évig tart. A tervet lebontó operatív programok (öt ilyen is van a regionálistól kezdve a vidékfejlesztésig) megvitatása a második félévben kezdődhet. Ez idő alatt az önkormányzatoknak a Nemzeti Fejlesztési Terv alapján hozzá kell kezdeniük a benyújtandó projektek kidolgozásához.
A 2003-as év teendője lesz a még meglévő jogharmonizációs hézagok pótlása: az országgyűlés tavasszal erőltetett menetben több tucat, csatlakozással kapcsolatos jogszabályt alkot majd meg. Közben a hazai közigazgatási és bírói apparátusnak is fel kell gyorsítania a felkészülést, és meg kell győznie az Európai Bizottságot és a tagállamokat arról, hogy a belépés percétől képes lesz megfelelni az EU-tagság követelményeinek. Brüsszel az idén novemberben úgynevezett monitoring jelentésben számol be a tapasztalatokról.
Az államapparátusra viszont már április 17-én, egy nappal a csatlakozási szerződés aláírása után szinte „lavinaként” zúdul majd Magyarország megfigyelői státusa, ami szavazati jog nélküli tagságot jelent az unióban. Ettől a naptól kezdve megfigyelőként minden egyes EU-testületben jelen lehetnek a tagjelölt országok képviselői, ami drasztikus változást hoz a minisztériumok életébe.
Végül, de nem utolsósorban az unió jövőjével foglalkozó Európai Konventben is felgyorsulnak az események, annyira, hogy 2003 második felében minden bizonnyal megkezdődik az intézményi reformoknak szentelt újabb kormányközi konferencia, amelyen azokat az országokat is teljes jogú részvétel illeti meg, amelyek a csatlakozási szerződést már aláírták ugyan, de ténylegesen még nem váltak az Európai Unió tagjává.  

JEGYBEN JÁRÁS. Az uniós csatlakozás utáni időszakra tehát érdemes idejében fölkészülni. Ha például a NABI – vagy valamely más magyar autóbuszgyártó – csupán akkor kezd hozzá a régió piacaira szánt, az esetleges speciális helyi igényeknek megfelelő modellek megtervezéséhez, amikor a bővítés már megtörtént, s az adott országok netán meg is hirdették a tendereket, nagy valószínűséggel lemarad az üzletről. Így van ez az uniós csatlakozás egészével: 2004. május 1-jéig, azaz a taggá válás napjáig Magyarországnak bőven van olyan teendője, amit még feltétlenül az unión kívül érdemes – sőt sok esetben csak ott lehet – elrendezni. „Elvégre az EU-csatlakozással egy sor jogot nyerünk, de rengeteg kötelezettséget is vállalunk. Olyan ez, mint a házasság, annak is megvannak az örömei, de fegyelmező ereje is van. Az addig hátralévő időszak pedig afféle utolsó legényév” – von érzékletes párhuzamot Balázs Péter, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági kérdésekért felelős államtitkára. Már most úgy kell tehát viselkednünk, ahogyan az egy jegyeshez illik: minden lépésünket össze kell hangolnunk az Európai Unióval, de még fennáll az autonómiánk.

Gazdasági szempontból az egyik legnagyobb kihívás alighanem az lesz, hogy a külkereskedelmet illetően Magyarország igen előrehaladott szinten kapcsolódik be az integrációba. „Aki az alapításnál ott van, az a többiekkel együtt kezdi építeni a tornyot, ezzel szemben mi a negyvenedik emelet táján szállunk be a történetbe” – hangsúlyozza a külügyi államtitkár. Igaz, társult országként már jórészt belenőttünk az unióba. A magyar exportőrök mindeddig az EU-n kívülről szállítottak a tagországokba, ám évek óta rendelkezésükre áll egy nagyon kedvező csatorna, a társulás, amely ipari szabadkereskedelmet tesz lehetővé. Az alapító hatok, amikor összeálltak, külkereskedelmük alig 40 százaléka volt a belső kereskedelem. Ez persze folyamatosan bővült, majd apránként egyre újabb tagországok is csatlakoztak az alapítókhoz. Mi viszont már egy nagy létszámú unióba kerülünk be, ráadásul egy rekordméretű bővítés részeként és tíz évi társult viszony után. Ennek köszönhetően a jelenlegi tizenötökkel – illetve az Európai Unióba velünk együtt belépő kilenc országgal – folytatott kereskedelmünk a teljes magyar külkereskedelemnek mintegy 80 százalékát teszi ki. Mégis sorsfordító változás lesz, hogy mindez egyik pillanatról a másikra EU-n belüli kereskedelemmé válik. Egy csapásra megváltozik a szabályrendszer: még stabilabbak és kiszámíthatóbbak lesznek a viszonyok. Az EU-ernyő alatti országok között semmilyen módon nem lehet megakadályozni a „belkereskedelmet”, sem dömpingváddal, sem ideiglenes kvótákkal, sem más adminisztratív eszközökkel.

Uniós szemszögből tehát a magyar exportnak és importnak mindössze egyötöde minősül majd külkereskedelemnek, az, amelyet – immár EU-tagként – az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Japánnal stb. folytatunk. Ezen belül feltétlenül kiemelt szerep jut a szomszéd országoknak. Már csak azért is, mert e tekintetben is új helyzet áll elő: Magyarország az Európai Unió afféle határországa, „délkeleti sarokbástyája” lesz. Szemben több, eddigi „végvár szerepét” elveszítő tagországgal, vagy például Csehországgal, amely mindenestül az unión belülre kerül, Magyarország határai egyben az EU külső határai lesznek mind a Balkán, mind Ukrajna felé. Az új helyzet legfőbb haszna az lehet, ha ennek az egyszerű földrajzi ténynek köszönhetően a mindenkori budapesti kormányzat – tovább javítva az infrastrukturális feltételeket – nagyobb sikerrel tudja majd a tőkét Kelet-Magyarországra csábítani.

ÚJ SZEMÜVEG. A szomszédokkal folytatott viszony megváltozik, hiszen Budapest az unió egyenruhájában tárgyal majd velük. A magyar–román kétoldalú viszony például megszűnik. Helyette Magyarország is beül az EU–román társulási tanácsba, ahol szükség esetén hangoztatja majd, hogy a huszonötök közül egyedül mi vagyunk szomszédosak Romániával. Ugyanez igaz Szerbiára is. „Ezekben a relációkban mások tehát az érdekeink, mint többieknek. Új szemüveget kell fölvennünk, új pozíciókat kialakítanunk” – figyelmeztet Balázs Péter.

Kérdés azonban, hogy aki a gazdaság szereplői közül még csak most válogat a szemüvegkeretek között, nem késett-e el máris. A kelet-európai piacokon a magyar vállalatok egyértelmű előnyt élveznek a multinacionális cégekkel szemben, mivel – mint Fehér Erzsébet, a Pannonplast Rt. elnök-vezérigazgatója rámutat – a helyi vezetési stílust, a szokásokat és az ügyek intézésének rendszerét még mindig jobban ismerik náluk. „Csakhogy már évekkel ezelőtt el kellett kezdeni a hídfőállások kiépítését a volt szocialista blokk országaiban” – fűzi hozzá gyorsan Fehér Erzsébet az előbbiekhez. A tülekedés ugyanis már évek óta javában zajlik. Ennek persze megvan az a haszna, hogy aki már megvetette a lábát a régió egyre nagyobb versenyt diktáló piacain, azt – remélhetőleg – nem éri komolyabb meglepetés az uniós csatlakozás után, sőt, jókora lépéselőnyre tett szert a későn eszmélőkkel szemben. Természetesen fokozódni fog a kíméletlen árverseny, illetve piacszerzési nyomás. „Istentelenül erős lesz az importverseny Közép- és Kelet-Európában, hiszen már jelenleg is példátlanul intenzíven szorítják le az árainkat az óriáscégek. Éppen ezért még az erőfölénnyel való visszaélés lehetőségétől is tartok” – vet számot minden eshetőséggel az elnök-vezérigazgató asszony.

TESTVÉREK? A csatlakozást követően a velünk együtt belépők közül elsősorban a visegrádi négyekhez fűződő kapcsolataink értékelődnek át. Mindeddig ez a csoport adta a régión belüli szabadkereskedelmi kezdeményezés, a CEFTA magját, és jó esélye van annak, hogy amint a bővítés bekövetkezik, egy EU-n belüli koalícióvá alakuljon át. Igaz, az unióval folytatott alkudozás záró szakaszában, így például a koppenhágai csúcstalálkozóan kiütköztek az érdekkülönbségek, s az egység megbomlott. „Olyan ez egy kicsit, mint a testvéri kapcsolat: ha belülről nézzük, inkább a különbségeket vesszük észre, kicsit távolabbról azonban – például Brüsszelből – azt mondják, olyan egyformák vagytok, mint négy tojás” – állapítja meg Balázs Péter.

Ám miközben a négyek az unión belüli leendő együttműködést építik, gondolniuk kell arra is, hogy nemcsak a magyar–EU, a lengyel–EU vagy a cseh–EU viszonylatban szűnnek meg a korlátozások. Ellenkezőleg, azok a magyar–lengyel vagy a magyar–cseh relációban is lebomlanak. Azaz nemcsak a Magyarországot Európától, a Nyugattól eddig „elválasztó” magyar–osztrák határ tűnik el: a magyar–lengyel eszmei határ is megszűnik. Így lengyel munkavállalók is jöhetnek Magyarországra, és viszont. Budapesten és Brüsszelben a tárgyalások idején magyar részről rendre elhangzott, hogy a hazai munkaerő még országon belül is rendkívül immobil, ezért nem ésszerű attól tartani, hogy a bővítés után magyar munkavállalók hada lepné el a jelenlegi tagországokat. Miként a bérviszonyokra pillantva az sem tűnik különösebben reális feltételezésnek, hogy netán a nyugati munkaerő tekintené kívánatos célállomásnak a friss EU-tag Magyarországot. Berlinnek és Bécsnek, és még néhány másik jelenlegi tagországnak ellenben a tapasztalatok alapján annál inkább fájt a feje a lengyel munkavállalók miatt – rájuk, bár kisebb mértékben, nyilván Budapestnek is fel kell készülnie.

A visegrádi összefogás azonban nemcsak az unió felé működik. A négy ország Kassán már tavaly nyáron tárgyalóasztalhoz ült például Ukrajnával – amellyel Csehország kivételével a többi három közvetlenül határos –, hogy megvitassák, miként lehet kialakítani a határ közös őrizetét. Elvégre Kijevnek – akárcsak Moszkvának – tetszik az, hogy a nyugat-európai jóléti övezet az ország határáig terjed majd, de félnek, hogy végleg kívül rekednek: „magas fal” épül köztük és az EU között. A visegrádiak éppen azt akarták értésre adni, hogy egy határ korántsem feltétlenül ellenséges vagy barátságtalan, ellenkezőleg, annak együttes biztosítása éppen hogy a kölcsönös bizalmat növelheti.

A szűken vett régión túl tekintve gazdasági szempontból nyilván az Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Kína a négy legfontosabb partner. Az uniós csatlakozásig hátralévő bő tizenöt hónap még ad némi szabadságot a velük való kapcsolatépítésben, hiszen például Pekingben a magyar fél ma még kétoldalú alapon tárgyalhat. A 2004. május 1-jéig hátralévő időszakban nem kell tartania magát az unió Kína-stratégiájához. Másfelől mégsem teljesen szabad a mozgástér: nem célszerű olyan lépéseket tenni, amelyek csak a csatlakozás előtti a szűk másfél évre szólnak, még kevésbé olyanokat, amelyek ellentmondanak az uniós vállalásoknak. Ez a csatlakozás előtti állapot viszont azt is jelenti, hogy Kína már szintén úgy kezeli Magyarországot, mint amely néhány hónapon belül az EU tagja lesz.

IRÁNY KÍNA. Vannak olyan magyar cégek, amelyek már „ki is nézték maguknak” Kínát. Mint Steiner László, a Rába Rt. vezérigazgatója pár héttel ezelőtt kifejtette, nem zárja ki, hogy cége 8–10 éves távlatban az ázsiai országban épít ki gyártókapacitást – ám erre csak egy tőkeerős partnerrel együttműködve van esély. A Rába kínai képviseleti irodája már megnyílt, és Győrben javában keresik az Európán kívüli beszállítói kapcsolatokat, illetve igyekeznek tovább javítani a meglévő együttműködéseket. A Rába egyébként rendkívül tudatosan készül az EU-n belüli életre. A társaság vezetése – Deák Attila, a cég befektetői kapcsolattartója szavai szerint – már korábban olyan stratégiai tervet készített, amely a csatlakozás hatásait is számba veszi. Akárcsak a NABI, a Rába úgyszintén arra számít, hogy a tömegközlekedés várható korszerűsítése új megrendeléseket hoz majd bel- és külföldről egyaránt. Az uniós tagság egyúttal a tagországok tenderein is kedvezőbb pozíciókhoz segítheti a vállalatot.

Az elmúlt évtizedben az európai integráció megfellebbezhetetlen prioritás volt, ami rendjén is van. Csakhogy szakértők szerint Brüsszel árnyékában a kelleténél jobban a háttérbe szorult a világ többi régiója és országa. Így például az orosz–magyar kapcsolatok is hosszú időn át megsínylették a más irányú érdeklődést. Beszédes adat, hogy Medgyessy Péter decemberi moszkvai útja előtt hét és fél évig nem járt magyar miniszterelnök Oroszországban.

LÉPÉSELŐNY. Szabályt erősítő kivételt jelentenek azok a cégek, amelyek a politikai eltávolodás – vagy éppen a rubelválság – idején is kitartottak az orosz piac mellett. Erre a legjobb példa alighanem a Richter Gedeon Rt., amelynek kommunikációs igazgatója, Beke Zsuzsa nem is számít semmiféle kedvezőtlen fordulatra az uniós csatlakozás miatt. A társaság jelenleg még a tőkeerős uniós versenytársaihoz képest is jó pozícióban van Oroszországban és a régió többi államában, mely piaci előnyt a csatlakozás sem veszélyezteti semmilyen formában. Ezt jelzi az is, hogy számos multi cég igyekszik partneri viszonyt kialakítani – mindenekelőtt licencmegállapodásokat kötni – a Richterrel a keleti piacokon való együttműködés érdekében. Azaz a magyar gyógyszergyártót jogosítják fel az adott cég egy-egy termékének a forgalmazására a térségben, így FÁK-országok piacán is.

Az elmúlt évek EU-fókuszáltsága a szűkebb régiót is méltatlanul háttérbe szorította. A kisebb-nagyobb viszályok, torzsalkodások miatt rendre elakadt a politikai párbeszéd – és a gazdasági együttműködés – a szomszéd országokkal. Elemzők szerint kulcsfontosságú feladat tehát, hogy mihamarabb rendeződjenek a politikai – nem utolsósorban a kisebbségek helyzetét övező kérdések miatti – viták, addig ugyanis nem kerülhetnek szóba gyakorlati kérdések, így a gazdaság ügyei, például az autópálya-építés és más beruházási programok, közös vállalkozói akciók sem.

Márpedig a magyar tőkekivitel fő célpontjai a tőlünk keletre fekvő országok lehetnének, ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket. Való igaz, hogy ezt a munkát az unió tagjaként sokkal jobb és hatékonyabb háttérrel, nagyobb szervezettséggel is folytathatjuk, de mindezt megalapozni a következő másfél évben kell.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.