Egy politikai válság időnként arra is használható, hogy leleplezze a krónikás jónak vélt angoltudásának hiányosságait.
Mielőtt az olvasót beavatnám, előbb arról, hogy a krízis alapja az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborúja, amely áthatja Bush elnök kül- és belpolitikáját egyaránt. Ennek számos (részben méltányolható, részben aggodalomra intő) következménye van. A méltányolható és tágabb hazánk, Közép-Európa számára is a kedvezőek között van Moszkva és Washington – Bush és Putyin – javuló kapcsolata. Mögötte persze nem érzelmek, vagy tradíciók, hanem közös érdekek húzódnak. Amerika szemében Oroszország stratégiai fontosságát felértékelte az, hogy a terroristaellenes hadjárat színtere az orosz határoktól délre, abban a sávban fekszik, ahol a birodalom bukása után is jelentős maradt az orosz befolyás. A másik oldalon a Putyin vezette Oroszország gazdaságilag csak úgy kapcsolódhat be a globalizálódó piacgazdaság rendszerébe, ha ehhez megkapja Washington és az általa ellenőrzött nagy multilaterális pénzügyi szervezetek (Nemzetközi Valutaalap, Világbank) támogatását. Mindennek eredményeképpen írta az Irak-hisztéria múlt heti forrpontján a New York Times: “Amerika és Oroszország vezetői fokozatosan elmozdulnak a globális szövetség irányába, amely csökkenteni fogja az Európai Unió, Kína és Japán stratégiai befolyását mind Washingtonra, mind pedig Moszkvára.”
RIVÁLISOK AZONOS OLDALON. Ezt a szövetséget a nagy amerikai lap szerint egy “hasonlattal lehet megmagyarázni, amely szerint “Amerika pókerezik, Oroszország sakkozik. Putyin szemében Bush a sakktábla királynője, amelynek okos felhasználásával el lehet hárítani a vereséget, vagy meg lehet oldani egy válsághelyzetet. Bush számára az európaiakkal szemben Putyin a pókerjátszmában a “hole-card” szerepét játssza.”
(Itt lép be a kommentárba a Merriam Webster szótár. A “hole card” a pókerben az a lap, amelyet az osztó arccal lefelé tesz az asztalra és a játékosnak csak a játszma végső, döntő pillanatában kell feltárnia. A politikai pókerben ez a szó olyan hatalmat jelent, amelyet “a tárgyalásokon tartalékban, titokban tartanak, s amely a sorsdöntő pillanatban a lehető legnagyobb stratégiai előnnyel játszható ki”.) A pókerező Bush és a sakkozó Putyin két különböző játékot használ, de egymással érintkező céljaik és érdekeik miatt az asztal azonos oldalán ülnek.
Washingtonban úgy érzékelik hogy ezek a célok és érdekek Putyin Irak-politikájában is érvényesülnek. Július derekán az orosz elnök szokatlan módon nyilvánosságra hozott beszédet tartott nagykövetei előtt, amelyben kifejtette hogy Oroszország gazdasági és politikai újjáélesztésének kulcsa az együttműködés Washingtonnal. “Moszkvában dolgozó diplomaták – értesült a Washington Post – azt gyanítják, hogy Putyin és Bush már informálisan megegyeztek, hogy Oroszország tudomásul venne egy Irak elleni amerikai katonai fellépést.”
KÉT FŐ VITAPONT. Egy pókerjátékos és egy sakkozó között persze sohasem lehet teljesen harmonikus a kapcsolat. Jelenleg két vitakérdés teszi ingatabbá a gyanított “informális megegyezést”. Az egyik: magában a régióban az a támogatás, amelyet Moszkva nyújt a Bush “gonosz-listáján” szereplő Irán békésnek mondott nukleáris programjához, s amelyről múlt hét végén Spencer Abraham energiaügyi miniszter azt mondta, hogy “a legmagasabb szinten fejeztük ki rendkívüli aggodalmainkat”. A második vitatéma Kalinyingrád (a hajdani Kelet-Poroszország) helyzete. Ha ősszel a várakozás szerint a balti államokat felveszik a NATO-ba, akkor Moszkvának ez a baltikumi flottabázissá kiépített területe (miután NATO-államok veszik majd körül) még elszigeteltebbé válik. A vita most akörül folyik, hogy Moszkva vízummentes áthaladást követel lengyel és litván területen keresztül állampolgárainak (beleértve a katonákat is). És ugyanezt igényli a lepecsételt orosz katonai tehervonatok számára is.
Ha két rivális pókerezik vagy sakkozik, akkor legalább elvben meghatározható, hogy kinek az akarata érvényesül. Ha az egyik fél pókerezik és a másik sakkozik – és ráadásul ők ketten egyszerre szövetségesek és ellenfelek -, akkor csak a XIX. századi brit politika legendás alaptétele használható: “Wait and see.” Várjunk és majd meglátjuk.
