E isorok írója töredelmesen bevallja: komoly fenntartásokkal viseltetik a világmegváltó koncepciók iránt. Nem csupán azért, mert a világ nem igényli a megváltást, sőt ellenáll az ilyen kísérleteknek, hanem azért is, mert a “megváltók” többnyire nem is ismerik eléggé megváltandó világukat. Síklaky István A fennmaradás társadalmi programja című dolgozata minden jel szerint csupán a “nemzetmegváltás” céljával készült. És ez sem csekélység. Bár egy ilyen kísérlet sikerét sok minden veszélyezteti. Elsősorban talán az, hogy vajon egy kis ország függetlenítheti-e magát környezetétől, nélkülözhetetlen gazdasági, kereskedelmi kapcsolataitól (hogy másról ne is szóljunk) csak azért, mert némelyek rühellik a globalizációt, sőt – “a globális kapitalizmusba való beolvadás” ördögét a falra festve – egyenesen fennmaradásunkat látják veszélyeztetve. E végpusztulást persze el kell(ene) kerülni, méghozzá Síklaky (túl) részletesen kidolgozott programjával, ami egyben – miként az alcím utal rá – a másik mumus, a pénzuralmi rendszer alternatívája is lenne.
De mit is tartalmaz ez a program? Részletes ismertetésre nem lévén elegendő hely, csupán jelzésszerűen: értékrendet (szeresd felebarátodat, mint önmagadat), egy új intézményrendszert (teljesítmény nélkül senki ne részesüljön a társadalmi össztermékből), részt vevő demokráciát (sejtjei: a szomszédsági körök, a modern tizedesrendszer [!]), pénzreformot és a hitelezés társadalmasítását, új adórendszert, öko- és szociálpolitikát, a közélet és a gazdaság rendbetételét (beleértve az árbefagyasztást, a külföldi adósság visszafizetésének moratóriumát). Még folytathatnánk.
De hol is van a kutya elásva? Próbáljuk meg kihámozni. Egyértelműen áthatja az elgondolást a kérlelhetetlen szembenállás a nemzetközi tőkével, a multinacionális vállalatokkal, valójában a modern piacgazdasággal és a korszerű pénzügyi rendszerrel. Ebben látja ugyanis a szerző Magyarország minden bújának, bajának okát és forrását. Azt akarja tehát, hogy ettől az átkos környezettől függetlenítsük magunkat és csináljunk valami szépet és jót népünk üdvére. Ez pedig nem lenne más, mint “egy önigazgató szociális piacgazdaság megteremtése, amelynek alapjai a biogazdálkodó, kistájanként összeszövetkezett családi gazdaságok, saját szövetkezeti tulajdonukban lévő feldolgozóiparral és értékesítő hálózatokkal”.
E tizenöt évi (!) munkával kidolgozott program kiemelt célja a hazai gazdaság és a magyar (termő)föld szilárd védelme, mindenekelőtt pedig boldogulásunk alapjának, a “Kert-Magyarország”-nak megteremtése. Mindez nem volna más, mint egy mezőgazdaságra épülő autark gazdaság. Erre utal a részletesen kifejtett “Fehér program”, s az ennek keretében létrehozandó “Magyar áruk bolthálózata”.
Hazánk legújabbkori történetében közel sem ismeretlen az ilyen és hasonló elgondolások feltűnése majd eltűnése. Példák: már a 19. század végi agrárius mozgalmak minden bajok és bűnök kútfejét az erkölcsromboló nagytőkében látták, s elszánt harcot hirdettek ellene. Egy évtizeddel később a nagy garral beharangozott “tulipán-mozgalom” az idegen (osztrák) áruk kiszorítását és a magyar áruk védelmét tűzte ki célul, sikertelenül. Nagyobb hatásúak voltak a két háború közötti tetszetős, de hamvukba holt, ám időnként ma is feléledő Kert-Magyarország koncepciók.
Síklaky persze tudatában van, hogy programja csakis erős politikai támogatással (volna) megvalósítható. Ezért is javasolja valamiféle politikai (?) szervezet, az Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom megalakítását. Ez azonban hiú ábránd. Komoly veszélyt rejt viszont magában az, hogy bizonyos szélsőséges politikai csoportok e program némely megtévesztő jelszavát zászlajukra tűzve hangulatot keltenek a magyar uniós csatlakozás ellen. Igazán sajnálatos, hogy Síklaky István – Liska Tibor egykori munkatársa -, bár jószándéka nem vitatható, avitt eszmék újjáélesztésével ehhez adott muníciót. –
