Gazdaság

Bunkóság és polgári illem

Blahó András: Térjünk a tárgyra! Tárgyalástan - 239 oldal; Aula Kiadó, 1999. - Ára: 1950 forint

Manapság a baráti beszélgetés kiment a idivatból, helyébe lépett a tárgyalás. Tárgyalunk mindenütt: a politikusok szobáiban éppúgy, mint a vállalati irodákban, sőt még otthon, a konyhaasztal mellett is. Ezért is hasznos egy színvonalas és alapos tárgyalástan. Blahó András Térjünk a tárgyra! című munkája mindent elmond, amit erről a közhasznú témáról tudni lehet és érdemes. Ez a világos szerkezetű, olvasmányos (tan)könyv részletesen taglalja a nemzetközi tárgyalások módszertanát, technikáját, dramaturgiáját, stratégiáját, taktikáját és még sok mást is. A szerző – és ez minden hasonló munka jellemvonása – egy sohasem megvalósítható ideális állapotot vázol fel, erre szolgálnak a bőségesen tálalt bölcs tanácsok és érdekes megállapítások. Hadd toldjuk meg ezeket egy múlt század eleji olasz diplomata, Daniele Varé – két munkája magyarul is megjelent – A tökéletes diplomata kézikönyvéből származó szellemes mondással! Idézzük: “A magas politikában a dolgok néha olyanok, mint amilyennek látszanak, de ritkán azok, ahogy nevezzük őket”. És: “A diplomata kénytelen olyan világban dolgozni, mint amilyen a valóságban és nem amilyennek lenni kellene”. Végül: “A diplomata teljesítménye nemcsak abból áll, amit cselekszik, hanem abból is, hogy kicsoda.”

TOVÁBBÉLŐ TITKOLÓDZÁS. Mindebből levonhatjuk azt a nem túl eredeti következtetést, amit e tárgyalástan is igazol, hogy a tárgyalások menetére és módjára, valamint azok szereplőire – akik lehetnek diplomaták, politikusok, üzletemberek – nagyjában és egészében hasonló szabályok érvényesek. Mielőtt azonban e témában elmélyednénk, oszlassunk el egy közkeletű félreértést. A honpolgárok általában úgy vélik: az őket érintő nagy horderejű döntések szakértők és főként politikusok tárgyalásain születnek meg, és ennek menetét, módját neki, a polgárnak jogában áll megismerni. Hogy ez az “átkos” idején másképpen volt – ezt mindenki tudta. Ez azonban már a múlt, immár győzött a demokrácia. Sajnos azonban a jámbor halandónak ismét csalódnia kellett. A politika mai urai most is óvakodnak attól, hogy a polgárok belelássanak a kártyákba, és pontos tájékoztatáshoz jussanak a jelentőségteljes tárgyalások, a döntéshozások folyamatáról. Ha pedig e könyv apropóján eltűnődünk rajta: hogyan is jellemezhetjük a köz- és magánélet némely lényeges vonását, meg kell barátkozni egy, ha nem is új, de ritkán emlegetett jelenséggel, a bunkósággal. A bunkóság – sajnos – nem a hivalkodó újgazdagok privilégiuma. Fogalma magában foglalja a faragatlanság, modortalanság, bárdolatlanság, durvaság, gorombaság, udvariatlanság különös keverékét. (Kifejező népi lelemény a mobiltelefonnak adott bunkofon elnevezés.) Bunkók, faragatlan tuskók persze mindig voltak és lesznek is, komoly baj viszont, ha a többnyire agresszióval párosuló bunkóság mindennapjaink tartozékává válik, és megjelenik mind az üzleti életben, mind pedig a politika porondján.

Különleges veszélyessége miatt leginkább az utóbbira szükséges figyelmet fordítani. Hogy miről is lehet szó, néhány kitalált példa talán megvilágítja. A félreértések elkerülése végett a következő történetek csakis egy fantázia szülte királyságban, mégpedig Cirilliában (lásd Heltai Jenő: VII. Emánuel és kora) eshettek meg: Kezdjük: az uralkodó sötét üzelmekbe keveredett testi-lelki jóbarátját magas állami posztra nevezik ki, majd miután az lemondásra kényszerül, látványosan különleges megbecsüléséről biztosítja. Vagy: vezető kormányférfiú a legszélesebb nyilvánosság előtt súlyos vádakkal illeti politikai ellenfeleit, bizonyíték viszont nincs, de azt sem mondja: bocsánat, tévedtem. Vagy: az egyik parlamenti párt nem éppen gáncs nélküli lovag elnöke alaptalanul megvádolja a legnagyobb egyház köztiszteletben álló személyiségét, a főapátot, és még büszke is rá. Persze hasonló esetek nálunk nem fordulhatnak elő. De az ördög sohasem alszik.

TÚL A KÉZFOGÁSON. Ha most elhagyjuk a zűrzavaros politikát, és hazai vizekre evezünk, az üzleti életünkben eluralkodó bunkóságról kell néhány szót ejtenünk. Sajnálatosan a régmúlt ködébe vesznek az üzletkötésnek ósdi példái, amikor még az adásvételt egy kézfogás pecsételte meg. Ma már az adott szó szentségének helyébe egyre sűrűbben a durva átejtés egyszerűbb, illetve kifinomultabb formái lépnek. Az írásba foglalt szerződések sem nyújtanak igazi biztonságot, ha a bunkók egyértelműen a kijátszásra utaznak. Mivel pedig az igazságszolgáltatás malmai is lassan őrölnek, előlépnek a durva pénzbehajtási módszerek, és mind több gazfickó veszi kézbe az igazi bunkót. Az erre hivatott állami szervek sem képesek komoly ellenlépésekre, mert az őket is megfertőző mételyt, a korrupciót és a bunkóságot egy anya szülte.

Mindez valójában senkinek sem jó, na meg a bunkóság eluralkodása a társadalomban gyatra ajánlólevél az európai klubba, mivel e tekintélyes szervezet leginkább a tisztes polgári illemet méltányolja és díjazza. Méghozzá azt a derék polgári magatartást, amit az udvariasság, a tolerancia, a kompromisszumkészség, mások tisztelete, a durvaság és az erőszak megvetése jellemez. Az új évszázad hajnalán erről is szólni kellene a jó polgárok szokásos újévi fogadkozásainak. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik