Bőrdíszműves termékek előállítására alapított Gucio Guccci 1904-ben Firenzében családi vállalkozást, s az nem egészen száz év leforgása alatt az olasz divat meghatározó cégévé nőtte ki magát. Mindazonáltal a társaság mára már csak a nevével kötődik a családhoz, hiszen a Guccik 1993-ban végleg kiszálltak az üzletből. Azonban ez korántsem tipikus Olaszországban. Az olasz divat nagy nevei – az Armani, a Zegna, a Ferragamo, a Bulgari, a Versace és a Prada mind családi vállalkozásként indultak és (a Guccit is ideértve) ilyenekként hódították meg a divat világát az utóbbi húsz-harminc évben, s nagyrészt még ma is családi kézben vannak. Az olasz divat sikertörténete egyben az amerikai, s persze európai középosztály felfedezése a divat számára. Annak a középosztálynak a felfedezése, amelynek az éves átlagjövedelme 100 ezer dollár felett jár, ám a hatvanas évek társadalmi változásai nyomán a lezserebb öltözködést részesíti előnyben. Az olasz divatcégek többé-kevésbé tudatosan ezt a felső-középosztályt célozták meg kínálatukkal, s összesített éves forgalmuk mára a 4-5 milliárd dollárt is eléri.
Franciaország más utat választott. Az LVMH 7 milliárd dolláros éves forgalmával igazi multinacionális kolosszus. A francia luxus pápája olyan márkákat egyesített cégében, mint a névadó Louis Vuitton, a parfumökről ismert Givenchy és Dior, a Christian Lacroix, a Kenzo és a Guerlain divatcégek, továbbá a legjelentősebb pezsgő – pontosabban Champagne – márkák: a Moët et Chandon, a Veuve-Cliquot és a Pommery. Ugyancsak Arnault érdekeltségébe tartozik a Henessy konyak, s a mágnás még Franciaország és a világ legnevesebb édes, aszújellegű fehérborát, a Chateau d’Yquemet is beolvasztotta birodalmába – e bor egyetlen palackjáért legkevesebb 1200 frankot, azaz 40 ezer forintot kell leszurkolnia az erre képes és hajlandó feinschmeckernek.
