Jelen évtizedünk migrációjáról szólva kétféle – időtartamában alapvetően eltérő – vándorlást kell megkülönböztetni. Míg a hagyományosan „tartós” vándorok olyan migránsokból adódnak, akik huzamosabb ideig szándékoznak egy másik országban élni, dolgozni, illetve ott kívánnak letelepedni, addig újabban a Közép- és Kelet-Európába irányuló, az onnan induló, valamint a régión belül megfigyelhető áramlások egy része rövid időre szóló „ingázás”.
A migrációt fenntartó eltéréseket a reál-GDP értékeivel vizsgálva régiónk országainak elmaradása az EU országaitól nyilvánvaló. Eszerint – a többi környező országhoz hasonlóan – Magyarországról is várható migrációs nyomás az uniós államok felé. A GDP növekedési ütemének közelmúltbéli és várható alakulását vizsgálva azonban azt láthatjuk, hogy – bár hazánk gazdasági elmaradottsága számottevő – a perspektíva lényegesen kedvezőbb, a migrációs nyomás tehát már nem nagyon erős.
Ösztönzők és kockázatok
A GDP várható alakulása alapján Magyarországról számottevő tartós migráció tehát nem várható, rövid távú, ingázásos – legális és nem-regisztrált – azonban igen. Ezt a folyamatot az EU-országokhoz viszonyított órabérekkel prognosztizálhatjuk (lásd a grafikont). Elegendő migrációs nyomást jelent-e ez a bérkülönbség? Robert J. Barro, a téma elismert kutatójának becslése szerint belföldi vándorlás esetén – amennyiben tehát a határon átlépés szabályozásából fakadó torzítások és ösztönzések nem befolyásolják a vándorlási folyamatokat – az átlagtól 10 százalékkal elmaradó keresetek 0,25 százalékos nettó migrációt eredményeztek az Egyesült Államok régiói között. Hasonló körülményeket feltételezve, továbbá azt, hogy a határon átlépés költsége zéró, a magyar bérek az európaiaknak a 12-15 százalékát érik el, azaz átlagosan 85-88 százalékkal elmaradnak azoktól. Barro becslését követve eszerint rövid távon tetemes, mintegy 200 ezer főnyi (a népesség 2 százalékát kitevő) migráció lenne várható Magyarországról.
A nemzetközi tapasztalatok azonban ellentmondanak a kizárólag a bérkülönbségek által meghatározott migrációs nyomás feltételezésének. A magyarázatok egy része a kockázat szerepét hangsúlyozza, amely a várt nettó jövedelemkülönbséggel arányosan növekedhet. Így e differenciának önmagában fedeznie kell a migráció remélt hasznát, valamint a legkülönfélébb rizikók kalkulált költségét is, ezzel számottevően megnövelve a migrációhoz elegendő nagyságú várt jövedelemdifferenciát.
A remélt nyereség az otthoni tevékenység kockázatától is függ. Biztosabb munkaerőpiac elhagyása nagyobb kockázatot, következésképpen magasabb várt hasznot tételez fel. Azaz az otthoni munka stabilitása, illetve instabilitása befolyásolhatja, hogy a várható jövedelemeltérés – mint a migráció hozadéka – az egyén számára elegendőnek tűnik-e a kockázat vállalásához, ezáltal ösztönözve az elvándorlásra, vagy visszatartva attól.
Milyenek tehát a magyar munkaerőpiac kilátásai? A három legfontosabb sajátosság: a kilencvenes évek elején gyorsan növekvő munkanélküliség, a munkaképes korú lakosság aktivitásának gyors csökkenése, valamint az állástalanság elhúzódó jellege, a munkaerőpiacra való visszalépés csekély valószínűsége. Komoly migrációs nyomást jelent-e ez a helyzet?
A lassan megélénkülő gazdasági folyamatokkal együtt a munkaerő-piaci depresszió enyhülését láthatjuk, a munkanélküliség és az aktivitás alakulásában egyaránt. A regionális különbségek mindazonáltal meglepően állandónak bizonyultak az évtized folyamán. Noha a makroadatok a ráta csökkenését mutatják, bizonyos régiókban a munkanélküliség változatlanul rendkívül magas. Nincsenek olyan áramlások, amelyek a különbségeket kiegyenlítenék. Kertesi Gábor egy tanulmányában megállapítja, hogy a folyó évtized belső migrációja nálunk a nyolcvanas években tapasztalt vándorlások irányát követte. A vándorlást pedig sokkal inkább befolyásolja a régió gazdasági prosperitása, mint a kedvező munkanélküliségi helyzet. A nettó migráció nagyságára – növekedésére vagy csökkenésére – emellett a népesség iskolázottsága hat a legerőteljesebben. Az elvándorlást befolyásoló legfőbb tényezők: a korábbi bevándorlások által indukált elvándorlások (nevezetesen a jobbára kevésbé képzett immigránsok kis eséllyel találhatnak megfelelő munkát, ami megtelepedésük kudarcához és továbbvándorlásukhoz vezet); a közlekedési szempontból periférikus települések szerepe; végül a magas munkanélküliség népességtaszító hatása. Mindez kevéssé valószínűsíti, hogy akik a belső vándorlásban nem érnek célt, a nemzetközi migrációba sikerrel kapcsolódhatnának be.
Kapcsolatok hálója
A migráció beindulását és fennmaradását az informális kapcsolatok a bérkülönbségek alapján várhatótól eltérően alakíthatják. Az egyének ebbéli döntéseit befolyásoló információk a személyes kapcsolatok hálóin keresztül terjednek; egy-egy már kialakult ismeretség befolyásolja az otthon maradottak döntéseit, a kapcsolatok sűrűsége felerősítheti a migrációt.
A legális és a nem-regisztrált migráció is becsülhető az informális kapcsolatok hálójának figyelembevétele alapján, éspedig azon feltételezés segítségével, hogy e két típus között kapcsolat van. A nem regisztrált vándorlás a legális migrációval arányos, következésképpen várható alakulásuk a fogadó országban élő és a kibocsátó országból elszármazott népesség állományának nagyságával becsülhető. Rövid távon a kapcsolatok hálója a fogadó államban a megfelelő országból származó idegen népesség állományának nagyságával mérhető, a tartós migrációra való hatás pedig az idegen népesség és az idegen munkaerő állományával.
Az EU valamelyik országában élő magyarok segíthetik az elvándorlást fontolgató otthoniakat információikkal, biztonságot nyújtó hídfőállásaikkal. A magyarok migrációs potenciálját fürkésző vizsgálatok is alátámasztják az informális kapcsolatok fontosságát. Az uniós országokban élő közép- és kelet-európaiak létszámát és arányát vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy valamekkora magyar származású népesség mindenütt létezik, de létszáma és súlya is messze elmarad például a lengyelekétől. Összességében marginális nagyságú az EU országaiban élő közép- és kelet-európai népesség: az idegen populációnak mindössze 5 százaléka.
A legjelentősebb – bárha nem túl nagy – magyar csoport Ausztriában található, ahol a népesség 2 százalékát adja. Ám ez sem túl nagy, ha figyelembe vesszük, hogy az ott élő – a megtelepedett külföldiek 12 százalékát kitevő – közép- és kelet-európai népességnek csak 16 százaléka érkezett hazánkból. A tartósan külföldön lévő magyarok mintegy 70 százaléka Németországban él (lásd a táblázatot); arányuk ott a külföldieknek mindössze 0,8 százaléka, a régióból érkezetteknek pedig az egytizedét teszi ki. (Ausztria és a magyarok vonatkozásában számottevő az ingázásos migráció, ez azonban az egy évnél tovább tartózkodókat számba vevő adatokban nem mutatható ki.)
Regionális vándorlások
Ausztria és Németország tehát a Közép- és Kelet-Európából érkező migráció két fő célállomása. A kilencvenes évek elején mindkét országban számottevően megugrott az idegen munkaerő bevándorlása, majd néhány éven belül a növekedés lelassult (lásd a grafikont). Európa más országaiban az évtized elején – a reformfolyamatok kezdetén – nem mutathatók ki hasonló folyamatok. Felvethetjük tehát a kérdést: nem tekinthetőek-e ezek a vándorlások egy hagyományos regionális migrációs folyamat részének?
Első pillantásra talán meglepő módon, az európai vándorlások jó része regionális abban az értelemben, hogy a szomszédos országokból, a legközelebbi tengerentúli államokból avagy olyanokból érkezik, amelyekhez a befogadó ország hagyományos gyarmati szálakkal kötődik.
A regionális kapcsolatok Ausztriában viszonylag szerények – az idegen népesség mindössze 15 százaléka érkezik a szomszédoktól. Következésképpen azt a feltételezést fogalmazhatjuk meg, hogy Ausztria további munkaerő-migrációra számíthat a régióból. Hasonlóképpen a Németországhoz kötődő hagyományos regionális kapcsolatok és a növekvő munkaerőmozgás közötti összefüggésekre utal a közelmúltban tapasztalt jelentős növekedés a munkaerő-migránsok számában. Mindezek a folyamatok nem szükségképpen a klasszikus ösztönzőktől (kereseti különbségek nettó jelenértéke és hasonlók) függnek, hanem a hagyományos kapcsolatoktól, a regionális hálók, kereskedelmi relációk erejétől.
A kilencvenes években, amikor az átalakulás folyamata nagy gazdasági visszaeséssel és súlyos munkaerő-piaci depresszióval járt, Magyarországról nem volt számottevő az elvándorlás. Nem alakult ki sem az átalakulás előtt, sem annak során a kapcsolatok jelentős mértékű informális hálója az EU országaival. Várhatjuk-e, hogy mindezek után, javuló gazdasági kilátások mellett érdemi változás következzék be a migrációs folyamatokban? A magyar gazdaság kilátásai és más migrációs folyamatok tanulságai – különös tekintettel a regionális tapasztalatokra – egyaránt azt sugallják, hogy hazánkból nem valószínű nagyobb elvándorlás az EU országaiba. Megerősíti ezt a Magyar Háztartási Panel legújabb, a migrációs potenciálra vonatkozó eredménye is, mely szerint a magyar polgárok elvándorlási hajlandósága igen korlátozott. Egy osztrák tanulmány pedig Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország migrációs potenciáljára hivatkozva még figyelemreméltóbb, ám a korábbiakkal így is egybecsengő eredményre jutott. Eszerint a migráció legfontosabb ösztönzője általában az elérhető magasabb jövedelem, hazánk esetében azonban ennek jelentősége valamelyest szerényebb. A magyarok számára a karrierkilátások és a szakmai ismeretek továbbfejlesztése is kiemelkedő fontosságúnak bizonyult, a munkanélküliség viszont sokkal kisebb jelentőséggel bír a vándorlásukban, mint a többi ország polgárainak migrációjában.
(A szerző a Kopint-Datorg munkatársa)
